Both Miklós a hazai zenei élet (vagy underground?) egyik érdekes színfoltja. Mint általában, először őt is a szakma, majd az ínyencek ismerték meg, pedig az általa képviselt zenei világ egyáltalán nem nehéz, megértéséhez egyszerűen csak ráhangolódás kell. Both zenekarával, a Naprával éppen új lemezt készít, és nemrégiben egy Radnóti verslemezt is összerakott (ezt is a Napra zenészeivel). Az alábbi interjú a lehető legtöbb témát igyekszik körüljárni, de a beszélgetés sok-sok lehetőséget tartogat még, így Both Miklós neve a későbbiekben is biztosan előkerül a Lángoló Gitárokon.
Mikor fogtál először a kezedbe gitárt?
Nyolcéves koromban. Édesapám mindig gitározott, így mindig volt hangszer otthon, már a járókába is berakták, amikor kicsi voltam. Akkor csak tépegettem, néha, édesanyám örömére harapdáltam a húrokat és vigyorogtam. Amikor viszont elkezdtem gitározni, úgy rendesen, az nyolc éves korom környékén lehetett. Akkor még a mutatóujjam csak négy húrt ért át a gitárnyakon. Mindig kérdeztem apámtól, hogy lesz-e nagyobb az ujjam, mert szükségem lenne lefogni egy-két barrét, erre persze mondta, hogy ne féljek, majd lesz.
Volt valami meghatározó élmény, ami után azt mondtad, hogy mindenképpen ezzel foglalkozol majd?
Nem emlékszem olyan pontra, ami után hirtelen kijelentettem magamnak, hogy ezzel akarok foglalkozni. Inkább egy folyamat volt. Egyszer csak észrevettem, hogy egyfolytában ezen jár az eszem. Nagyon sok dolog érdekel ezen kívül is, hogy mást ne mondjak az egyetemi végezettségem is ide tartozik. Bölcsészként esztétika, kommunikáció szakos hallgató voltam. Persze a fő csapásirány a zene volt, azonban az egyetemi éveim alatt felszedett ismeretek birtokában a zene egészen más vetületei váltak láthatóvá számomra.
Eléggé leegyszerűsítik a téged ért hatásokat. Három dolgot emlegetnek mindig, Jimi Hendrixet, a népzenét és Bartókot.
Persze, hatottak rám az általad említettek, de nagyon sok egyéb nagy hatás nem kerül elő velem kapcsolatban. Ilyen Schnittke, Gubaidulina, Debussy, Richard Strauss, vagy akár Charles Mingus. De gondolom az egyértelmű, hogy még ennyi névvel sem lehet leírni egy ember lelki háztartásának működését.
Ha ezeket nem mondjuk, akkor mégis mi a hatás? Gondolok akár érzelmi hatásra.
Az érzelmi inspiráció egyértelműen a katarzis elérése. Olyan dalok létrehozása, amelyek minden alkalommal, amikor játsszuk, olyan tökéletes teret alkotnak, ahol ne azon kelljen gondolkodnom, hogy ez vagy az nem igazán megfelelő, hanem hogy folyamatosan a legmagasabb ponton tudjon tartani. Először gyerekként egész egyszerű megoldásoktól már tudtam ilyen állapotot elérni, azonban az évek múlásával ez folyamatosan finomodott. Manapság már nagyon sok dolognak meg kell felelnie a zenémben, hogy át tudjam neki adni magam.
A családotokban amolyan hagyomány, hogy zenével foglalkoztok (az egyik testvéred például nálunk publikál, sőt énekel is zenekarban), miért lehet ez?
Bátyáméknak köszönhetően jó közegben voltam. Vicces, hogy amikor én kölyök voltam, akkor a Scooter volt a menő, emiatt senki nem zenélt hangszereken. Bizonyos mértékig furcsán is néztek rám, hiszen akkor én már nagyban gitároztam, emiatt meg mindig le-pokolgépeseztek. Pedig én próbáltam jó fej lenni, de mint minden tinédzsernél, akkor az volt a fontos dolog, hogy hogyan öltözködtek, tudod, neonzöld pulcsik, meg ilyenek. A bátyám három évvel idősebb nálam, és náluk még a Nirvana, meg a rockzenekarok mentek, és mindenki zenélni is akart. Látva azt, hogy ők hetente új zenekart alapítottak, ezért persze én is akartam. Van még egy öcsém, aki az egyetem mellett dobol. Egyébként elég ügyes lehetne, ha többet gyakorolna. (Csak hogy korholjam innen is!)
Tanultál valaha valakitől gitározni?
Autodidakta módon tanultam. Azt gondolom, hogy a zene, de ide mindent beleértve, tehát a hangrendszerek, az ujjrend, az akkordok stb. ezek mind belénk vannak kódolva. Egyszerűen kell egy kis kitartás és megfelelő elszántság és megmutatja magát. Ráadásul a zene elméleti és manuális része logikailag koherens egész. Ugyanez volt, amikor a népzenével elkezdtem foglalkozni, és meg akartam tanulni hegedülni. Nem jártam tanárhoz, helyette sokat néztem felvételeket és sokat gyakoroltam. Annyira sokat figyeltem, hogy végül kiadott egy logikus ujjrendet, meg logikus vonókezelést. Valójában a hangszeres játék egy mélyen logikus dolog. Ha az embernek ez tölti ki a mindennapjait, akkor meg tudja tanulni, rá tud érezni.
Inspiráció azért csak akadt.
Igen, például Cziránku Sándor. Autodidakta szobagitárosként gimnazista koromban bekopogtatott az az érzés, hogy tudni akartam hol tartok. Hatalmas mennyiségű zene és technikai elképzelés volt a fejemben, de valójában ez soha nem testesült meg koncert formájában. Úgy éreztem, hogy ezeknek a dolgoknak a rendberakását csökönyösen csak egy emberre bíznám; Cziránku Sándorra. Neki volt a zenéről egy olyan markáns, a végtelenségig ötletes és újszerű elképzelése, ami alapján tovább folytathatnám az utamat. Elmentem hozzá, gyakorlatilag két órát tartott összesen, és aztán meg is hívott a Kárpát Mőbius nevű zenekarába gitárosnak. A vele való együtt zenélés alatt többet tanulhattam, mint azt hiszem bármely más gitártanártól. Egész egyszerűen működött közöttünk valami.
A „gitárprímás” címkét is rád aggatták. Tetszik ez neked?
Emlékszem, hogy amikor először olvastam ezt magamról, akkor nagyon megmosolyogtatott. Mindenképpen ötletes szójáték. A Napra vonatkozásában ez egy aránylag elfogadható címke, de ha a Barbaróban, vagy a Radnótis anyagunkban betöltött szerepemet nézem, akkor ott már erősen kilóg a lóláb.
Az viszont biztos, hogy a gitárt bizonyos értelemben hegedűként használod.
Igen. Ennek az a lényege, hogy egy négy húros gitár kvintre van hangolva. Ez a hegedű hangolása. Sok zenekar foglalkozik azzal, hogy népzenéből merítkezik. Azt gondolom, hogy a kultúránk azért van, hogy azt használjuk és táplálkozzunk belőle. Persze nem árt, ha minél mélyebb ismereteid vannak, de ez sem szükséges feltétlenül minden esetben. Én úgy találtam meg magamat ebben az egészben, hogy megtanultam hegedülni egy-két népzenei dialektust elfogadhatóan, majd átültettem a saját hangszeremre és a saját zenémbe.
Van rajtad kívül a világon, aki ezt csinálja?
Hogy az itt található népzenéket hegedűhangolású gitáron játssza? Nem tudok róla.
A Napra hogyan alakult?
2005-ben alakultunk. A Magyar Televíziónak csináltam filmzenét, és kaptam zenészeket, egyikük volt Boby, aki autentikus magyar népzenével foglalkozott. Nekem nagyon fontos volt, hogy valaki mélyen belevigyen ebbe a világba, és ő segített ebben, és barátok lettünk. Mondtam neki, hogy szeretnék egy olyan zenekart, ami Kárpát-medencei kultúrát feldolgozza, átértelmezi. A magyar népzenének mai fülel megfoghatatlanul progresszív ágai vannak. Hatalmas inspirációs lehetőségekkel rendelkezik. A Napra is erről szól. Boby mellett Winter Csaba is csatlakozott hozzánk. Ezek voltak a kezdetek.
A Napra szóló dolog?
A Napra teljes mértékben közösségi dolog. A Napra hangzásához mindenki hozzájárul.
Fogták már rátok, hogy magyarkodtok?
Ilyennel nem találkoztunk. De egyébként nem akarunk magyarkodni és nem akarunk nem magyarkodni; ez az egész egy marhaság. A kompozícióinkat soha nem befolyásolták ilyen jellegű elvi kérdések. Ennél sokkal magasabb szférákban található a valós zenei tartalom és a forma. Ellenben sokkal többször ért minket az a vád, hogy túlságosan öntörvényűen nyúlunk hozzá a népzenéhez.
Azt lehet észrevenni, hogy a te munkáid, és főleg a Napra kapocsként működnek az underground zene, fiatalabb rajongói, és az idősebb zenehallgatók között.
Ez valóban igaz és büszkék is vagyunk rá, hogy olyan zenészek is hallgatnak minket, akikről nem is gondolná az ember. A koncerteken is vannak népzenéért rajongó emberek, de ennél még több a fiatal underground rockzenét kedvelők.
Több esetben voltál vendég különböző undeground zenekarok koncertjén, lemezén. Melyiket élvezted a legjobban?
Nem tudok különbséget tenni. Nagyon szerettem a Turbo hozzáállását a dolgokhoz, nem kevésbé a hangzásukat. A HS7 tagjai közül többel barátságba kerültem. A Csík zenekart nagyon régóta szerettem és jó volt látni milyen alázatos módon nyúlnak a zenéhez. A Blind Myself-féle Judas Priest-feldolgozás is nagy élmény volt. Őszinte leszek, a kiabálós metálzene hozzám sohasem állt közel, de gondolom nem mondok újat azzal, hogy a Gergőék ezt nagyon magas szinten művelik. Amikor felhívott, akkor jöttem rá, hogy én még életemben nem játszottam igazi, sikítós metálszólót, és muszáj volt megcsinálni.
A nevedhez fűződik egy nem is olyan rég megjelent Radnóti lemez.
Úgy tűnhet, de a Naprához hasonlóan, az sem szóló dolog. Ott is sokban befolyásolta a zenét a többi hangszer, én csak a vezérfonalat vittem. Ez egy felkérés volt egyébként. Elsőre én is megijedtem, hogy hogyan rakom ezt össze, de a kihívás csak kíváncsibbá tett, ráadásul Radnótit nagyon szerettem. Jobban el kellett benne merülnöm.
Nehéz volt?
Az biztos. Foglalkozni kellett vele sokat. Az volt benne nehéz, hogy át kellett értelmeznem magamat. Azt gondolom, hogy egy alkotó embernek az a dolga, hogy minden egyes szituációba bele tudja értelmezni magát. Ezért szerettem volna, hogy Radnótit ne „naprásítsam”. Rossz húzás lett volna. Le kellett ülnöm, újra kellett olvasnom a verseket, és hagyni, hogy valami teljesen új világ szülessen.
Radnóti nagyon mély és súlyos verseket (is) írt. Zenébe mennyire lehetett ezt átültetni?
Szerintem a lemez magáért beszél, nehéz erről szóban bármit mondani. A Naprával ellentétben, ahol percek alatt hatalmas információ ömlik a hallgatóra, a Radnóti-anyagban inkább egy-egy hang ereje számít. Ezt színpadra vinni nehezebb volt, de végül megoldottuk.
Új Napra lemez mikor lesz, és lesz-e valamilyen változás?
Januárban-februárban készül, tehát jelenleg is dolgozunk rajta. Márciusban ki fogjuk adni. Április 24-én lesz a lemezbemutatónk a Gödörben. Demoztuk a számokat, és szerintem sokkal érettebb lesz. Sokkal pontosabb lett számunkra is, hogy mi az a Napra. És hát azon vagyunk, hogy egy nagyon jó lemezt készítsünk.
(Interjúképek: Jóni Bernadett)
