Hirdetés
Hirdetés

Az Ivan & The Parazol lép fel a Whitesnake előtt Budapesten

image001.png

Június 25-én, a hónap utolsó keddjén érkezik a Barba Negra Trackbe David Coverdale és a Whitesnake. A hard rock élő klasszikusának számító zenekar előtt egy olyan magyar csapat lép fel, akik rövid idő alatt a magyar rockzene egyik legnépszerűbb produkciójává avanzsáltak, és akik korábban már bizonyítottak hasonló környezetben – ők az Ivan & The Parazol. Sajtóbejelentés a hajtás után. 

Megalkuvás és szabályok nélküli rock’n’roll, elsöprő energia, ami az élő fellépeseken olyan hatást vált ki a közönségből, amit leginkább a hatvanas, hetvenes évekbeli koncertfelvételeken láthatunk. Az Ivan & The Parazol közel évtizedes fennállása alatt bebizonyította, a kétezres években is felnőhet egy új beatnemzedék, akik az egykori garázsos, hardrockos, bluesos hangzásokból kiindulva képesek moderné tenni a rockzenét. Azt vallják, másnak lenni mindig előny, és sosem hátrány, s ebben a szellemiségben már most olyan utat jártak be, ami kevés magyar zenekarnak adatik meg. Nemcsak a hazai nagyszínpadok fellépői lettek, de világszerte is több száz koncertet adtak.

2019 márciusában jelentették meg Exotic Post Traumatic című albumukat a holland Butler Records kiadásában. A felvételeket Los Angelesben, a legendás EastWest stúdióban rögzítették, ahol többek között Frank Sinatra, a The Rolling Stones, Michael Jackson és a Foo Fighters is dolgozott. A munkát a Grammy-díjas hangmérnök és zenei producer, Wil Anspach irányította. Két dalban a Crystal Fightersből ismert Ellie Fletcher is közreműködött.  A lemezbemutató turné Európa nagyvárosaiban indul, majd a hazai helyszínek után a lezárása Amerikában lesz. 

Az Ivan & The Parazol rövid idő alatt lett komoly tényező a hazai zenei életben. Azzal a Take My Hand című számmal robbantak be a köztudatba, amit 2014-ben az amerikai SXSW Fesztivál reklámzenéjének is használt. Debütáló lemezüket, a Mama, Don’t You Recognize Ivan & The Parazol?-t már teltházas koncerten mutatták be Budapesten. A zenekar a kezdetektől hangsúlyosan építi külföldi karrierjét is. Először 2013-ban játszottak Amerikában, amikor meghívást kaptak a texasi SXSW Showcase Fesztiválra, amit nem sokkal később egy több állomásos miniturné követett. Ebben az évben ráadásul az MTV Europe Music Awardson elnyerték a legjobb magyar előadónak járó díjat.

2014 elején a Deep Purple előtt léphettek fel az Arénában, év végén pedig ugyanitt az Illés Zenekar megalakulásának 50. évfordulója előtt tisztelgő Beatünnepen játszottak. Together c. daluk a Sziget himnusza lett, így a fesztivál nagyszínpadán koncerteztek, Mode Bizarre című albumuk pedig már Európa-szerte megjelent.  2015-ben többször is megtöltötték az Akvárium Klubot, külföldön pedig olyan helyszínen léphettek fel, mint az Eurosonic Norderslaag. Önállóan először 2016-ban és 2017-ben turnéztak Európában, többek között az amszterdami Paradisót és a hamburgi Reeperbahn Fesztivált érintve. 2017-ben a Rival Sons amerikai rock zenekarral a Budapest Parkban, majd a prágai Luzerna Klubban játszottak. Nyáron ismét Amerikába utaztak, ahol a fellépések mellett az EastWest Stúdióban elkezdték az Exotic Post Traumatic felvételeit.

További információk az Ivan & The Parazol Facebookján, Youtube-ján, Instagramján és Spotify-csatornáján. A koncert Facebook-eseményét itt találjátok!

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló