Hirdetés
Hirdetés

Az A38 lehet a világ legjobb klubja a Lonely Planet szavazásán

Novemberben indult és február 21-éig tart az egyik legpatinásabb útikönyvkiadó, a Lonely Planet közönségszavazása 100 Nagyszerű Klub címmel. A versenyben egy csomó remek klub és bár vesz részt a világ minden tájáról, ezért komoly dicsőség, hogy ezekben a pillanatokban a budapesti kulturális központ és szórakozóhely, az A38 Hajó áll a lista élen, több mint hatezernégyszáz szavazattal. A voksolásban Facebook-profillal lehet részt venni, és ha elég sokan aktivizálják magukat, február végén talán az A38-é lesz az elismerés. A harmadik helyet egy szintén budapesti bár, a Szimpla foglalja el, úgyhogy arra is érdemes szavazni.

A Lonely Planet évek óta nagy sikerrel rendezi meg 100 Nagyszerű Klub elnevezésű versenyét. Az idei versenybe, története során először Budapest egyik meghatározó kulturális intézménye, koncertterme és szórakozóhelye, az A38 is bekerült. Sőt, nem csak bekerült, de a célegyenesbe érve, három héttel a szavazás zárása előtt tisztes előnnyel vezeti is a versenyt.

Az A38-tól a hírre, miszerint vezetik a szavazást az alábbi reakciót kaptuk:

"Önmagában már az a tény nagy megtiszteltetés, hogy a pártatlan szerkesztők beválogatták az A38-at a világ legjobb bárjai és klubjai közé. Ám az igazán örömteli az a tény, hogy a közönségszavazáson első helyen áll a hajó.

Meggyőződésünk, hogy az eddigi szép eredmény nem csupán az A38 nagyszerű fekvésének, remek építészeti és belsőépítészeti adottságainak, a világszínvonalú hangosításnak, a megnyitása óta eltel kilenc évben itt megrendezett több ezer koncertnek és kulturális eseménynek köszönhető, hanem Budapestnek is szól. Annak a fővárosnak, amelynek kulturális, turisztikai és éjszakai élete a közelmúlt szomorú eseményei ellenére is Európa egyik leggazdagabbja és legizgalmasabbja.

Az A38 Hajó eddigi sikere a Lonely Planet szavazásán Budapest sikere is. Bízunk benne, hogy február 21-én, a verseny zárásakor is az első helyen állunk majd, és elmondhatjuk, hogy a világ legjobb klubja Budapesten található.

Ehhez kérjük a segítségedet. Szavazz, és ha szavaztál, vidd a szavazás hírét. Szavazz az A38 Hajóra, szavazz Budapestre!"

A Lonely Planet közel harminc éve, 1973-ban indult szó szerint világhódító útjára, amikor a brit születésű, ám Ausztráliában élő Tony Wheeler megírta első útikönyvét. Az elsősorban hátizsákos turistáknak íródott bédekker-sorozat túlzás nélkül divatot teremtett, és elindította a nyolcvanas évek maghatározó turisztikai forradalmát, a backpackers-időszakot. Alapos, átfogó, bennfentes és naprakész információk, könnyű kezelhetőség, precizitás és pontosság – elsősorban ezeknek köszönhető a sorozat óriási sikere. A kiadóvállalat a kétezres évek elejére a legnagyobb útikönyvkiadóvá nőtt, és 2011-ben a BBC kizárólagos tulajdonába került.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló