Hirdetés
Hirdetés

Az ő kezében hangszer a lemezjátszó – 20Syl (C2C) interjú

20syl.jpg

Vasárnap Londonban zajlott a legnagyobb múltú – idén 30 éves – dj világbajnokság, a DMC World Championship döntője. Az este legnagyobb dobása a francia négyes, a versenyt csapat kategóriában 2003 és 2006 közt sorozatban nyerő C2C fellépése volt. A négy Nantes-i gyerekkori barát – 20Syl, Pfel, Greem és Atom – nem csupán a DMC szereplések hat perces kereteit tágította a maximumra, minden korábbinál zeneibb kompozícióival, hanem alapjaiban értelmezte újjá a lemezjátszót, mint hangszert használó turntablism műfaját.

„Sosem képzeltem volna, hogy a lemezjátszók által ilyen kalandot élhetünk át!” – írja Greem a C2C 2013-ban megjelent debütáló lemezéről, a Tetráról, annak belső borítóján. Biztosan azt sem gondolta volna, hogy a korong eléri Franciaországban a dupla platina státuszt, bezsebeli a francia Grammyt négy (!) kategóriában, zárásként pedig a European Border Breakers Awardot is. Teltházas francia stadion turnéjuk mellett, amerikai debütálásuk is tízezrek előtt zajlott a Coachella fesztiválon, ahol két (!) alkalommal is színpadra álltak pár napon belül.

A C2C első magyarországi fellépése előtt a csapat lelkének is tekinthető 20Syl-lal ültünk le a Sziget fesztivál egyik backstage-ének kanapéjára beszélgetni. Ő maga nemcsak sokszoros dj-világbajnok, hanem az egyik legegyedibb hangú európai producer is egyben, a Hocus Pocus élőzenés hip-hop formáció alapítója, aki kitűnően rappel, beatboxol és minden kiadvány borítóját is saját kezűleg tervezi.

A tavaly márciusban megtartott berlini koncertetek óta alig vállaltatok fellépést. Idén nyáron csak néhány alkalommal szerepeltek, nagy európai fesztiválokon. Mi történik jelenleg a C2C-vel?

A turnénknak már majdnem teljesen vége, Franciaországban már egyáltalán nem játszunk. Mivel túl sok fellépést vállaltunk otthon, egy ponton azt mondtuk: rendben, talán itt az ideje, hogy kis időt szánjunk magunkra, és más projekteken dolgozzunk. Ez az oka, annak, hogy abbahagytuk a turnézást már hónapokkal ezelőtt. Aztán kaptunk néhány lehetőséget Európán belül, – mint ez a fesztivál is – de visszautasítottunk minden felkérést, fesztivált Franciaországban. Azt mondtuk, oké, befejeztük, nem játszunk Franciaországban, sőt pár európai show kivételével sehol ezen a nyáron, csak pár nagy fesztiválon, mint a Dour (Belgium), mint a Frauenfeld Svájcban, vagy a mai Sziget. Ez nem egy nagyszabású turné.


A C2C és az Arcades élőben

A rendkívül sikeres Tetra című C2C lemez után tavaly és idén egy-egy szóló EP-vel jelentkeztél, mi motivált a Motifs sorozat első két részének elkészítésekor?

Ez teljes mértékben az, amit tennem kellett a C2C után. Mivel három-négy éven át kizárólag a közös munkára koncentráltam: elkészíteni a lemezt, turnézás, és minden időnket együtt töltöttük, így eljött az a pont, amikor valami mást kellett csinálnunk. Én rengeteg remixet készítettem az utazások során, producerkedtem, beateket írtam. Mikor hazaértem a saját stúdiómba, elkezdtem beateket készíteni és egy ponton, mikor öt felvétel igazán összeállt úgy döntöttem, hogy megjelentetem az első EP-t. Volt két közreműködőm Oddisee és Rita Jackson. Úgy éreztem itt az ideje megjelentetni valamit, ami a sajátom, így a kiadóm az On And On hozta ki, semmi nyomás nem volt, csak a móka kedvéért. A borító is úgy készült, ahogy szerettem volna, és ez nagyon is jól működött. Ezzel párhuzamosan sok remixet készítettem és úgy érzem rengeteg ember megismerte a munkámat, anélkül, hogy hallották volna a Hocus Pocus-t, és a C2C-t, csak engem ismertek a remixeim által, és ez valamiféle újdonság volt a számomra. A remixek népszerűsége a Youtube-on és a Soundcloud-on igazán meglepő volt, mivel a hallgatók többsége az Egyesült Államokból került ki és nem Franciaországból. Ez nekem elég furcsa, azokkal a korábbi tapasztalatokkal szemben, hogy a zeném jobban működik Európában. Ez egy új kezdet, és próbálok ehhez mérten dolgozni. Az első EP és aztán a második igazán természetesen születtek meg: minden nap készítettem trackeket, és egy ponton a dolgok csak kezdtek jól működni együtt. Ekkor azt mondtam: oké, ez az a pillanat, amikor a fejemben született ötletek működnek, ideje megjelentetni. Egy év telt el a két EP közt, úgy látom, egy harmadikat kellene még készítenem, és talán azután gondolkodhatnék valami újban, mondjuk egy albumban, vagy hasonlóban. Úgy érzem, hogy a széria három részből áll majd, és azután következhet valami más. Emellett egy másik projekten is dolgozom, aminek a neve Alta, ez egy hip-hop csapat, egy Los Angeles-i barátommal közösen, az albumunk elkészült, és azt hiszem jövőre meg is jelenik. Ez a név a Mr. J Medeiros-szal (The Procussions) közös produkciónkat takarja, ami igazán kreatív, rengeteg különböző dolgot megvalósítottunk a vokálok terén, a szövegek különösen erősek. Olyan beateket készítettem az albumra, mint még korábban sosem. Azt hiszem, hogy egy remek album, alig várom, hogy halljátok.  


