Hirdetés
Hirdetés

Az alvajárók égboltja kiengedi a fényt

alvajarok_photo_1.jpg

Az alvajárók égboltja 2013-ban jelentkezett első dalával, de csak rá két évre sikerült komolyabban vennie saját magát. A csapat 2015-ben három DIY-videót adott ki, a Fogasban a főhőst agyonverik, de ő töretlenül nyúzza tovább gitárját, az Első célba ér klipjében a főhősnő kockáztatja testi épségét a tűzben, míg az Álomvilágban különös szerek hatására, még különösebb dolgok történnek.

Ez egy kézműves produkció, tekintettel arra, hogy a klipeket, a hangfelvételeket egytől egyig mi készítettük. A dalainkat és a szövegeinket mi írjuk. Nincs mögöttünk stabil anyagi háttér, sem  management, sem producer, sem közösségi finanszírozás. A stábot a barátaink alkotják, akiket még pattanásos tinédzserként ismertünk meg egy művészeti szakközépben. Nem érdekelnek minket az aktuális trendek, és nincs bocsánat abban, amit csinálunk. A betevő falat megteremtése, a rezsi fizetése is a mi feladatunk, és a fennálló energiáinkból építjük a produkciót

– mondja Pilló Péter gitáros

Talán emiatt is kellett majdnem két évet várni az alvajárók első nagylemezére. A dalok már jó ideje megvoltak a fejükben, de szerették volna, ha nagyot is szólnának. Így 2016 tavaszán fogták magukat és elvonultak egy balatongyöröki hétvégi házba, hogy lefektessék az Álomvilágra keresztelt album alapjait. Az álmatlan éjjeleken, a dalok tempóját nyolc bolygó, a Nap és a Hold frekvenciájára hangolták. Az egyhetes kiruccanásról Buzsik Tomek dobjaival és Kiss Bors basszusaival érkeztek vissza a fővárosba, hogy belevágjanak a gitár- és énekfelvételekbe.

Mindig csak a következő lépést tudtuk. A györöki álomutazás után nem sokkal kölcsönkaptunk egy próbatermet a Keleti Blokkban. Megint egy hetünk volt arra, hogy Ssik Kirtap vezényletével  gitártéren is nagyot alakítsunk a dalokon. Üvöltött a nagyvárosi blues!!! Kiváltságosnak éreztem magam, hogy erre énekelhetek, ráadásul a saját lakásunkban (Bobek, je, köszi). Aztán egy szép napon remegő térdekkel felhívtuk Atish-t (Subscribe & SuperSize Recording Studio), hogy volna-e kedve rendet tenni a hangsávok dzsungelében. Meglepően jól vette a dolgot, és hatalmasat varázsolt a három hangszer és az ének hangzásán. Soha ilyen jól nem szóltunk!

– mondja Mohai Marietta énekes

Így készült az Álomvilág:

A tízdalos, 33 perces anyag nem a véletlen alkotása, komplett történetre épül. Egy férfi és egy nő egymásra találásának állomásaiba enged bepillantást, annak minden mélységével és magasságával együtt. Amohi és Illé sztorijáról bővebben a lemezbemutató koncert eseményében lehet olvasni, az album pedig az összes online zenei áruház felületén meghallgatható.

A négyfős zenekar azóta saját próbatermében vetette bele magát az élő műsor megtervezésébe: a lemez rockos hangzását chillesebb elektronikus zenei elemekkel színesítik, hogy színházi környezetben, különleges látvány kíséretében mutassák meg Álomvilágukat. Bár a koncert még várat magára, az eseményhez csatlakozva nyomon lehet követni, hogy halad a szervezésben a csapat. Na, meg itt van egy újabb kézműves videó is, ami már előrevetíti a színházkoncert vizuális hangulatát. Amohi és Illé szerepében ezúttal Hagyánek Júlia és Viola Péter látható.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló