Korábban itt a Lángolón premierezett Vida-Veres Imola Against the Tide című dala, ami a mostanra már megjelent lemezének volt az előfutára. Az AUREA címet viselő album az art pop és a singer-songwriter műfajok kombinálására épül, amit magyar népzenei és klasszikus elemekkel díszített tovább. Az új albumon szereplő tételekről dalról dalra is mesélt Vida-Veres Imola.
Fly My Bird Part 1
Az egyetlen magyar nyelvű dal az albumon, egy magyar népdal feldolgozása. A Fly My Bird második és harmadik részével képez szerves egységet, és a három rész mint pillér tartja az albumot. A dalt nagyszüleim részben valós, részben elképzelt élethelyzete ihlette, a háború vagy a társadalmi konvenciók által elválasztott szerelmesek elveszett kapcsolatát gyászolja a népdalszerű alkotás. A három rész a veszteség érzésének három fokozatát festi le.
Against the Tide (zene és szöveg: Vida-Veres Imola és Sylvia Lee)
Az a váratlan szikra, amikor egy szempillantás alatt kapcsolódni tudunk egy másik lénnyel, ritka és különleges. A dal arról a felfokozott lelkiállapotról szól, amit akkor élünk meg, amikor valaki érzelmileg megérint minket, és ezáltal felismerünk benne egy részt magunkból, és hirtelen kevésbé érezzük magunkat idegennek. Az Against the Tide zeneileg is leírja ezt a furcsaságot és az abban való feloldódást, az aszimmetrikus lüktetés dinamikus fordulatot ad az alapvetően pop műfajnak.
Aurea
Az Aurea név a latin ‘Aura’ szóból származik, a jelentése: arany. Aurea nem egy személy, hanem a kreatív erő maga, egy szívbéli vágyakozás, egy múzsa. Arany fényként öleli körül az alkotót, és a hatására minden színesebb, élőbb lesz. Az album címadó dala zeneileg is megjeleníti ezt az átlényegülést, a dobhangsúlyos art-pop átváltozik, és egy transzcendens szimfonikus-vokális outro-ban teljesedik ki.
Strangers
Egy szakítás után, amikor valaki nagyon fontosat veszítünk el, újra idegenekké kell válnunk, hogy tovább lehessen lépni. Nem könnyű megbékélni ezzel, főleg, ha mi magunk hibáztunk, és egy apró porszem a fogaskerékben visszafordíthatatlan változásokhoz vezet. Míg bennünk minden átalakul, a világ változatlanul, ugyanúgy forog körbe.
Labyrinth
A labirintus a belső útvesztő szimbóluma. Az egyirányú ösvényen először egyre beljebb jutunk, majd kanyarogva, de kifelé haladva átjutunk a túlsó oldalra. Amikor a düh, megbántottság, zaklatottság az alap állapotunk, egy ilyen bolyongás segíthet megélni, majd feldolgozni a nehéz érzéseket. Ezen az utazáson keresztül van lehetőségünk megtalálni a belső csendet és nyugalmat, de csak annak árán, hogy előbb engedtük, hogy beborítson. A dalban a zajt erőteljes hangeffektekkel és suttogással – egy kitalált, nem létező nyelven – valósítottuk meg, hogy utána a teljes csend állapotába érkezzen meg a zene.
Lost
A dalt egy barcelonai családi kirándulás ihlette, ahol a természet és az építészet csodái egy erdei bolyongás történetében fonódnak össze. A dalban a természet mesebeli módon megsúgja a vándornak, hogyan birkózzon meg a talán fel sem ismert terheivel, és ez könnyebbé teszi a rögös utat. Néha csak meg kell állnunk egy percre, szemlehunyva, hogy a helyes irányt megtaláljuk – ahogy a zápor után a nap átsüt a leveleken és színekkel tölti meg az erdőt. A dal lassú táncos karakterű, hangszerelése cinematikus.
To a Child (zene: Bob Lanzetti és Vida-Veres Imola, szöveg: Sophie Jewett)
Sophie Jewett verse azt meséli el, ahogy egy gyermek születése, kapcsolódása, majd elválása az anyától hasonlatos egy régi történethez: egy, a hideg északi szél elől menedéket kereső madár egy fa odvába költözik, annak ágait édes dallal tölti meg, majd, amikor már újra béke van körülötte, elrepül. Minden szélvihar visszahozza ennek a szép emléknek az érzéseit, és ez örökké így marad, míg világ a világ.
M’s Song
A dal szabad ritmikája és lassan változó akkordjai az anyai lélegzetvételeket írja le. A dal arra a pár órára emlékezik vissza, amikor a születés pillanatai előtt egymásra hangolódik a szülő és a gyermek. Aztán a születés után a ringatás veszi át ugyanezt a közös hullámzást, ami végigkíséri az anya és gyermek kapcsolatát. Az “M” kezdőbetű a címben lehet a Mother, azaz az Anya betűje is.
Standing Still
Egy elképzelt helyzet áll a dal hátterében: várunk valakire, aki ígérte, hogy visszajön, és nem tudjuk, ez mikor következik be. Nem csak gyermekként, hanem felnőttként is megélhetjük azt a pillanatot, amikor az ijedtségtől, bizonytalanságtól földbe gyökerezik a lábunk. Ilyenkor nem érzékeljük, hogy mennyi idő telik el, míg ebben a nyughatatlan de mégis mozdulatlan állapotban vagyunk, és az érzelmek egész széles skáláját megéljük ebben a tehetetlenségben. A dal növekvő, majd elfogyó hangszerelése ezt az érzelmi gyöngysort fűzi fel hallgatónak.
Take It
A Take It egy veszekedős dal. Nem hangosan, de határozottan védi benne a narrátor a határait, melyet a másik fél folyamatosan “kóstolgat”. Mint egy harcművészet mozdulataiban, minden pillanatban lesben kell állnia, hogy el tudja hárítani az esetleges támadást. Ebben az állandó éberségben van valami kacérság és játékosság is, mint magában a dalban.
Woods (szöveg: Vida-Veres Imola és Máthé Zsolt)
Egy téli erdőben járunk, és ebben a hideg környezetben, ahogy a szél felkavarja a havat, úgy szállnak vissza a régmúlt emlékei is. Mi lett volna, ha? – ezt a kérdést teszi fel a Woods, és egy hosszas képzeletbeli emlékezés-bolyongás után megérkezünk a belátásba: ami a múlthoz tartozik és nem lehet visszahozni már, azon nem feladatunk úrrá lenni a jelenben.
Vida-Veres Imolával a közeljövőben több koncerten is lehet találkozni, itthon és külföldön is. Részletek az előadó Facebook oldalán.
