Hirdetés

Arckifejezéseket elemez egy fejhallgató

A Cornell Egyetem kutatói fejlesztettek egy olyan fejhallgatót, aminél nem feltétlenül az volt az elsődleges szempont, hogy jól szóljon, hanem hogy elemezze a viselője arckifejezéseit.


Majd az emoji meglepődik az értekezleten

Rossz hír ez azoknak, akik az érzelmeiket és az ezzel együtt járó arckifejezéseiket szeretnék elrejteni a világtól, de jó hír azoknak, akiket idegesít, hogy egy online meeting vagy játék közben nem tudják magukat az arckifejezéseikkel is kifejezni. A C-Face nevű eszköz képes lekövetni az arckontúrt, és ezt átadni például egy emojinak. Ez például jól jöhet olyan helyzetekben, mikor valaki nem akarja bekapcsolni a webkameráját egy megbeszéléshez, de azért mégsem bánja, ha kiül az arcára a lelkesedés vagy éppen az unalom.

Hasonló megoldásokkal már korábban is próbálkoztak, ugyanakkor az eddigi eszközöknél szükség volt extra érzékelőkre, amit az arcra kellett tenni, és ez érthető módon nem tette annyira szórakoztatóvá vagy izgalmassá a viseletet.

Kamerás fejhallgató

A C-Face úgy működik, hogy két RGB kamerát szereltek a két oldalára, ami nem az egész arcot veszi, hanem nyomon követi és elemzi az arckontúr változásait, és az izmok mozgását, miután a kezdeti kalibrálásnál megismerte a felhasználó arcát. Természetesen szerepet kapott a tervezésben a gépi tanulás is, ami egyre jobban kiismeri a felhasználó arckifejezéseit, és egyre magabiztosabban tudja megjeleníteni, hogy az illető éppen fintorog vagy tüsszenteni fog, és mindezt akkor is tudja, ha maszkot visel a felhasználó.

Arckifejezésen múlik, hogy jön-e a következő dal

Jelenleg a fülhallgató arra képes, hogy arckifejezéstől függően jeleníti meg 8 emoji valamelyikét, illetve zeneszámok között lehet ugrálni grimaszokkal. A technológiával lehetőség lesz arra is, hogy online játékokban az avatar átvegye a játékos arckifejezéseit vagy éppen a távoktatásban lássa a tanár, hogy mennyire kötötte le a tanulók figyelmét az óra alatt.

Az akkumulátor a legnagyobb rákfenéje

A világjárvány miatt egyelőre csak 9 emberen tudták tesztelni az eszközt, de jó hír, hogy az érzelmeket 88 százalékos pontossággal találta el, igaz egy munkaértekezlet közben rizikós ha a meglepődött emoji helyett például a dühöset közvetíti a főnökség irányába. Ami viszont ennél nagyobb fejtörést okoz a kutatóknak, az az akkumulátor üzemideje, ami befolyásolhatja a pontosságot is, ezért most azon dolgoznak, hogy energiatakarékosabb legyen a rendszer.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,164KedvelőTetszik
3,128KövetőKövetés
6,590FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek