Hirdetés

Digitálisan felújították és tévében közvetítik a legendás 6:3-as magyar-angol meccset

1953. november 25-én a hazai pályán 90 éve veretlen angol válogatott felett először aratott győzelmet egy kontinensről érkezett csapat a Wembley stadionban. Az Aranycsapat legendás 6:3 meccse az, amit nagyon sokan szerettek volna látni, de eddig nagyon keveseknek volt rá lehetősége. A meccs közvetítését vagy annak részleteit talán sokan tudják kívülről, de most lehetőség lesz a tévés közvetítést is megnézni.

A mérkőzést akkoriban rádión követhették élőben a magyar sportkedvelők, mivel a hazai televíziózás elindulására egészen pontosan még 55 napot várni kellett.  A Telekom a BBC-vel egyeztetve megszerezte, és digitálisan felújította a felvételt, amit november 25-én a Super TV2-n adnak majd le, illetve a meccs után 3 hónapig elérhető lesz a Telekom online videótékájában.

Szabó Béla, a vállalat márka- és kereskedelmi kommunikációs igazgatója arról beszélt a bejelentésen, hogy nem volt egyszerű dolguk a felvételek digitalizációjában. Ennek az egyik oka, hogy abban az időben nem volt még arra képes a technológia, hogy a meccset élőben közvetítsék és rögzítsék is egyszerre, ezért jobb híján úgy nézett ki ez a BBC-nél is, hogy egy katódcsöves TV elé tettek egy kamerát, ami rögzítette a közvetítést. Éppen ezért a bemutató során jól látszódott, hogy a végeredmény egy alig látható fekete massza lett. Ezt kellett digitálisan feljavítani, majd képkockáról képkockára kiszínezni a magyar gólokat.  Hogy mennyire lett valósághű vagy élvezhető a végeredmény, azt ebből a kisfilmből lehet eldönteni.

Forrás: BBC via Getty Images / a PUSKAS.COM Kft. engedélyével

Egyelőre a digitális kópia a Telekomé, a sugárzás joga viszont a BBC-nél maradt, ezért csak egy tévés sugárzásra kaptak engedélyt, és csak három hónapig lesz online elérhető. A november 25-i közvetítésre azonban úgy készülnek, mintha egy mai focimeccset sugároznának, a félidőben és a meccs után szakértők elemzik a látottakat. A szokásos kinél volt többet a labda típusú elemzések mellett azért itt a meccs más aspektusainak az átbeszélgetésére is lehet számítani, meg olyan apróságok felelevenítésére, mint amilyenekről Bozsik Péter volt szövetségi kapitány és labdarúgó (Bozsik József Aranycsapat-tag fia) beszélt a sajtótájékoztatón. Ő elmondta, hogy a meccs előtt a felkészülés része volt az is, hogy a csapat angliai labdákkal tudjon edzeni, ugyanis kiderült, hogy abban az időben az itthoni labdáik máshogy pattantak, és a hangjuk is másmilyen volt, mint az angol csapat labdáinak, amiket a mérkőzéseken is használtak.

Kommentek

Két perc a David Bowie életéről szóló filmből

A filmben Johnny Flynn játssza Bowie-t, és egy darab Bowie-dal sem hangzik el benne.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
696FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Újra a Samsung a világ vezető telefongyártója

De az igazi nyertes a Xiaomi, akik felkerültek a dobogó harmadik fokára.

a Talayapa project – Premieren és dalról dalra a Trottel új lemeze

A Trottel Records a Trottel zenekar klasszikus sorlemezeit (nem feltétlenül időrendben) elkezdte újramasterelve kiadni LP-n, tavaly ősszel a The Same Story Goes On, idén...

Világjárvány idején is lehetnének koncertek a Restart-19 kísérlet eredményei szerint

A kísérletben több ezer önkéntes bevonásával tartottak koncertet a lipcsei Quarterback Immobilien Arenában.

The Triumph Of King Freak (A Crypt Of Preservation And Superstition) – Új dal és klip Rob Zombie-tól, jön a lemez is

The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy címmel február 12-én jelenik majd meg.

A Deftones újragondolta a White Pony-t – Jön a Black Stallion

Olyanok remixelték a dalokat, mint DJ Shadow, Robert Smith vagy Mike Shinoda.