Hirdetés

Az új perspektíva és a lecsendesített ego – OM-interjú

Dalról dalra sorozatunkban nemrég megismerhettétek az OM Örökkévégtelen című második albumát. A lemez kapcsán készítettünk interjút a zenekar, vagy ma már inkább szólóprojekt vezetőjével, Vijaya Gauranga das gitárossal, akit olyan zenekarokból ismerhet a közönség, mint a Mantra vagy a kultikus hazai ős-blackmetal-csapat, a Fantom. Az érzést tettek követték, bár különböző okokból még a szokásosnál is lassabban végeztem a szerkesztési munkálatokkal, most ti is elolvashatjátok a beszélgetést, egy dupla remixpremier társaságában!

Az OM második lemeze már leginkább a te szólóanyagodnak tekinthető. Miért alakult ez így?

Nem sokkal az első nagylemez (Érted) után befagyasztottam az OM-ot. Kicsit túl sok minden maradt rám, és nem volt energiám egyedül tolni család és munka mellett. Az már kényesebb kérdés, hogy nem éreztem azt az átütő erőt se, a múltam miatt pedig gyenge dolgot nem akartam csinálni. Aztán mikor 1-2 éve elkezdtem számokat írni, és úgy döntöttem, hogy publikálom őket, bajban voltam, hogy minek nevezzem a projektet. Az első pár számot felénekelte, felbasszusgitározta Kanyó Peti, így megkérdeztem a többieket, hogy hívhatom-e OM-nak. Hát így kezdődött.

Az említett problémát szerintem sokan ismerik az úgymond “meglett ember” korosztályból – egy ilyen anyag megírása, felvétele rengeteg munkát igényel, amire nagyon nehéz a napi teendők mellett időt találni. Mi inspirált arra, hogy mégis belevágj?

A legnagyobb inspiráció Veres Gabi (WMD, Hiinaar) volt. Egyfelől aki ismeri, tudja, hogy mennyit dolgozik, plusz családos ember, mégis folyamatosan ad ki anyagokat. A másik része, hogy ezek nagyon jók is, amiket éjszakánként – bocs ezért –, majdnem hulladék hardverekkel hoz össze. Ahogy beszélgettünk, rájöttem, hogy nem sok minden kell ahhoz, hogy valami értelmes dolgot összehozzon az ember. Vettem egy hangkártyát – később sok minden mást is –, és a tőle kapott szoftverekkel elkezdtem felvenni az ötleteket.

Viszont ugye a technika csak az egyik fele, kell az is, hogy legyen miről zenét, szöveget írni, pláne, ha az ember mondani is akar valamit. Ez a része hogyan állt össze?

A fiaim már kezdenek felnőni, békén hagynak, és nagyon hiányzott az alkotás. Az első szöveg már megvolt, de utána magamra maradtam. Először megijedtem, mert bár régen írtam szövegeket a Mantrában, egy ideje már nem. De aztán jött egy pár sor, és átszakadt a gát. Teljesen őszintén próbáltam kiírni, ami bennem van. Szerencsére a zene is inspirált.

Aztán van három szöveg a lemezen, ami nem az enyém, de teljesen beleillenek az összképbe. A “Mózest” Peru írta, a “Tabula Smaragdinát” Fellegi Ádi, a “Név nélkült” pedig egy régi barátom, GauraK. Végül az egész lemez egy kollektív munka lett. Ezért is nehéz ezt klasszikus „zenekari” produkciónak hívni.

Ettől függetlenül azért az alapvízió a tiéd. Miért jó, ha az ember – kicsit profán megfogalmazással – nem “egyedül viszi el a balhét”?

Ilyen a világ most, a “produkció” teljesen mást jelent, mint 10-20 éve. Én bírnék egy jó zenekart, de mit csináljak, ha nincs? Úgy nőttem fel, hogy apámat csak egyedül láttam gitározni, bár hallottam róla, hogy volt egy zenekara, és ez fájdalmas volt. Viszont most semmi akadálya, hogy sok emberhez eljusson a zenéd, a szöveged akár koncertek nélkül is. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt 1-2 évben mi történt… A „Magad vagy” című számnál persze már kitört a “zenekari” veszekedés, haha! Szóval, végül nem voltam egyedül.

Szerintem nagy erőssége az anyagnak, hogy úgy tud egységes lenni zeneileg, hogy közben kifejezetten sokféle hatást érezni a keleti zenéktől akár a legsúlyosabb stílusokig. Alapból sokféle zenét hallgatsz, vagy arról is szó van, hogy az elmúlt évtizedek alatt te is leírtál egyfajta fejlődési ívet, és ezek óhatatlanul beleivódnak a friss dalokba?

Igen, mindkettő. Nagyon sokféle zenét hallgatok, hallgattam, és ez érezhető az anyagon. Egy idő után már tudja az ember egyszerre értékelni, és használni a Black Sabbath-ot és a Slipknotot.

Kicsit itt arra is céloztam ezzel, hogy te annak idején ugye a minimum kultikus Fantomban, mondjuk úgy, ős-black metallal kezdtél, viszont azóta azért zeneileg és más értelemben is elég sok mindent láttál. Mit gondolsz, miben testesül meg ezen a lemezen ez az életút, ami nyilván azért merőben más, mint a hagyományos értelemben vett rockzenészi karrier?

Hát igen, ez egy hosszú és érdekes történet. A Fantomban én a zenéért voltam felelős, de kétségtelen, hogy az egyházakban történő dolgokkal én se értettem egyet. A “das” a nevem végén szolgát jelent, így az “Öld meg Isten szolgáját” című Fantom-sláger mutatja a bejárt út mélységét. A kezdetektől érdekelt minket a spiritualitás, amit végül a keleti oldalon találtunk meg hárman az eredeti tagságból. Az egy nagyon komoly téma, hogy a saját hited, vallásod vagy az egyházad nem mindig keresztezi egymást, pedig jó lenne. Néhány számban ez is alaposan benne van. Ez néha fájdalmas, de egyben természetes is. Ami sosem változott, hogy mindig szerettem alkotni, átadni. Néha van arra lehetőség, hogy ezt társakkal tegyem, néha nincs.

Én azt figyeltem meg, hogy az alkotás funkciója is változik az idővel, illetve az is, hogy ki mit szeretne kapni tőle. Neked a mostani lemez elkészítése mit adott?

Nagyon feldobott. Adott egy új perspektívát, hogy nem kell olyan sok minden, és nagyon jó dolgot lehet letenni az asztalra, sok embernek lehet örömöt szerezni, akár elgondolkodtatni. Tény, hogy bárki megteheti – és meg is teszi – ugyanezt, és ezért nagy “zaj” van, de mégis ott marad. Sokan írják, hogy milyen kár, hogy nincs már a Mantra. De van. Bármikor újrahallgathatod a lemezeket.

Ez kicsit rímel az új lemez címére is.

Igen. És érdekes, hogy ha átmész az életben bizonyos dolgokon és utána újrahallgatsz, újraolvasol dolgokat, akkor teljesen mást fogsz érteni alattuk.

Szerinted milyen szinten van az alkotónak olyan típusú felelőssége, hogy a “zajon” túl is mondjon valamit egy dal? Hiszen sokak szerint a könnyűzene elsődleges célja a szórakoztatás.

Bajban vagyok ezzel, mert bár mindig értékeltem a jó popzenét, hallgatni nem tudtam sokáig. Nekem olyan, mint a gumicukor: egy még elmegy, de hogy ezt ebédeljem? Én mindig az érzést kerestem a zenében és a szövegben is. Hívhatjuk ezt akár mondanivalónak. De például a U2 vagy a Depeche Mode is pop, viszont nem gumicukor. És vannak hallgathatatlan progresszív zenék is.

Szóba került, hogy végül nem maradtál egyedül. Sok vendég közreműködik az albumon. Egyrészt hogyan döntötted el, hogy őket fogod meghívni, másrészt mennyire adtál nekik úgymond szabad kezet a saját részeik megírásakor, előadásakor? Nyitottság nélkül egy ilyen kollaborációs lemez elképzelhetetlen, viszont egy szerzőnek óhatatlanul is megvannak a saját elképzelései, amiket hall a dalokban.

