Hirdetés

Az irodai dolgozók majdnem mindegyike utálja, hogy nem öltözhet kedve szerint

Egy kutatás szerint a cégek és a vezetők rájöttek, hogy az otthonról végzett munka nem azt jelenti, hogy senki nem csinál semmit, a dolgozók pedig egyre jobban szeretnék, ha a vírus levonulása után is több lehetőségük lenne, hogy elkerüljék az irodát. 

A Microsoft, a Boston Consulting és a KRC független kutatóintézet 15 európai ország több mint 9000 olyan vezetőjét kérdezték meg, akik 250 főnél nagyobb cégeket vezetnek, hogy szerintük milyen változásokat hoz a munkavégzésben a világjárvány. 

A sajtótájékoztatón nem meglepő módon a nagy végköveteztetés az lett, hogy a munkahelyek sem lesznek már ezután ugyanolyanok, de kiderült, hogy ez sokkal nagyobb szabadságot jelenthet a munkavállalók egy részének. 

A Microsoft kutatását arról hogy az otthoni vagy a máshonnan végzett munka lehet a jövő, kissé árnyalja, hogy néhány napja a vállalat vezetője, Satya Nadella arról beszélt, hogy ő nem rajong a távmunkáért, szerinte a videokonferenciák nem annyira működőképesek, mint az élő megbeszélések, bár hozzátette, hogy dolgoznak azon, hogy ez megváltozzon.

Rengetegen dolgoznak otthonról, és működik

Míg 2019-ben az irodai dolgozók 15 százaléka dolgozott részben vagy egészben az irodán kívül rugalmas munkabeosztásban, addig 2020-ra ez a szám 76 százalékra emelkedett. Ebben egyébként a technológia, média és telekommunikáció fókuszú cégek vezetnek. A megkérdezett vezetők szerint a jövőben sokkal nagyobb szerephez juthat az otthoni munkavégzés, ha nem is a teljes egészében otthon végezhető munka, de a hibrid modell lehet majd az, ami bejönne a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is. 

A megkérdezett vezetők szerint mindenképpen pozitív, hogy csökkennek a költségek, hiszen nem kell akkora irodát bérelni, vagy éppen kevesebbszer kell kávét rendelni, már ahol ez a mindennapok része. Az is kiderült, hogy szerintük a munkavállalók felé vonzó lehet, a hibrid modell engedélyezése. Hosszú távon pedig ha megfelelően kiépítik a távmunka rendszerét, akkor az egyik legnagyobb előnyként azt hozták fel, hogy 

kiválasztáskor az egész ország vagy akár a világról toborozhatnak megfelelő munkaerőt. 

Nincs többé öltöny, és marad egy rakás pénz

A munkavállalókat is megkérdezték, és kiderült, hogy 68 százalék gondolja úgy, hogy többet dolgozik, mégis jobb a munka-magánélet egyensúlya. Az igazán váratlan eredmények akkor érték a kutatókat, mikor megkérdezték, hogy mi a legnagyobb előnye az otthoni munkavégzésnek. 

  • 69 százalék mondta azt, hogy azt vesz fel, amit csak akar
  • 49 százalék azt, hogy végre olyan a munkakörnyezete, amilyet ő szeretne 
  • 47 százalék pedig azt, hogy több ideje marad magára és a hobbijaira

És sokan örültek annak, hogy egész nap a kis kedvencük mellett lehetnek.

Fotó: makieni777 / Pixabay

Mellesleg arról is beszámoltak, hogy sokkal több pénzük marad hó végén. 

  • Egyrészt kevesebbet költenek ebédre, mint például a céges menzán, részben azért is, mert ha otthon van, sokkal egyszerűbben tud munka mellett összedobni valamit, illetve nem csábul el a különböző automaták kínálata láttán. 
  • Sokan számoltak be arról, hogy jelentős összeget spóroltak a bejárás költségén; 
  • Voltak olyanok, akik kifejezetten tetemes összeget spórolnak meg azon, hogy nem kell a belvárosban bérelniük lakást, hogy közel legyenek a munkahelyükhöz. 

Utóbbit  azok a munkavállalók tudták meglépni, ahol a vezetőség nyíltan és jól tervezhetően kommunikált, például már tavasszal bejelentette, hogy idén egészen biztosan nem lesz kötelező visszamenni az irodába, vagy már az első hónap tapasztalatai után közzétették, hogy a jövőben is megoldható az otthoni munkavégzés. 

Azért nem minden csodálatos

Szintén érdekes eredménye lett a kutatásnak, hogy míg a vezetők arról számoltak be, hogy a munkatársak sokkal produktívabbak otthon, az innováció viszont csökken. Ennek oka valószínűleg ugyanaz, mint amit a munkavállalók az otthoni munka negatív hatásai közé sorolnak.

Hiányzik a szociális élet, és az azzal járó inspiráció. 

Mikor valaki csak átugrik a kollégája asztalához, és fél perc alatt megoldják azt a problémát, amin már egy ideje görcsölnek, vagy mikor egy közös ebéd vagy konyhai beszélgetés során kiderül, hogy egy egészen kis változtatással nagyban meg lehetne oldani egy másik osztály munkáját. 

Pedig közben azt is elismerik a dolgozók, hogy sokkal jobban tudnak összpontosítani a munkájukra, mert kevesebb dolog vonja el a figyelmüket, nem kell egyik felesleges meetingről a másikra járni, és mivel nagyjából saját maguknak alakították ki, hogyan működnek a benti munkafolyamatok otthon, sokkal hatékonyabb és gyorsabb megoldások születtek még úgy is, hogy sokszor oda kell figyelni otthon a gyerekekre, vagy hogy  a megfelelő közös mappába mentik-e a munkájukat. 

Abban viszont a munkavállalók és a munkáltatók is egyetértettek, hogy mikor hosszú idő után újra bementek a munkahelyre, akkor a produktivitás drasztikusan csökken, mert mindenki csak beszélgetett. 

A pszichológusok szerint sem szerencsés a teljes elszeparálódás, mert a csapatmunka és a jó közös teljesítmény eléréséhez kell a szociális kapcsolat. Nem állítják ők sem, egy jó munkahelyen mindenki a legjobb barátja egymásnak, de a közös szenvedés egy határidő felett, poénkodások azon, hogy ezzel sosem lesznek készen, vagy csak egy gyors kérdés a másiknak mind olyan apróság, ami összeköti az embereket, és csapatot kovácsol belőlük. Ez online nyilvánvalóan sokkal nehezebb, és ez már olyan kérdés, aminek a megoldásába a vállalatnak is aktívan be kell szállni.

távmunka
Fotó: Peggy und Marco Lachmann-Anke / Pixabay

Invesztálni kell a dolgozókba

Sokan mondták már, mégis gyakran elfelejtik a vezetők, hogy kénytelen invesztálni, ha jó munkát szeretne. Ez nem csak azt jelenti, hogy jó fizetést kell adni, igaz ez sem árt, hanem hogy például legyen a dolgozónak olyan eszköze, amin dolgozni tud. Hogy ez ne az otthon elfekvőben lévő ki tudja hány éves gépe legyen, az nem csak azért fontos, hogy a dolgozó fél napja ne az újraindításokkal teljen, hanem a cég adatbiztonságára is érdemes rendesen odafigyelni, de ez már egy másik történet. 

A munkavállalók szerint amire a leginkább szükség lenne, azok pont az ilyen jellegű beruházások, amik hosszú távon megtérülnek, hiszen sokkal egyszerűbb egyszer beruházni egy rendes irodai székbe, mint helyettesíteni azt a munkatársat, akinek állandóan fáj a háta. Vagy egy új laptop is olcsóbb lehet, mint hogy egész napos munkák vesszenek el egy megbízhatatlan eszköz miatt. 

Mindenkinek jó

Összességében kiderült, hogy az otthoni munkavégzés tulajdonképpen minden félnek jó, a cégek ugyanis pénzt spórolhatnak, növelhetik a produktivitást. Ugyanakkor nagyon oda kell figyelni, hogy 

  • a vezetőknek, beleértve a középvezetőket, csoportvezetőket is,  olyan eszközök és szoftverek  legyenek a kezükben, ami nem kontrollálja, hanem hatékonyabbá teszi a munkát,
  • elengedhetetlen a bizalom a dolgozók felé, 
  • a megfelelő motiváció  
  • sok és megfelelő kommunikáció 
  • és el kell fogadni, hogy minden munkavállaló más, és lehet, hogy a többség lelkesedik a hibrid modellért, de nem mindenki, nekik pedig lehetőséget kell adni arra, hogy a jövőben is  minden nap bejárjanak dolgozni, ha az irodában jobban érzik magukat, és jobban megy a munka.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk