Az újévi fogadalom hasznos, ha jól kezdesz hozzá

Az új év egy új kezdetet szimbolizál, ezért ilyenkor sokan határozzák el, hogy változtatnak az életükön, és szó szerint egy új fejezetet nyitnak az évkezdéssel. Azonban a felmérések szerint mindössze  12 százaléknak sikerül elérni a kitűzött célokat, a többiek sok esetben még a január végig sem jutnak el a fogadalmuk betartásával.

Miért nem megy?

A legtöbben vagy túl drasztikus vagy túl semmitmondó célokat tűznek ki maguk elé. Ha jelenleg attól is kifulladsz, ha a busz után futsz, de az a célod, hogy nyár közepén egy maratont fuss le, az nem biztos, hogy tartható fogaldalom. Ahogyan azzal sem lehet nagyon mit kezdeni, hogy megígéred magadnak, hogy mostantól egészségesebben élsz, hiszen itt nem igazán hangzik el konkrétum. Viselkedéskutatók szerint a fő baj az, hogy az évek, évtizedek során felvett rossz szokásokat egy este alatt akarja elfelejteni az ember, és ez a legtöbb esetben halálra van ítélve. Ők azt mondják, hogy heti célokkal érdemes haladni, és mindig egy újabb apró lépést tenni a cél felé. Például ha az egészségesebb életmód a cél, akkor nem az a feladat, hogy azonnal mindent kiiktassunk az életünkből, és minden reggel ötkor már a futópályán legyünk, hanem az első héten igyunk több vizet, a második héten emellé kezdjünk el minden nap megenni egy gyümölcsöt, és így lassan, de sokkal biztosabban haladhatunk a célunk felé.

A viselkedésváltozás három alapköve

BJ Fogg, a Stanford viselkedéskutatója azt mondja, hogy a viselkedésünk és szokésaink megváltoztatása sokkal egyszerűbb mint gondolnánk, és sokkal gyorsabban is megy, mint ahogyan azt a legtöbb ember képzeli. Fogg szerint ehhez mindössze három dolog együttállására van szükség: motíváció, képesség és felszólítás. Vagyis kell valami, ami emlékeztet, hogy azt a bizonyos viselkedést meg kell tenni, és persze olyan dolgot kell választani, amire az ember minden bizonnyal képes. Ha ez a három egyszerre, egy időben megvan, akkor az új viselkedés hamarosan szokássá válik, és innentől nyert ügye van az embernek. Úgyhogy itt az idő olyan fogadalmat választani, ami elérhető, ugyanakkor merész és kihívás is van benne.

Mi a jó fogadalom?

Az NPR összeszedett negyven olyan fogadalmat, ami azért jóval elérhetőbb annál, mint hogy valaki űrhajós lesz, de közben mégis érettebb annál, mint hogy miden nap tiszta zoknit húz valaki. Ide tartozik például az, hogy fizetésemelést kér valaki idén, esetleg karriert vált, elkezd edzeni, egészségesebben alszik vagy kevesebb alkoholt fogyaszt, egészen olyan fogadalmakig, mint hogy kevesebb élelmiszert dob ki a kukába, nagyobb rendet tart a lakásában, elkezd terápiára járni, jobban odafigyel a mentális egészségére, kimutatja a barátainak, mennyirfe fontosak számára, vagy éppen kilép abból a kapcsolatból, ami már menthetetlen. Van, aki azt fogadja meg, hogy megtanulja azt a nyelvet, ahonnan származik, mások új hobbit keresnek, és örök slágerek a pénzügyi fogadalmak és az előtakarékoskodás is.

Kezdjünk hozzá!

Nem állítjuk, hogy minden fogadalom egyszerű, de hát pont ez az egész lényege. Azonban ha jól választunk fogadalmat és elkezdjük, még mindig kell némi segítség, hogy végig is csináljuk. Ugyanakkor jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, és egyre több olyan lehetőséget ad a technológia is, ami segít abban, hogy egy év múlva elégedetten csettintsünk, milyen jól sikerült betartani a fogadalmat, amiből azóta már szokás, egészségesebb élet, szemmel látható megtakarítás vagy új hobbi lett. De mi lesz az a felszólítás, ami egyszerűbbé teszi a a fogadalmak betartását? Hát az az eszközöd, amivel többet foglalkozol, mint bármi mással: a telefonod.

Hagyd, hogy a technológia segítsen!

Bármi is a fogadalmad, a technológia egészen biztosan segíteni fog. Ha nyelvtanulásról van szó, egy rakás olyan alkalmazást találhatsz, ami ugyan nem váltja ki a tanárt, de a segítségével gyorsabban haladhatsz. Ha a barátaidra szeretnél jobban odafigyelni, szintén kezdheted azzal, hogy többet írsz be a közös csetbe. Ha az a cél, hogy a munkádban pontosabb legyél, és jobban el tudj merülni, akkor egy aktív zajszűrős fülhallgató tud neked segíteni abban, hogy semmi ne vonja el a figyelmed. A telefonod tud abban is segíteni, hogy új rutinokat állíts be, és például azt mondd, hogy este már nem szeretnéd látni, ha e-mail kapsz, vagy szóljon, hogy ideje a lefekvéshez készülődni. Ha aktívabb életmód mellett döntöttél, abban pedig számtalan lehetőséged van. A Samsung okostelevízió segítségével például otthon is edzhetsz, ráadásul a telefonodat is használva, a tévén nyomon követheted, hogy megfelelő-e a testtartásod. Rengeteg szakértők által összeállított ingyenes edzés között válogathatsz a Samsung Health alkalmazásban a telefonodon is, ahol célokat kitűzve tud segíteni annak elérésében az alkalmazás, a Samsung Galaxy Watch 5 pedig abban segít, hogy a nap végén megnézd, mennyit mozogtál, és milyen volt az alvásod, valamint akár a vérnyomásodat is rendszeresen tudod vele ellenőrizni. A lényeg az, hogy bárhogyan is döntesz az új évi fogadalmad illetően, válassz olyat, ami fejleszt, ami elérhető, és nyugodtan kérj segítséget akár az okoseszközeidtől is.

39,164KedvelőTetszik
3,128KövetőKövetés
6,590FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Friss Lángoló