Csató Petivel kezdődött, de vele már sokat dolgoztunk együtt, így csak a Debrecen–Budapest távolságot kellett megoldani. Ő feljött, és együtt vettük fel az éneket, így meg tudtuk beszélni. Peru, Ani, Horváth Ákos csak megkapták a zenei alapot, és hamarosan küldték is vissza az éneksávokat. Így utólag belegondolva hatalmas mázli, hogy mind szinte tökéletes lett egyből. Aztán Fellegi Ádival rengeteget dolgoztunk együtt, az ő számán, de a többin is. Vele azért voltak csörtéink… “Figyelj, Főni, ez a szóló hergya, kuka!” De minden zenésznek hatalmas tehetsége és egy ugyanekkora egója is van. Ha ebből az elsőt sikerül beleépíteni a produkcióba, akkor nyert ügyed van. Nélküle azért klasszisokkal gyengébb lett volna a lemez.

Fellegi Ádám az Örökkévégtelen lemezről

“Vijaya régi jó cimborám, és meginvitált a lemezére egy dalra. Az alapokat ő hozta, de végül is szabad kezet kaptam, így úgy alakíthattam, ahogy nekem tetszett. (Ezt persze egyébként is megtettem volna). Ahogy haladtunk előre, valahogy minden dalra volt valami megjegyzésem, ötletem, amit a Főnök nagyon nyitottan fogadott. Egy riff ide, egy énektéma oda, itt egy kuka, ott egy kuka… A lemez még így is Vijaya vonala maradt természetesen, én csak csinosítgattam rajta itt-ott.”

Hogyan lehet kizárni az egót egy ilyen alkotófolyamatból?

Le kell csendesíteni. Jó kapcsolattal, jó beszélgetésekkel, jó kajálásokkal… Ahogy öregszünk, talán ez már nem olyan nagy feladat. Itt szerintem nem volt olyan nagy tétje a dolognak. Akkor feszül meg mindenki.

Volt esetleg olyan, aki teljesen váratlan szemszögből közelítette meg az adott dalt, és esetleg jobb lett, mint amire gondoltál?

Minden énekes produkciója ilyen volt nekem.

Az In Lak’ech miatt sejtettem, hogy tud Ádám énekelni, bár ezt az oldalát eddig nem ismertem annyira. Erre olyan dallamos refréneket hozott, és olyan prosztó HC-t a verzékben, hogy lehidaltam. De említhetném Peru számát, Ani énekét is. Kanyó Peti is meglepett, amikor újraénekelte az albumra a számait.

Beszéltünk a mondanivalóról.  Mi az a három szó, ami eszedbe jut a lemez szövegvilágáról, gondolatiságáról?

Úton, önvaló, őszinteség. (Nem volt könnyű.)

Milyen reakciókat kaptál, kaptatok eddig az anyagra?

Ahogy látom, sokan örültek neki, csak pozitív visszajelzés jött. Nyilván nem ez lett/lesz a listavezető a Mahasz listán, de nekem akár egy ember boldogsága is megéri. Például az, hogy még tavaly a kórházból felhívott Siklósi Örs, hogy beszélgetni akar velem… Ezt nem kell megmagyarázni.

Mondtad, hogy szeretnél egy jó zenekart, ha lenne. Felmerült esetleg az OM színpadra állítása, akár csak egy speciális koncert erejéig?

A kiadó nagyon szeretné…

A folytatással kapcsolatban van-e olyasmi, ami elmondható, akár terv vagy gondolat szintjén?

Talán nem hangzik túl jól, de sajnos ennek nincs realitása. Az biztos, hogy lesznek számok és lemez is, valószínűleg folyamatosan jönnek majd ki, mert nem bírok rajtuk ülni, de hogy ezek milyen formában látnak majd napvilágot, az a jövő zenéje.

A most debütáló remixekről mit kell tudnunk?

A remixek készítésének már a Mantrás időszakban is komoly hagyománya volt, főleg az én mániám volt ez. Mindig is izgalmasnak találtam, hogy milyen, amikor egy szám teljesen más hangszerelésben szólal meg. Most két dalra készült új verzió: a Ritzel Ani (Dharma) vendégeskedésével született “Név nélkül”, és a mostani friss premier, az “Elérlek”, amiben két régi barátom énekel, Fellegi Ádám (This Calling, Bridge To Solace, In Lak’ ech, Newborn, ex-Mantra) és Giriráj (Közös Nevezők). Ez utóbbi nem lágyult be, sőt ez az új, indusztriális verzió komorabb lett.

További információk az OM Facebookján. A lemez letölthető és megvásárolható itt és itt!

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
845FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk