Hirdetés

Az elektronikuszenei fellépők voltak a legkeresettebbek a 2021-es fesztiválokra

A Viberate zenekutatási és -elemző platform éves State of Music kiadványában több ezer előadóból és lejátszási listából, több millió dalból és videóból, valamint több száz fesztiválból von le következtetéseket az adott évre vonatkozóan. Vagyis milliárdnyi adatból dolgoznak, hogy megmondják, merre halad a zeneipar.

A most kijött 2021-re vonatkozó jelentésük alapján kiderült például, hogy 2021 fesztiválok szempontjából még bőven alulmúlta a várakozásokat. Az 500 legjelentősebb fesztivál kétharmada elmaradt. A megrendezett fesztiválok harmada elektronikus zenei fesztivál volt, ahol 57 százalékuknál az elektronikus zene volt az uralkodó műfaj, 36 százaléknál a hiphop és a pop is megjelent, mint másodlagos műfaj.

Műfajok szerinti összesített bontásban a 2021-es fesztiválokon az elektronikus zene 33 százalékot, a pop 25 százalékot, a hip-hop 20 százalékot, a rock 6 százalékot, a metál pedig 5 százalékot tett ki, az egyéb műfajok pedig összesen 11 százalékot.  

Ez egyébként annyira nem meglepő, a fesztiválok többsége Európában is csak félgőzzel működött, a nagyobb produkciók még nem indultak útnak, és a szervezőknek is egyszerűbb volt egy-egy DJ utazását, és az azzal kapcsolatos szabályozásokat betartani, mint több fős zenekarok, hangszereik, és a stáb utazását szervezni.

A tudomány fegyvert adott a kezünkbe, ideje használni – Interjú Sanjin Đukićcsal, az Exit fesztivál PR-vezetőjével

A jelentés kitér arra is, hogy a TikTok zenei vonatkozásban megkerülhetetlen, a rövid videós platform volt 2021 leglátogatottabb oldala, és egyben az áttörni vágyó művészek kedvenc csatornája is, különösen a pop és a latin műfajban. Olyannyira nagy szerepe van, hogy 2022-ben is a legfontosabb trend lesz a zenei színtéren, ráadásul nem csak arról van szó, hogy a zenészek rövid videókban kommunikáljanak, hanem alapjaiban is megváltoztatja a rajongók és a zenészek közötti kapcsolatot. Ez a személyre szabott, közvetlen kapcsolat pedig 2022-ben a várakozások szerint még nagyobb szerephez jut.

A siker elindítója a TikTok lett, ha az ott szerzett népszerűséget Spotify-streamekre tudja váltani a zenész, akkor valódi potenciál van benne. 

A kutatás szerint összességében is érdemes a rövid videókra berendezkedni, mert ezek a könnyen emészthető formátumok számítanak majd a leghasznosabb promóciós formátumnak. A TikTok közössége ráadásul nem a profi videókat keresi, nem a produkciós költségek számítanak, hanem az ötlet és a tartalom, ez pedig olyan zenekaroknak és zenészeknek is lehetőséghez és népszerűséghez juttathat, akik kevés pénzből, de kreatívan dolgoznak. Ha ezt a személyre szabott tartalmakkal ügyesen vegyítik, és kiegészítik a digitális bevételek maximalizálásával borravaló vagy támogatás, előfizetés formájában, akkor az ismertség mellett a pénzük is növekedni fog.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk