A CES mindig izgalmas újdonságokat tartogat, a gyártók sorban mutatják be az újabbnál újabb elképzeléseiket arról, hogyan néz ki a jövő, és mi lesz ebben az ő szerepük. Évek óta elindult azonban egy folyamat, amiről kijelenthető, hogy mostanra kicsúcsosodott, és kezd izgalmassá válni, kinél üres ígéret, és ki az, aki valóban odafigyel rá.
Teljesen megváltozott a világ
A szakemberek, klímakutatók, környezetvédők évek óta beszélnek arról, hogy baj van, és tenni kell valamit. Ez egy darabig nem sokakat érdekelt, de aztán egyre többen jöttek rá, főleg miután már mindenki a saját bőrén is érzi, hogy egyre több a szélsőséges időjárás miatti veszélyhelyzet, vagy hogy nyáron jóval nagyobb a kánikula és tovább is tart mint tizenöt évvel ezelőtt, hogy valóban lépni kell. Közben pedig szépen lassan felnőtt az új generáció, a fiataloknál, akik sorra a fizetőképes vásárolókká válnak, már nagyjából pont annyira alapvető elvárás, hogy egy márka odafigyeljen és valódi lépéseket tegyen azért, hogy a világ jobb hely legyen, mint az előző generációk számára az, hogy a fejlődő országok kizsákmányolása, az éhbérért dolgoztatás vagy a gyerekmunka kifejezetten nem támogatandó dolog.
Tulajdonképpen egy alulról induló, teljesen underground szerveződés lett annyira hangos, hogy a világ legnagobb cégei nem csak meghallották, de kicsit meg is ijedtek tőlük.
Egységben az erő
Míg néhány cég most is ott tart, hogy kevesebb műanyagcsomagolást használnak, vagy utalnak egy közepes összeget egy jótékonysági szervezetnek, amivel aztán körbetapétázzák a közösségi oldalakat, addig a legnagyobbak már tudják, hogy ez édeskevés. Csak azok a cégek tudnak most már fejlődni és nagyok maradni, akik valódi lépéseket tesznek, és hajlandóak akár az üzleti modellen is változtatni, hogy megfeleljenek a felnövő generáció, vagyis a vásárlóképes réteg igényeinek, és olyan értékek mellett köteleződjenek el, ami valóban komolyan vehető azok számára, akik egyre többen és egyre hangosabban követelik, hogy a fenntarthatósággal foglalkozni kell, és akik nem mellesleg a legfőbb vásárlóik.
Egyre több ember fejezte ki az igényét arra vonatkozóan, hogy ami van az nem jó, és radikálisan változtatni kell, aztán annyira kitartóak, eltökéltek, magabiztosak és hajthatatlanok voltak, és akkora lobbiereje lett annak, hogy a vásárlók a pénzükkel szavaznak, hogy ez eljutott valóban a világ vezető cégeihez is.
A fenntarthatóság kérdésében egyértelműen kirajzolódott világszinten, hogy felesleges elhinni azt, hogy a változás csak felülről jöhet, és ahhoz új cégekre és kormányokra vagy politikai berendezkedésre van szükség, mert bebizonyosodott, hogy a változás az indulhat az underground értékekből, és válhat annyira mainstreammé, hogy a cégek, és lassan a politika is, bármit megtesz, hogy ahhoz csatlakozhasson.
Kilóg a lóláb
Az első ígéretek még nagyjából hasonlóak voltak, minden cég vállalta, hogy csökkenti a kibocsátást, és hogy elköteleződik a újrahasznosítás mellett, de mostanra őrült nagy különbségek alakultak ki, és nagyon látványos, amikor néhányuk megpróbál mellébeszélni. Ilyen keserédes volt például a Pansonic bemutatója, akik büszkén mesélték mi mindent tesznek meg a környezetért, mennyi mindent vállalnak, és társadalmi szerepvállalásuk között is milyen fontos célokat tűznek ki, de aztán miközben arról meséltek, hogy a gyártóüzemek környezetterhelését mennyire csökkentik, azzal is büszkélkedtek, hogy ezekben az üzemekben hány ezer eldobható elemet tudnak gyártani percenként. Majd visszatértünk ahhoz, hogy a standjukon is sok lesz az újrahasznosított anyag.
Az idei CES-en már csak azok a nagyvállalatok tudtak hitelesek maradni, akik minden egyes apróságban odafigyeltek arra, mit sugároznak magukról. A Bosch minden egyes bemutatott újdonsága összhangban volt azzal az elképzeléssel, hogy az autózás ne csak biztonságosabb, de hatékonyabb és környezetkímélőbb legyen, vagy a Samsung, aki ahelyett, hogy egy szakajtónyi új eszközre helyezte volna a hangsúlyt, a kiállítás területét jórészt arra használta, hogy megmutassa, hogyan lehet egyszerűbbé tenni az életet, ha a már meglévő eszközök ökoszisztémában működnek, vagy hogy amennyiben már a termékfejlesztésnél szempont a fenntarthatóság, akkor milyen új megoldásokkal tudják elérni, hogy szó szerint alapjaiban környezetbarátabb legyen egy termék vagy attól, hogy például az óceánokból kiszedett halászhálókból készül, vagy azért mert mondjuk egy távirányítóhoz soha többé nem kell elemet venni, hiszen tölti a napenergia, és a wifi. Vagy hogy egy alapvetően hosszú időre tervezett hűtő anélkül tudjon teljesen megújulni és alkalmazkodni az esetleg megváltozott elvárásainknak, hogy egy teljesen újat kellene vásárolni.
Mi lesz vajon a következő?
A jó hír az, hogy úgy tűnik, hogy a fenntarthatósággal együtt elindult valami. Ha a nagy cégek reagálnak a társadalmi igényekre, és ezt a fogyasztók elismerik, akkor a nagy cégek a többi társadalmi igényre is reagálni fognak. Például már nem csak és kizárólag férfiakat lehet látni különböző bemutatókon vezető szerepben, hanem egyre több nőt is. Vagy hogy mennyi olyan megoldásuk van, ami nem a fő működési körük része, de azt mondja a Samsung, hogy ők például nem nem zárják ki a látássérülteket sem a tévézés élményéből, hanem megpróbálnak olyan fejlesztéseket átültetni a gyakorlatba, amivel ők is jobban élvezhetik a műsorokat. Esetleg a L’oreal mondja azt, hogy márpedig ők fejlesztenek egy olyan eszközt, amivel azoknak a nőknek sem kell lemondani arról, hogy rúzst használjanak, akiknek valamilyen ok miatt nehézséget okoz a precíz és aprólékos vonalak megfestése, mert a kezük nem úgy működik, mint másoknak. Az, hogy egy világcég, kötelékükben a világ legjobb mérnökeivel és fejlesztésre szánt pénzzel, elköteleződik amellett is, hogy társadalmi problémákra keressen választ, az nem feltétlenül csak abból ered, hogy a cég startégiája hirtelen az lett, hogy a világ jobb hely legyen, sokkal inkább abból, hogy ez a fogyasztók igénye, akik azokat a cégeket támogatják a pénzükkel, akik tesznek valamit a világért. Vagyis az alulról jövő szerveződések működnek, érdemes élni ezzel az erővel.