A Motifs-hoz készült első videó: a végtelenül kreatív Kodama

Saját kiadód az idén nemcsak a Motifs sorozat második darabját jelentette meg, hanem egy instrumentális hip-hop válogatást is, már ismert (Shuko, Freddie Joachim, Iamnobodi) és fiatal feltörekvő beatmakerek darabjaival, On And On presents 101 címmel.

Hosszú ideje szerettünk volna összehozni egy válogatást, olyan új előadókkal, akikre rábukkantunk az interneten vagy találkoztunk a turnék során. Ez valami olyasmi, amit nagyon régóta szerettünk volna, de sosem volt időnk rá, hogy megvalósítsuk. Mikor a C2C turné véget ért lett időnk, hogy a kiadóra koncentráljunk, és megteremtsünk egy új kezdetet magának a kiadónak is ezzel a válogatással. Harminc beatmakerrel léptem kapcsolatba, a világ minden részéről és közülük huszonhárman küldtek nekem valamilyen kitűnő anyagot, kitűnő beateket, így száz százalékban exkluzív felvételekből tudtuk összeállítani ezt a lemezt, ami igazán menő, és igazán jól működik. Még akkor is, ha ez egyfajta underground zene, nem reméljük, hogy eladunk százezer példányt, (nevet) de nagyon büszkék vagyunk a projektre.

Koncertlátogatók ezreit nyűgöztétek le a 2008-as Sziget Fesztiválon, mikor egyetlen alkalommal színpadra léptetek Magyarországon a Hocus Pocus-szal. Vannak jövőbeni terveid Európa talán leghíresebb élőzenés hip-hop formációjával? 

Jelenleg nincs, mert ebben a pillanatban nem írok rímeket, a zenekészítésre, a produceri munkára koncentrálok. Egy új Hocus Pocus lemezhez rengeteget kellene írnom, és ez nem az a dolog, amivel jelenleg sokat tudnék foglalkozni. Talán később, semmisem lefutott. Még mindig vannak ötleteink, rengeteg féle új alapot készítek, ami igazán jól illene a Hocus Pocus projekthez, szóval talán egy nap. És igen azt hiszem, hiányzik egy ilyesfajta zenekar az európai hip-hop szcénából, szóval talán egy nap elgondolkodunk a visszatérésen.

A Hocus Pocus teljes gárdájával nem készítettetek albumot 2010 óta, de két éve a zenekar gitáros/énekese David Ledeunff megjelentetett egy öt számos EP-t, aminek te voltál a producere, a korong pedig a kiadód katalógusának egyik kiemelkedő darabja.

Már hosszú ideje szerettünk volna számára elkészíteni egy albumot, a Hocus Pocus lemezek után, mert egy igazán tehetséges előadó. Rengeteget turnézik Franciaországban, de csak önállóan a gitárjával. Rengeteg új zenét hallgat, future beats cuccokat és hasonlókat, a zene amit hallgat nagyban különbözik attól amit játszik. Egy ponton azt mondtam, rendben, talán tudok segíteni neked egy olyan lemezt létrehozni, ami egy ütős keveréke annak, amit hallgatsz, és amit saját magad játszol. Elkezdtem dolgozni a zenén, amit ő készített, hozzáadtam az ötleteimet az alapok terén, és viszonylag hamar elkészítettük ezt az EP-t, és igazán büszkék vagyunk rá. Jelenleg csak a gitárjával turnézik, így nem igazán reflektál arra, ami az EP valójában, de talán hamarosan elkezdünk egy albumon is dolgozni a számára.


A Ledeunff lemezhez készült egyszerű, mégis zseniális videó

Az utóbbi években kedvtelésből több híres előadó számából készítettél saját remixeket Rihannától, Kendrick Lamaron át Schoolboy Q-ig. Hivatalos felkérések ezek sikerei után nem érkeztek hozzád?

A Gregory Porter remixem például ilyen. A kiadója (Blue Note Records) keresett meg, és tudom, hogy végül igazán tetszett neki a remix. Ezzel szemben a Rihanna csak egy random remix volt, amilyeneket minden nap csinálok. De az Ed Sheeran remixem (Thinking Out Loud) szintén “official”. Alapvetően csak szórakozásból készítek remixeket, mindenféle nyomás nélkül, spontán. Ez az oka annak, hogy nem készítek túl sokat belőlük, mert igazán természetesnek kell lennie.


20Syl Ed Sheeran remixe

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló