Hirdetés
Hirdetés

Az utolsó tánc – Premieren a This Calling új dala

2020-ban Methods Of Protest címmel jelent meg a This Calling debütáló nagylemeze a svéd Black Star Foundation segítségével. Viszont nem is kellett olyan sokat várni, máris érkezik egy új dal a második nagylemezről, amit a tervek szerint 2022 tavaszán szeretne kihozni a csapat. A The Last Dance című dal, illetve a teljes új lemez legnagyobb meglepetése a két új, állandó hölgy tag, Pettenkoffer Zsófi és Vida Írisz Minami bemutatkozása, akik a tervek szerint élőben is szállítják majd a háttérvokálokat. A csapat így hétfősre duzzadt:

Hirdetés
  • Bödecs András énekes (The Idoru, Poison Alley)
  • Fellegi Ádám gitáros (Bridge To Solace, In Lak’ech)
  • és Herczeg László gitáros (Magma Rise)

mellé az első lemez óta csatlakozott

  • Szirota Márió dobon (ex-Alvin és a Mókusok, On Graves) illetve
  • Pap Attila basszusgitáron (Poison Alley, Svnseas, Patikadomb, Soulwave)

akik nemcsak az új dalok megírásában működtek közre, de már a lemezen is az ő kezük munkája hallható. A lányok a stúdiófelvételeknél debütáltak, és teljesen új ajtókat nyitottak meg a zenekar, és a műfaj  számára is.

A dal szövegéről ezt mondta Fellegi Ádám:

„A világ jelenlegi lelkiállapotában, erkölcsi, szellemi, spirituális, mélyrepülésében, abban az információs, és kommunikációs kakofóniában amiben élünk, talán a “káosz” szóval lehetne a legjobban leírni az irányt, amerre fénysebességgel száguldunk. A “rend”-nek nyomát sem látni az emberek szemében, szívében, vagy azokon a csatornákon, amiket (sajnos) kommunikációra használunk. Mindenki a saját igazát harsogja, nem is érdekli, ideje sincs végighallgatni egy olyan véleményt, ami egy másik irányból érkezik. Szintet lépett a megtévesztés, a tömegmanipuláció, a félelemkeltés, a személyi szabadságjogok megnyirbálásának eszközrendszere is.

Ezzel a dallal meg sem próbálunk a régi eszközeinkkel, mondanivalónkkal reagálni mindarra a szennyre, ami elárasztja a világunkat, pusztán megpróbálunk emlékezni (mindenkit emlékeztetni) arra, hogy vannak jó dolgok is az életben. Egész egyszerűen néha hátra kell dőlni, és jól kell érezni magunkat. Mindent, és mindenkit le kell szarni. Azt hiszem ehhez sikerült egy igazi indulót írni!”

És akkor a dal:

The Last Dance póló előrendelés egy hétig kedvezményes áron itt érhető el.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,142KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,170FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók