Hirdetés

Az átlépett árnyék – Hallgasd meg a Heedless Elegance Libra című második albumát!

A fővárosi Heedless Elegance az elmúlt időszakban megújult tagsággal felvértezve, egészen új felfogásban és elszántsággal vágott bele a Wanderer című debütáló lemez folytatásának elkészítésébe, és az eddig kiszivárgott dalokra érkezett rajongói visszajelzések mind arról tanúskodnak, hogy jó úton járnak. A Libra címre keresztelt, hosszú várakozás után elkészült második album először mai premierünkben hallgatható meg teljes terjedelmében.

Hirdetés

A zenekar a saját szavaival a következőképpen foglalta össze a tudnivalókat:

A Libra – összesen két részre osztva – nyolc dalt tartalmaz, amiken keresztül egy általunk kitalált karakter lelkének útját követhetjük végig egy személyes bosszútól a megváltó halálig. A főszereplő belső világa kiterjed az érzelmek teljes spektrumára, amit igyekeztünk zeneileg is a lehető legkifejezőbb módon adaptálni, ezzel pedig minden tekintetben átlépni a saját árnyékunkon. Úgy érezzük, egy nagyon színes, mégis egységes lemez született, amit óriási kihívás volt elkészíteni. Egy őszinte és időtálló anyagot kívántunk létrehozni kizárólag saját magunk számára megfelelve. A zenekart kezdetek óta kísérő kettőség motívumának fenntartása által a lemez két részre osztottságát nemcsak zeneileg, de grafikailag is kihangsúlyoztuk egy különleges kereszt alakú digipak kiadvánnyal.

A Heedless Elegance basszusgitárosa, Erős Mátyás így mesélt a lemez munkálatairól:

2019 októbere, novembere körül kezdtünk el foglalkozni az albummal. Samuhoz jártunk le a pinyóba ötletelni, és azt hiszem, ott iszületett a Friends alapja, a White, amit ti most Grace-ként ismerhettek meg. Decemberben aztán bekerültünk az NKA induló előadói pályázatába, onnantól feküdtünk rá a dologra jobban. Nagyából amíg be nem ütött a szar, már vírus szempontból, toltuk is minden héten, meg az alatt a pár hónap alatt körvonalazódott, hogy milyen lemezt is szeretnénk.

Amikor tavaly március közepén jöttek az első korlátozások, már sejtettük, hogy onnantól nem tudunk majd annyiszor találkozni, és annyit foglalkozni az új anyaggal, mint korábban, ezért az azt megelőző hétvégét elég jól megtoltuk, akkor készültek el a Terem, vagyis a Libra című számunk főbb témái, érdemes volt odatennünk még magunkat a karantén előtti utolsó napokban.

Utána jött a kényszerpihenő, ami úgy két hónapra parkolópályára küldött minket, de közben egyrészt haladni akartunk a számokkal, másrészt meg a pályázat is időhöz kötött minket. Ezért végül úgy alakult – amire szerintem minden zenekar vágyik -, hogy május közepétől nagyjából három hónapra elvonultunk Alsóörsre, Zsoltiék nyaralójába, és csak a lemezre koncentrálva további számokat írtunk.

Nyilván ennyi idő alatt Zsoltit leszámítva mindenki töltött valamennyi időt otthon is, de lényegében azért három hónap házibuli volt, ami elég kemény. Együtt sírtunk, együtt nevettünk, felvettük egymás rezgéseit, és bár már ismerjük egymást egy ideje, azért az nagyon más, ha a brigád tulajdonképpen egy háztartásban él, és nem csak összejárkál a próbákon. Szerintem ezért is sikerült annyira jól ez a lemez.

A Libra dalsorrendje:

1. Failure
2. Friends
3. Split
4. The Blaze of Glory
=/=
4. Libra (The Harmony in Our Lifetime)
3. Grace
2. There’s Just No Way To Make It, I Tried, But I Failed In The Life Of Love And Hate
1. The Answer

A felvételek a gyulai No Silence Studios-ban készültek, a borító, és a zenekar új arculata Buzás Krisztián (Orient Fall) munkája.

Az album a hozzá tartozó merchandise termékekkel együtt megrendelhető a Metal.hu webshopjából. A lemezbemutató koncert a tervek szerint május 29-én lesz a Tiansen és a Meristem társaságában az Akvárium klubban. További információk a Heedless Elegance Facebookján!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
767FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk