Juhász Edina

Aki látja ezt a festményt egy ismerőse falán, azonnal szóljon

A magyar mű része annak a digitális kiállításnak, ahol a legkivételesebb eltűnt alkotásokat gyűjtik össze

Dolly Partonnak lehet megköszönni a koronavírus elleni vakcinát

Több mint 300 millió forinttal támogatta a kutatásokat.

Legalább három forintot szeretnének keresni lejátszásonként a zenészek a Spotify-on

Több mint 18 ezer zenész írta alá a kezdeményezést, ami jól hangzik, de nem biztos, hogy kivitelezhető.

Magyarországra is megérkezett a Google Pay

Itthon elsőként a Revolut, a Curve, valamint a Monese szolgáltatóknál lesz elérhető.

Az eszköz, ami beleteszi a füledbe a zenét, és nem fülhallgató

Jövőre úgy lehet majd bömböltetni a zenét, hogy fülhallgató sem kell hozzá, viszont más nem hallja. Maximum a denevérek.

Váratlan fordulat – a videójátékok mégiscsak jó hatással vannak az emberekre

Már csak azt kell kideríteni, hogy pontosan melyikek, és mitől függ, hogy javítják a mentális egészséget vagy rontják.

Új eszközzel lehet gyorsítani a kijózanodást

Első sorban az alkoholmérgezés tüneteit produkálókon segít, de a szimplán részegek is háromszor gyorsabban józanodnak tőle.

Kifutók helyett már zenei videoklipekben gondolkodnak a ruhatervezők

A vírus miatt nincsenek divatbemutatók, ezért videoklipekben mutatják be a kollekciókat.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
706FeliratkozóFeliratkozás

Gyönyörű eget tettünk a kutya fölé – Még nem csúcs, de jó úton halad a Xiaomi a MI 10T Pro telefonnal

Nem biztos, hogy mindennek van értelme ebben a telefonban, de kétségkívül szórakoztató.

Wanted Podcast #21 // Isten keze – Szily Lászlóval Maradonáról

Itt még csak az argentin zseni, minden idők egyik legnagyobb labdarúgójának hatvanadik születésnapja alkalmából ültek le beszélgetni.

“Az egész egy mentális vulkánkitörés.” – Dalról dalra a GranCanada új nagylemeze

Fénytörés címmel jelent meg a GranCanada új lemeze. Ahogy ők mondják, hét dal elvágyódásról, kiszakadásról.

Veretes hard rock – P. Box-koncertalbum jön ki LP-n, itt egy dal róla

Most először jelenik meg koncertalbum a korai korszakból.

Tomboló gyerekek az YZZO új klipjében

Mindössze egyetlen dal jelent meg korábban az Yzzo-tól, de most itt a második, klippel együtt.