Hirdetés

Az LMBTQ+ testvérei mellett áll majd ki az MTV elnök-vezérigazgatója a budapesti MTV EMA-n

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve. A helyszín a Papp László Budapest Sportaréna lesz, de a show műsorvezetőjét és fellépőit egyelőre titkolják.

Raffaele Annecchino, a ViacomCBS Networks International elnök-vezérigazgatója:

„A 2021-es MTV EMA a 180 országra és számtalan kultúrára kiterjedő közvetítésével a közönség minden tagjának felejthetetlen alkalom lesz arra, hogy összegyűljünk és közösen ünnepeljük a zenét és annak határokat átszelő erejét. Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú várakozás után az EMA végre Budapestre érkezhet, ahol minden bizonnyal olyan rendkívüli show-t mutatunk be, amely világszerte nagy visszhangra talál majd.”

Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója:

„Az, hogy melegként a munkásosztályban nőttem fel, és hogy olyan példaképeket láthattam a tévében, mint Pedro Zamora, a Való Világból, igazi mentőövet nyújtott számomra, reményt táplált és lehetőséget adott arra, hogy teljes értékű ember lehessek. Ezért büszke vagyok arra, hogy a ViacomCBS-nél dolgozhatok, amely mindig azt támogatta, hogy mindenki egyenlő lehessen, és ezért nagy megtiszteltetés az is, hogy kiállhatok az LMBTQ+ testvéreim mellett, amikor a 2021-es MTV EMA ünnepet Magyarországról közvetítjük.”

Bruce Gillmer, a ViacomCBS Zenei előadók, Műsorok és Események elnöke:

„Az MTV EMA a legnagyobb globális zenei eseményünk, amely a világ minden szegletéből összehozza a rajongókat. A Magyarországon megrendezendő 2021-es EMA hatalmas esemény lesz, amellyel visszatérünk az élő show-hoz és elképesztő előadásokkal villanyozzuk fel a színpadot a zenerajongók és kedvenc előadóik ünnepeként.”

A járvány miatt az MTV EMA tavaly elmaradt, helyette volt egy közönség nélküli tévés show, aminek egyik helyszíne Budapest volt, nem titkolt céllal: hogy felvezessék az idei bulit, amikor már fizikailag is megvalósul a rendezvény a magyar fővárosban. Az eseményt a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül a magyar állam is támogatja.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
874FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk