Hirdetés

„Az integrációban, az egyetemességben hiszek” – Dead Can Dance-interjú Brendan Perry-vel

A most következő beszélgetést eredetileg februárban rögzítette a telefonom egyik okos alkalmazása. Az eredeti terv az volt, hogy pár nap múlva lejegyzem, és a hónap végén, de legkésőbb március elején meg is jelenik az interjú. És bár akkor már egyre többen sejtették, hogy ezúttal mégsem blöff, vagy erőfitogtatás az orosz hadgyakorlat, azt azért kevesen gondoltuk volna, hogy a járványügyi korlátozásokat végül egy, a szomszédunkban kirobbanó fegyveres konfliktus oldja majd fel. A folyamatosan érkező háborús hírek fényében nem is láttam értelmét, hogy dolgozzam a cikken, hiszen, bár nem érkezett ilyen irányú közlemény, sokáig még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán megvalósul az a turné, aminek apropóján feltárcsáztam Brendan Perryt az említett februári délelőttön. Szerencsére azóta tudjuk, hogy a válasz egyértelmű igen, így vasárnap három év után ismét Budapesten lép fel a Dead Can Dance. Számomra pedig itt az alkalom, hogy törlesszek egy régi tartozást. Brendan Perryvel beszélgettünk többek között turnézásról, inspirációkról, hangszerekről, és általában a zenéről.

Hogyan telnek mostanában a napjaid? Az Europa 2022 turné április elején kezdődik Glasgow-ban, addig még úgy 2 hónap van hátra. Van benned izgalom, esetleg egyfajta vágyakozás, hogy újra úton legyél, vagy egyszerűen csak élvezed az otthon töltött időt a turnét megelőző nyugodtabb időszakban?  

Általában elég sok időt töltök itthon, bár az „itthon” ebben az esetben egy stúdiókomplexumot is jelent, ahol zenét írok, rögzítek, és persze tanulok is – új zenei formákkal, új hangszerekkel ismerkedem, és így tovább. Emiatt nincs rám akkora hatással az elszigeteltség. Ezzel együtt az elmúlt két év elég hosszú volt ahhoz, hogy már nagyon várjam, mikor állunk legközelebb színpadra. Három turnénkat is le kellett mondanunk az elmúlt időszakban, és azt hiszem, össze is törte volna a szívünket, ha újra ilyesmire kényszerülünk. Szóval nagyon boldogok vagyunk, hogy ismét útnak indulhatunk.

Egy Dead Can Dance-turnéra való felkészülés több okból is rendhagyó lehet, hiszen egyrészt van egy többé-kevésbé állandó kísérőzenekarotok, ahol a tagoknak sok egzotikus hangszeren kell játszaniuk, másrészt Lisa Ausztráliában él. Hogyan zajlik a gyakorlatban a turné előkészítése?

A zenei rendező szerepét én töltöm be. Tavaly úgy döntöttem, hogy egy újabb albumon való munka helyett most teljesen az élő előadásokra fókuszálok majd. Ennek mentén úgy egy évig elsősorban az ehhez kapcsolódó hangszereléseken, produkciós háttérfeladatokon dolgoztam, új technológiákat, eszközöket, új hangszereket kerestem és fedeztem fel, a régebbi dalok közül sokat újra is hangszereltem. Nagyobb hangsúlyt kapnak például a kórusok, hiszen a turnécsapat tele van kitűnő énekesekkel, így összesen hat énekhangot használunk a mostani turnén élőben, ami elég nagy újdonság nálunk. Úgy gondoltam, ha már alkalmunk nyílik arra, hogy ismét élőben játsszunk, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy a koncertek a lehető legjobbak legyenek. Hogy amikor játszunk, annak legyen jelentősége, hogy adjunk valami különlegeset.

Zeneileg jelent kihívást, hogy valami új hangszereléssel szólaljon meg, vagy ahhoz kell, hogy számotokra is friss maradhasson az élő repertoár?

Igazából mindkettő. Ha sok éven át játszol valamit, óhatatlanul kicsit rutinszerűvé válhat az előadás. Ugyanakkor sosem változtatok csak úgy, muszájból. Inkább egyfajta kreatív evolúciós folyamatként működik, ha úgy érzem, tudok fejleszteni, javítani egy-egy régebbi dalon ezáltal. Ha leülök, és meghallgatok egy-egy olyan dalt, amit adott esetben sosem játszottunk még élőben, és csak stúdiófelvétel formájában létezik, gyakran találok új értelmezési lehetőségeket, új dimenziókat. Ez lehet akár egy új, az eredeti változatban nem szereplő hangszer megszólaltatása is, hiszen sokféle úton közelíthetünk az ilyen újraértelmezésekhez. Ami most a legnagyobb változás, az mindenképpen a kórusok, a több énekszólam megjelenése.

Mivel a Dead Can Dance gyakran ötvözi a különböző nemzetek és kultúrák zenei elemeit, talán nem tévedek, ha azt feltételezem, számodra minden turné egyfajta inspirációs utazás lehet. Úgy értem, köztudottan érdekel a görög, török, mediterrán zene, és a koncertezés kitűnő alkalom, hogy személyesen is kapcsolatba kerülj ezekkel a kultúrákkal.

Persze. Ha van némi szabadidőm a turnén, rendszeresen járok múzeumokba, felkeresem a nevezetességeket. Az olyan városokban, mint Isztambul, gyakran megyek lemezboltokba, hangszerboltokba, hogy új zenéket, új hangszereket ismerjek meg. Annak ellenére, hogy hangolás, a jellemző skálák terén különböznek, a húros, pengetős hangszerek azért sok szempontból hasonlítanak, tehát az igazat megvallva gitárosként nem igényelt akkora erőfeszítést, hogy buzukin is elboldoguljak. Maga az internet is fantasztikus dolog azoknak, akik különböző kultúrákat, zenéket akarnak megismerni, de például nagy gyűjteményem van magyar népzenei lemezekből is, egy magyar barátom küldte ezeket nekem még sok éve. Vagy amikor Lisa Budapesten dolgozott egy filmzene felvételén – egész pontosan a Sorstalanság egyik betétdalán – a szerk. – Ennio Morriconéval, majd’ húsz évvel ezelőtt, Morricone végül vett neki egy cimbalmot ajándékba, ami akkora volt, hogy alig tudták elhajóztatni Ausztráliába!

Sokan mondják, hogy a zene egy szavak nélküli nyelv, és mint ilyen, hatalmas egyesítő erő. Valószínűleg kevesen ismerik jobban a különböző kultúrák és korok zenéjét, mint te, hiszen sok helyen éltél, és a Dead Can Dance minden lemezén sokféle hatás hallható. Voltak olyan élményeid, amelyek igazolják az előbb említett meglátást? 

Valójában minden alkalom ilyen, amikor nem angol anyanyelvű közönség előtt játszunk. Ilyenkor maga a zene teremti meg ezt az univerzális egyesítő erőt. Kell is, hogy létrejöjjön az együvé tartozás érzése a közönség és a zenekar között, ha ez nincs meg, az egésznek nincs értelme. A zene nagyon erős médium, híd az emberek között. Nehéz egyetlen ilyen élményt kiragadni, de ami most eszembe jut, az az, amikor néhány éve Athénban léptünk fel, egy színházban a Lükabéttosz-hegy tetején. Eljátszottunk néhány tradicionális dalt görög nyelven, amiknek ott többé-kevésbé mindenki tudta a szövegét. Nem túl gyakori, hogy a hét-nyolcezer néző velünk együtt énekel egy hegy tetején, de akkor ez történt, egészen különleges volt.

A legutóbbi szólóalbumod, a Songs of Disenchantment (Music from the Greek Underground) régi rebetiko dalokra épül, ugyanakkor ez egy angol nyelvű anyag. Ez az élmény is közrejátszott abban, hogy elkészítetted?   

Igen. Hosszú évek óta nagyon szeretem ezt a féle zenét, és mindig meglepőnek tartottam, hogy igazából soha senki nem fordította még le ezeket a dalokat angolra. Bár valahol ez érthető is, hiszen a rebetiko egy autentikus görög műfaj. Fantasztikusnak találtam ezeket a dalokat, hiszen mindennapi élményekről szólnak, de egyben az úgymond alvilágról is, a prostituáltakról, drogokról, feketepiacról, bűnbandákról, kicsit olyanok, mint Brecht Koldusoperája, vagy mint a régi blues dalok, hiszen Görögországban ez volt az első igazán „városi” zene. Úgy voltam vele, hogy valakinek meg kell ezt csinálnia, és amellett, hogy nagyon magával ragadott az ötlet, abban is kihívást láttam, hogy megtanuljak buzukin játszani, hogy megtanuljam ezt a ritmusvilágot. Így aztán egy barátom segítségével nekiálltam lefordítani a szövegeket, és aztán így állt össze ez a lemez, ami az angol nyelvű közönség számára is lehetővé teszi, hogy megismerje, miről szólnak ezek a régi görög dalok.

A közelmúltban úgy nyilatkoztál egy interjúban, hogy legalább 5-6 albumra elegendő kiadatlan anyagod van. Mik a terveid mostanában zenei téren? Számíthatunk új Dead Can Dance-albumra, esetleg újabb szólólemezre a közeljövőben?

Tervben van egy új Dead Can Dance-album. Ebben az évben leginkább koncertezni fogunk, hiszen a mostani turné után ősszel is lesz még egy kör. De talán nyáron, a kettő közötti szünetben már elkezdem a munkát az új lemezen.

Milyen zenéket hallgatsz mostanában, milyen élmények inspirálnak a zeneszerzésre?

Sok klasszikus indiai zenét hallgatok. Nemrég vettem egy szitárt, és egy szintén hasonló, ugyanúgy indiai, de vonós hangszert, egy esrajt. Vannak tamburáim, tabláim, folyamatosan ismerkedem számomra új hagyományokkal, énektechnikákkal, skálákkal, minden ilyesmivel. Számomra ez igazi önfejlesztés, és nyilván ezek a tapasztalatok is érződnek majd az új Dead Can Dance-albumon, hiszen azok a zenék, amikkel kapcsolatba kerülök, valamilyen formában mindig hatással vannak arra, amit írok. Gyakran hallgatok népzenét, korai folkzenét Skóciából, Angliából, Írországból, utóbbi nem meglepő, hiszen sok éven át éltem ott. Nagyon érdekes, ahogy a zenén keresztül visszautazhatunk akár a 16. századba, vagy még régebbi korokba. Ilyen dalokat is szoktam játszani akusztikus gitáron, mindenféle nyitott hangolásban, mindennek tetejébe pedig nemrég a fejembe vettem, hogy hegedűn is megtanulok játszani.

Mit tanultál a világról és benne az emberekről azáltal, hogy már több mint négy évtizede zenét írsz és játszol?

Igazából nem a zeneírás által tanultam, sokkal inkább a zenehallgatással. Azok a dalok, amiket az emberek az anyanyelvükön írnak a saját tapasztalataikról, sokszor megmutatják, hogyan viszonyulnak társadalmi és politikai kérdésekhez. Hozzá kell tenni, a pandémia más szempontból szintén eléggé felnyithatta bárki szemét az emberi természetet illetően. Gyanítottam én is, hogy sok unintelligens ember él ezen a bolygón, de az internet az elmúlt időszakban még jobban láthatóvá tette őket, meg a mindenféle fura összeesküvéselméletet. Húsz évvel ezelőtt azt gondoltuk, ez csak egy elhanyagolható kisebbség, de ma már bármilyen őrültnek van saját csatornája. Nagyon furcsa idők ezek, politikai téren is komoly változások láthatók, mondhatnám akár Magyarországot is, ahol sajnos egyre inkább autokratikus, már-már diktatórikus vonásokat mutat a rendszer. Szerencsére a zene össze tudja hozni az embereket, és megmutatja, hogy nem feltétlenül kell megosztani őket. Én az integrációban, az egyetemességben hiszek. A Dead Can Dance is arról szól, hogy ahelyett, hogy azt néznénk, miben különbözünk, sokkal fontosabb azzal törődnünk, miben hasonlítunk.

További információk a koncerthez kapcsolódó internetes felületeken! A koncertre jegyek kaphatók az Eventim.hu oldalon és országszerte a Ticket Express jegyirodákban, valamint a zenekar hivatalos oldalán keresztül. (Fotó: William Lacalmontie)

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk