Hirdetés
Hirdetés

Az All Time Low lesz a 5 Seconds of Summer vendége júniusban a Budapest Parkban

all-time-low.jpg

Június 4-én első ízben koncertezik Magyarországon az egyik legaktuálisabb és legjobban futó popzenekar, a 5 Seconds of Summer. Az ausztrál srácok alakulásuk óta három listavezető albumot, számos slágert és olyan előadókkal közös közreműködéseket tudhatnak maguk mögött, mint a Chainsmokers, Julia Michaels vagy Tom Morello. 2020-ra egy új irányt mutató anyaggal készülnek, amit végre a magyar közönségnek is megmutatnak majd június 4-én a Budapest Parkban. A koncert ráadásul abból a szempontból is kuriózum, hogy az este különleges vendége, az amerikai All Time Low első alkalommal ad hazánkban klubkoncertet. További információk a hajtás után! 

Ha netán valaki nem ismerné még a zenekart, itt az ideje, hogy pótolja a lemaradást! Baltimore külvárosának egy középiskolájából indult a sikertörténet – a kezdetben feldolgozásokat játszó banda az évek alatt egy dallamos emo-pop formációvá alakult. A srácok az iskolai teendők mellett szünetekben időt szakítottak a turnézásra is, első EP-jüket pedig 2004-ben jelentették meg. Egy évvel később pedig megérkezett a debütálbumuk is The Party Scene címmel.

Összehaverkodtak Amber Pacific-es srácokkal, akik beajánlották őket a Hopeless Records-nak. Érettségi után tehát teljes gőzerővel és egy biztos lemezszerződéssel tudtak nekivágni a zenei utazásuknak. 2007-ben megjelent tehát első “kiadós” albumuk So Wrong, It’s Right címmel, 2008-ban pedig az Alternative Press Az Év Zenekarának választotta őket. Következő korongjuk, a Nothing Personal már a Billboard lista negyedik helyén debütált, és ezzel egyidejűleg az emo szcéna egyik legmenőbb csapatává váltak. 

Azóta négy további nagylemezzel örvendeztették meg rajongóikat, legutóbb pedig a napokban jelentettek meg kislemezt Sleeping In/Some Kind Of Disaster címmel és jelentették be április 3-án érkező Wake Up Sunshine című vadonatúj albumukat. Az eddig hazánkban csak fesztiválon fellépő All Time Low tehát egy friss-ropogós anyaggal érkezik majd a Budapest Parkba június 4-én a 5 Seconds of Summer vendégeként!

További információk a koncert Facebook-eseményén

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló