A Halestorm az egyik legkeményebben turnézó zenekar. Van olyan év, hogy 250 koncertet is adnak, így Magyarországon is többször láthattuk már őket, hiszen jártak itt többek közt a hamarosan szintén visszatérő, Three Days Grace és a Black Veil Brides társaságában is, de az Iron Maiden előtt is ők melegítenek be május végén. Most azonban saját budapesti koncertjükre készülnek, ráadásul legújabb lemezük turnéjával érkeznek november 6-án a Barba Negrába.
A Halestorm Lzzy és Arejay Hale testvérek gyermekkori álmaként indult, az elmúlt két évtized során pedig az egyik legünnepeltebb rockzenekarrá váltak. A Halestorm hét listavezető slágerrel került be a rock rádiókba és zenéjüket világszerte több, mint egymilliárdan streamelték. Kétszer jelölték őket Grammy-díjra, 2012-ben pedig hazavihették a Legjobb hard rock/metál előadásnak járó díjat a Love Bites (So Do I) című dalukért, amelyet a Rolling Stone „erős, kalandos és különösen releváns rock felvételnek” nevezett.
Lzzy Hale (a nők jogainak szókimondó szószólója és a Gibson Guitar első női márkanagykövete), valamint Arejay Hale dobos, Joe Hottinger gitáros és Josh Smith basszusgitáros által alkotott Halestorm karrierje során már számtalan telt házas koncertet adott és fesztiválfellépésen van túl, olyan zenekarokkal osztoztak a színpadon, mint a Heaven & Hell, Alter Bridge, Alice Cooper, Joan Jett, vagy – ahogy nálunk is láthatjuk majd őket – az Iron Maidennel, valamint november 6-án, a Barba Negrában, amikor első önálló koncertjükkel érkeznek Magyarországra. A zenekar a turnéval egyidőben jelentette be, hogy augusztus 8-án érkezik hatodik nagylemezük, az Everest, így ennek a dalait is megismerhetjük a budapesti koncerten.
A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet május 5-én, 10 órától, majd május 6-án 10-től a regisztrált Live Nation tagok vásárolhatnak jegyet. A teljes körű jegyértékesítés május 7-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon.