Hirdetés
Hirdetés

Audiovizuális popköltészet határok nélkül – Május 13-án Bilderbuch a Dürer Kertben

Tavaly szeptemberben a hazai közönség már találkozhatott az indie rockot sajátos értelmezésben tálaló, art punk, r&b, hiphop és elektronikus elemekkel ötvöző Bilderbuch osztrák négyesével. Akkor a Carson Coma előzenekara voltak a Budapest Parkban, május 13-én viszont önálló koncerttel térnek vissza Budapestre, ezúttal a Dürer Kert színpadára.

Hirdetés

A Bilderbuch – magyarul „képeskönyv” – idén ünnepli alakulásának 20. évfordulóját. Pályafutásukat 2005-ben, iskolai zenekarként kezdték a felső-ausztriai Kremsmünsterben, majd 2008-ban Bécsbe költöztek. Mai felállásukban, melynek tagjai Maurice Ernst (ének, gitár), Michael Krammer (gitár), Peter Horazdovsky (basszusgitár), Philipp Scheibl (dobok) 2012 óta játszanak. Első albumuk Nelken & Schillinge – Szegfűk és schillingek – címmel jelent meg 2009-ben, azóta pedig lépésről lépésre Ausztria egyik legnépszerűbb, immár külföldön is elismert rockzenei produkciójává váltak, köszönhetően egyedi stílusuknak, energikus koncertjeiknek. Ausztriában a 2013-ban megjelent Feinste Seide című EP-jükkel váltak szélesebb körben ismertté, majd ezt követte a Schick Schock című harmadik album (2015), melyről a Maschin című dal vált slágerré, és ami már nemzetközi szinten is rájuk irányította a figyelmet.

Ezzel az anyaggal és a 2017-ben megjelent Magic Life című negyedik lemezzel kezdték meg határaik máig is tartó, folyamatos feszegetését, az elsőre akár meglepőnek is nevezhető elemek integrálását az eredetileg hagyományosabb indie rock vonalról induló zenei világukba. A zenekar esztétikájába ma már az is belefér, hogy hetvenes éveket idéző gitárriffeket ötvözzenek elektronikus, vagy épp hiphop ütemekkel, éteri billentyűszekvenciákkal, netán R&B-hatásokkal, lap steel gitárt idéző hangszínekkel üssenek fel egy garázsrocknak induló, de kisvártatva valami teljesen mássá transzformálódó dalt. Világukban bármi és bárminek az ellenkezője is elképzelhető, és általában meg is valósítják ezeket az elképzeléseket, melyek olyan albumok formájában manifesztálódtak azóta, mint az egyaránt 2019-ben megjelent lemezkettős, a Mea Culpa és a Vernissage My Heart, vagy a Gelb ist das Feld (2022), vagy a legutóbbi, két éve megjelent Softpower EP, vagy a néhány hete, a Record Store Day alkalmából megjelent Live In Los Angeles című koncertalbum.

Persze az eredetiség önmagában mit sem ér jó dalok nélkül, de a Bilderbuch legénysége ezekben sem szenved hiányt, elég, ha olyan számcímeket sorolunk fel ízelítőül, mint a Bungalow, az Investment 7, a Baby, dass du es weißt, a Digitales Wunder, a Baba, a kettős videót kapott Nahuel Huapi / Daydrinking, az Europa 22, vagy épp a legutóbbi EP címadója, a Softpower. Az ezerszínű zenei alapokra pedig hasonlóan változatos témájú szövegek érkeznek Maurice Ernst tollából és torkából, melyek ugyanúgy foglalkozhatnak szerelemmel, lelki folyamatokkal, az öregedés témájával, vagy épp konkrét események által inspirált társadalmi kérdésekkel, egy dalon belül akár több nyelvet is használva. A videóik hasonlóan változatosak, ezen a téren is bármi előfordulhat az agyonszűrőzött image kliptől az olyan kisfilmig, ahol a kilencvenes évek fiúzenekarainak látványvilága találkozik egy szimbolista Maya Deren-rövidfilmével. Kortárs audiovizuális popköltészet? Ez egy teljesen spontán képzettársítás, de miért is ne?

Persze ez is csak egy szubjektív megfejtés a számtalan lehetséges közül. Az viszont biztos, hogy akik nyitottak az eredeti, bátran kísérletező, mégis könnyen befogadható zenekarokra, akiknél az önkifejezés igénye nem egyenlő az öncélúsággal, azok nem fognak csalódni a Bilderbuch első önálló budapesti koncertjén. Május 13, kedd, Dürer Kert. Mi szóltunk.

Jegyek és további információk a Live Nation weboldalán!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,146KedvelőTetszik
3,147KövetőKövetés
7,220FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók