Hirdetés
Hirdetés

Az idei év egyik legsúlyosabb underground bulija

primitive_man.jpg

Jövő szombaton négy olyan zenekar osztja meg a Dürer nem olyan rég felavatott középső termének színpadát, amelyeket külön-külön is érdemes lenne megnézni, de egy közös buli hallatán aztán garantáltan összefut a nyál a leggorombább underground zajbarátok szájában is. A saját definíciójuk szerint death sludge zenében utazó Primitive Man mellett ott lesz az old school cséphadarást előadó Magrudergrind, hazai részről pedig az Another Way és a Ghostchant.

Nagy eséllyel pályázhat az év egyik legsúlyosabb bulijára a Primitive Man, és a Magrudergrind közös budapesti koncertje, hiszen külön-külön is iszonyat húzónevekről beszélhetünk, viszont maga a tény, hogy a két zenekar együtt kerekedik fel egy laza kis Európa-turné erejéig, az első hallásra is megindítja a kemény zenét kedvelők fantáziáját. Főleg, hogy mind a két banda most jelentkezik új anyagokkal és mindezt a Dürer kertben be is mutatják majd nekünk.

A Primitve Man az utóbbi évek egyik legfontosabb zenekarává nőtte ki magát.A 2013-ban kiadott „Scorn” is egy óriási arcon csapás volt a részükről, de a tavaly kiadott „Home is where the hatred is” EP tette fel az i-re a pontot. Egyet garantálhatunk, hogy aki megnézi a koncertjüket, az egy életre szóló élménnyel fog távozni. A legjobb az egészben, hogy élőben még súlyosabb az összkép, mint lemezen, és nem csak a tagok kinézetére gondoltunk.

A Magrudergrind jár már járt nálunk pár éve egy szintén gyilkos turné keretein belül, akkor a Rotten Sound és az Exhumed társaságában darálták le a fejünket, és az a helyzet, hogy most is le fogják. Azóta annyi történt a zenekar háza táján, hogy Chris, a dobosuk sajnos kilépett, de ellenben az utánpótlás is elég jóra sikeredett Casey személyében. Hat év után új lemezzel is jelentkezik a brooklyni zenekar, amit a koncerten teljes egészében meg is hallgathattok. Aki a múltkori bulit kihagyta, annak itt az ideje bepótolni az elmaradást.
Már attól a ténytől is feláll az embernek a szőr a hátán, hogy Kurt Ballou (Converge, God City) és Scott Hull (Pig Destroyer, Agoraphobic Nosebleed) keze munkája fényesíti az anyagot.

Hazai részről sem gyenge a felhozatal, bár a meghirdetekkel ellentétben a Wasted Struggle sajnos nem fog tudni
fellépni a bulin dobosuk sérülése miatt, viszont az Another Way és a Ghostchant koncertjeit is kötelező lesz megnézni!

Primitive Man // Magrudergrind // Another Way // Ghostchant
Budapest @ Dürer Kert // 041-es terem
2016.03.12. szombat 20:00
Jegyár: 3500 HUF, elővételben: 2500 HUF
50-50 darab kedvezményes belépő kapható a Waveben és a CD Pincében!
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/898566770179123/

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló