Hirdetés
Hirdetés

Az utolsó dal – Premieren Lukovich x Nagy Viktor új klipje

Újabb dallal folytatódik a Gyík zenekar gitárosának, Lukovich Andrásnak projektje. A korábbi számokkal ellentétben ezúttal a saját zenekarának keménymagját hívta el közreműködni és producerkedni, így a mikrofonnál most Nagy Viktor nekünk, míg a hangzásért Balogh Borsa aka Űrlénykirály volt a felelős.

“Ez egy olyan dal, amit ugyan mi hárman csináltunk, de mindezek ellenére ez mégsem egy Gyík zenekar szám, mert például a zeneszerzésért kivételesen csak én feleltem. A többieknek is tetszett az ötlet, hogy csináljunk kicsit másképp közösen valamit, így hát meg is csináltuk. A dal maga arról szól, hogy hogyan kell korszerű módon egy számot megírni, mi a tuti recept, vagy valami ilyesmi. A témát Vikó szerintem tökéletesen feldolgozta, Borsa pedig a saját szája íze szerint keverte a hangzóanyagot. A magam részéről maximálisan meg vagyok elégedve a végeredménnyel, persze ha nem lennék, akkor nem is mutatnám meg senkinek. A klipet Hartl Nagy Tamás készítette, szerettem volna egy hihetetlenül látványos és igazán nagy volumenű hollywoodi szuperprodukciót tető alá hozni, szerencsés vagyok, hogy ez is sikerült. És hogy miért lett Az utolsó dal a szám címe? Ez lesz a készülő EP-n a zárószám, ha egyszer végre valahára elkészül.”

És ha már Gyík zenekar: az idén a 10. születésnapját ünneplő formáció április 23-án a Gödörben búcsúzik a közönségtől, úgyhogy ha valaki részese szeretne lenni az utolsó koncertnek, akkor az ide menjen, mert többet ilyen nem lesz: Gyík zenekar | az utolsó koncert | Facebook

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók