Az élet falun

Palotai @ Miskolc, Rockwell Café, 2010.02.12.

Vidéken (tehát bárhol, ami nem Budapest) egészen máshogy működik az éjszakai élet. Ha kelet felé megyünk, akkor egyre gyakrabban érezhetjük magunkat valami Európától igazán távoli helyen, ahol államilag meg van szabva, hogy egy szórakozóhelyen mi történhet. Miskolc, az ország egyik legnagyobb egyetemének otthont adó város például még a nagyszámú, és ezzel együtt rendszeresen frissülő fiatalságával sem tudott kiépíteni rendes „ifjúsági kultúrát”. Afelett a tény felett még kis jóindulattal át is siklok, hogy hét közben normális ízléssel rendelkező (értsd: a mulatós house-t nem kedvelő) embernek nem lehet mit csinálni, de hétvégén is arra korlátozódnak a lehetőségek, hogy berúgás valamelyik kocsmában egész este, vagy esetleg még el lehet menni Diósgyőr-meccsre, megnézni, hogy a centenáriumon hogy zúg ki a csapatunk az NB1-ből.

Ez a helyzet természetesen ahhoz vezet, hogy ha BÁRMI történik, az eseményszámba megy. Még emellett is felakadt kicsit a szemem, mikor november környékén hallottam, hogy „húú képzeld februárban lesz Palotai!” A többiek nem is értették, hogy miért nem lelkesülök be annyira a hírtől, hogy kicsit több mint két hónap múlva ellátogat ide DJ Palotai, a lemezlovas, akit fővárosunkban hetente minimum egyszer úgy el lehet kapni, hogy még fizetni sem kell érte. Ennek ellenére mindenképp elkezdett érdekelni a dolog, hiszen szomorú, de igaz: a városnak, ahova még a Tankcsapda sem nagyon jár koncertezni, ez szeptember óta a legnagyobb eseménye.

Még azt is félretettem, hogy minden idők egyik leggányabb helyén, az egyetemi klubban tartották a bulit, egy teremmel a híres Miller mellett – ennek jelenlétére szerencsére csak az időnként átáramló mellírozott bundesliga-sérós arcokból lehetett következtetni. Az összetétel érdekes: az azért nagyjából elfogadható mennyiségű embertömeg tartalmazta a város ifjúságának legjellegzetesebb arcait, kezdve a felvilágosult metálossal, aki úgy érzi, hogy itt most valami kibaszott modern dolgot hallhat, át a wannabe-hipszterig, akinek egyszerűen nincs meg a lehetősége, hogy valódivá változzon, megérkezve a talán többséget képző részeg egyetemistákhoz, akiknek meg leszarják mi szól, csak nagyon hangos legyen. És akkor a felvezetés után megérkezett Palotai, a kárpát-medencei Fatboy Slim, hogy szokásos mogorva arckifejezésével bontson. (fá)

Palotai szettjének első egy-másfél órája látatlanban akár egy Ludmilla-buli lényegi része is lehetett volna: a mára már túlnyomórészt digitális formátumban kiadott breakbeat számok profin és követhetetlenül gyorsan követték egymást. Ám ez Miskolcnak nyilván nem elég: a nagyjából egyharmadáig megtelt pirosroki közönsége vagy nem szerette (de akkor minek ment oda?), vagy nem értette a teljesen új stílusú brutális, technós püfölést. Külön öröm volt felfedezni a Beatman és Ludmilla által igazgatott Ayra Recordings néhány kiemelkedőbb darabját, köztük a legutóbbi kiadványukon szereplő ‘Leeroy Jerkins’ című B&L szerzeményt, ami a szett egyik legfontosabb darabja volt. Kedvenc magyar break-producer párosunk ugyanis a legmegfelelőbb időben fedezték fel, hogy a mostanában hanyatló szcénára ráfér egy kis vérfrissítés, és ezt a psytrance hangzásvilágának felhasználásával oldották meg. Erre már voltak korábban próbálkozások, de külön öröm, hogy a két vezető Funkatech és Broken Robot kiadók mellé simán befér harmadiknak az Ayra, szóval van mire büszkének lennünk. A fater szokás szerint nem hagyott egy lélegzetvételnyi időt sem, a lejátszott zenék között pedig nem nagyon lehetett hallani két hónapnál régebbit, ami ugye egy profi DJ-nek lenne eleve a feladata (persze amíg nem kezdődik az állatkodás). A legfrissebb cuccok meglepően jól (= kegyetlen hangosan, Palotai értelmezése szerint) szóltak az egyébként nem erről híres klubban, többek közt egy új Plump Djs ‘System Addict’ remix, a szintén B&L által felkarolt Hanuman Tribe-ék ‘Muscle Step’-je, teljesen zsíros Pyramid, Screwface és Affinity trackek, majd egy kis kitérő az elektró világába, amit a kétféle diszkóval körülvett közönség hangos ordibálással fogadott. Palotaiban egyrészt az a jó, hogy a milliószor (és az említett diszkókban!) játszott talpó elektró és ugyanennyiszer hallott bootleg számokat a legjobb pillanatban képes a lejátszókba gyömöszölni, így a kínosan nem mozgó emberek is ugráltak egy kicsit, mi meg vigyorogtunk, hogy már megint mi folyik itt. Ugyanakkor van, amikor átment a dolog botrányosba is: a Reel 2 Real I Like to Move Itje  akkor is nagyon ciki lett volna, ha az általános iskolai farsangi dizsik óta nem került volna elő, de mivel pár éve annak az idióta állatos rajzfilmnek köszönhetően megint elő lett szedve, ezért még inkább gány ötlet volt előszedni. És ezen semmilyen remixel nem lehet segíteni.

Viszont teljesen stílusfüggetlen, a napokban érkező Noisia-nagylemez első bombája, a Machine Gun például az eredeti mellett a remek szettfordító Spor remixszel is szólt, ennél elegánsabb (nyilvánvalóbb?) átvezetés egyszerűen nem létezik. A drum&bass szekció láthatóan későn érkezett, a néhány érdekességen (pl. Foreign Beggars & Noisia – Contact (Noisia RMX)) kívül annyira gagyi volt az egész, hogy aerobik-órán érezhette magát az ember. Nem meglepő módon erre indult be a legkomolyabb mozgás, illetve ez volt az a pillanat, mikor menekülőre fogtuk a dolgot. Lezárásként még a szintén szokásosnak mondható dubstep-blokk következett, ezt persze már nem sikerült meghallgatnunk, de garantáltan jó volt. (bd)

A zenei rész szinte garantált volt, Palotai minden aktualitását vesztettsége ellenére is megbízható iparos. Az a része sokkal tragikusabb, hogy egy ilyen jellegű buli a Nagybetűs Történés. Hogy mást ne mondjak, vad örömködéssel mondta ismerősöm, hogy ezzel még nincs is vége, pont egy hónap múlva maga Ludmilla fog érkezni! Aztakurva – gondoltam – már csak huszonötöt kell aludni! Pataky Attila, és V-Tech Kefir városa, csináljatok valamit! (fá)