Tavaly hozta ki a Trottel Records Riot! Vol. 1 (Women from the Hungarian Wasteland) címmel azt a magyar csajpunkválogatást, amit kihagyhatatlannak tartottunk, és ami csont nélkül a hasonló – jobban mondva bármilyen, nemtől, identitástól és egyéb nekidurálástól elmért – punkkompilációkkal összevetve is az egyik legeslegjobb. Ever. És világviszonylatban. Mit lehet ehhez hozzátenni, hogyan tovább a folytatásban, aggódhatnánk, és láss csodát, a háromnegyed évvel utána, azaz most érkező második felvonással már akkor is elégedettek lennénk, ha simán csak hozná az első szintjét, de nem csak ennyi történt.
Persze ne rohanjunk rögtön végső konklúzióért, felesleges az elsőt rögtön feledni, azóta is jó hallgatni, csak hát az ember mohó és szégyentelenül poliamor, rögtön bele bír szeretni minden újba, főleg ami repes az energiáktól és az ízes szövegektől, ami punkos, zajos és karcos, úgy dobja sutba esetleges előzetes aláméricskéléseinket, mint a pinty. Az én nagy jellemhibám egy másik szegletről vetődik pályára: fölfelé igyekszik kalibrálni, rögvest felső polcban reménykedik, kivételes minőségben, változatosságban, keretek tágításában, klisék és bevett formák természetes ösztönű kerülésben. Szerencsés esetben nemhogy csalódás nincs, de még a várt remények is megfejelődnek. Az első kör zenei megfejtésekben, kiszerelésekben és életteli aurákban gazdagon szárnyalt, és még a szerkesztés, a válogatás íve is briliáns lett, és ez bizony most is mind áll, és tán zsánerileg még tágítva is lett a felhozatal úgy horizontálisan mint vertikálisan. Mondom másképp: hogy én mennyire imádom, amikor a punk néha még ma is azt jelenti, mint boldogult kölyökkoromban, amikor az egészet nem más hajtotta, mint a tobzódó energiákat elbíró szándék, valamint szív- és gyomorerő, amikre aztán csak és kizárólag olyasmik fűződtek fel, amiket akkor zenél el és mond ki az ember, amikor van mit elzenélnie és van mit kimondania.
A különböző korok persze mindig is bővelkedtek jó zenékben és életerős produkciókban, legfeljebb szinte soha nem ők kerültek felvégre, nem őket dobta a gép, nem őket karolta fel a zeneipar, jó részük maradt az undergroundban, maradt kis klubok és kevesek kedvence, és alig jutottak demóknál tovább, jó esetben megcsípte őket valamelyik független kiadó. Az effélék – mint például a Trottel Records – nem feltétlenül álltak rá szorosan vett és egyformaságot szorgalmazó megszólalásokra és üzenetekre, fontosabb volt számukra, hogy olyan bandákat istápoljanak, akik színes-szagos, műfajfüggetlen, de kreatív zeneiségben, szociális és politikai szabadgondolkodásban, önvezérlő véleményalkotásban, DIY – csináld magad, azaz csináld meg magad attitűdben utaznak. Ezen a második felvonáson mindezt bátran szemlélhetjük, és hogy közben éppen garázsos és viharverten zakatoló, esetleg new wave-szerű vagy rockandoll-punkos, rapes vagy noise-rockos a téma, és megy ezerrel a kiszólás meg beszólás, reflektálva bármire, ami szembe jön, az a valódi gyönyör. Mert ha bármit lehet akár visszamenőleg is punknak nevezni, pont az ilyesmit érdemes, ami elszántan beleáll önmagába éppúgy, mint bármi és bárki másba.
Nos, számonként végig lehetne menni rajta, melyik banda milyen zeneileg, mit mond éppen, de továbbra is tartom, egy válogatás akkor igazán jó, ha azt lehet eldadogni róla, amit eddig próbáltam: visz magával ezerrel, sorra veszi az emberi hülyeségeket, úgy görbe tükör, hogy közben fénylik a szellemességtől, így nem is jó leállni még a végénél sem, tehát azonnal újraindítjuk. Egyszóval az ilyet nem feltétlenül szükséges szétszálazni, hiszen ugyanazt a hatást válthatja ki, mint a nagyon jól sikerült zenekari albumok, csak hát ez sokkal, de sokkal izgalmasabb és változatosabb.
A rajta szereplő nagyszerű bandák: The PinUps feat. Ludditák, Hexa, Pletyka, Macskanyelv, Darage, Kábelok, Csillagrablók.
Rendelés és további információk.
