Hirdetés
Hirdetés

Angliában már erőteljesen érződik az „el lehet menni kapálni” jellegű kommentek hatása

Bár Anglia még mindig nem teljesen biztos abban, hogy mikor nyithat ki teljesen, mégis sorra szervezik a nagyobb teszteseményeket, több tízezer fő bevonásával, hogy kiderüljön, mire kell odafigyelni, hogy az élőzenés események újra biztonságos közegnek számítsanak. A szervezők viszont nem várt akadályokba ütköznek, például abba, hogy nincs megfelelő hangosítás vagy mobilvécé.

Az angol fesztiválszervezők szerint nem tudnak szerezni sátrakat, kerítést, székeket, de van, akinek még színpadot bérelni is gondot okoz, a mobilvécékről nem is beszélve. 

A sátrak, székek jelentős része most vagy oltópont vagy előzetes vizsgálati helyszín, de az építőipar is elhappolta az alapanyagokat a fesztiválszervezők elől. A Latitude szervezője például arról mesélt a Guardiannak, hogy egy helyi gazda ácsol a színházi színpad fellépőinek öltözőt maradék fából, de rengeteg mindent kénytelenek kreatív módon megoldani, mert nem megy olyan gördülékenyen a szervezés.

Túl sokan vannak, akik nem húzták ki

Az angliai Független Fesztiválok Szövetsége szerint az idei évre 172 olyan fesztivált terveztek, aminek a befogadóképessége meghaladta volna az ötezer főt, ennek több mint negyedét végül törölték. A Beautiful Days in Devon szervezője, David Farrow arról mesélt, hogy első körben a szokásos színpadszállítójuk dobta vissza a munkát, mert a tavalyi teljesen halott szezont nem tudta átvészelni, a színpadtechnikájának egy jelentős részét pedig a Közel-Keletre szállíttatta. Farrow azt mondja, hogy egy percig nem tudja hibáztatni emiatt, hiszen tavaly gyakorlatilag az összes bevétele kiesett.

A kerítések vagy a mobilvécék pedig, akárhogy is nézzük, fogyóeszközök. Megsérülnek, és vagy cserélni kell őket, vagy javítani. Ezekre a költségekre pedig nem terjed ki az a fajta covid-biztosítás, amit több ország is bevezetett. Ennek értelmében a szervezőktől azt kérték, hogy készüljenek a fesztiválszezonra egy bizonyos időponttól, és ha mégis le kellene mondani az eseményt, akkor a veszteségeiket megtéríti az állam. Ebbe viszont nem tartozik bele például a mobilvécék felújítási költsége, amit az egyébként is nehéz helyzetben lévő szervezőknek kell megelőlegezni.

De hasonló problémát okoz, hogy nincs elég ember, aki a színpadokon dolgozna, aki a fesztiválokhoz kapcsolódó logisztikát elvégezné, vagyis nincsenek emberek, akik szállítanának.

Mikor segélykoncertekről volt szó, ezek az emberek ingyen és lelkesen dolgoztak, most, hogy fordult a kocka, úgy érzem, nem kaptak elég támogatást

– mondta Mark Mynett, aki amellett, hogy oktatja is a szakmát, a Bloodstock metálfesztiválon szokott zenekarokat hangosítani. Szerinte mindenki abba az álomvilágba ringatta magát, hogy majd, ha újraindulnak a koncertek, minden rendben lesz, de most tudatosult, mennyi tehetség és tudás veszett oda, és most lehet bánni, miért nem tettünk többet.

Magyarország is sokat veszít, ha megint elmarad a fesztiválszezon

Az Egyesült Államokban 677 független helyszín kapott támogatást

Bár fél éve hoztak róla döntést, most végre megkapják azok a koncerthelyszínek és szervezők az állami pénzügyi támogatást, amit a kényszerű szünet miatt ítéltek oda koncerthelyszíneknek. A 677 helyszín és szervező támogatása mellett összesen 1445 pályázó kapott valamilyen összeget, de ez sokak szerint így is nagyon kevés, hiszen mindössze a helyszínek 13,5 százalékának jelent támogatást. A nyertesek pedig arra panaszkodnak, hogy ez a csúszás kellemetlen helyzetbe hozta őket, hiszen nem tudtak nyitni, miközben az adott állam korlátozásai már lehetővé tették volna számukra is, hogy újra programokat szervezzenek.

Itthon egyébként a legnagyobb támogatási összeg az a 700 milliós keret volt, amit a fesztiválok megsegítésére írtak ki. Ebből 200 millió forintot osztott ki a Magyar Turisztikai Ügynökség, a maradék 500 millió forint sorságról azóta sincs hír.

Továbbra sem tudni, mi lesz a fel nem osztott 500 milliós fesztiváltámogatás sorsa

A Downloadnak kellett bizonyítani, hogy lehet fesztiválozni

Közben lezajlott a lezárások kezdete óta a legtöbb embert vonzó fesztivál Angliában, a Download Piloton tízezer ember vett részt, és a szervezők nagyon bizakodóak. A látogatóknak nem kellett maszkot viselni, nem volt távolságtartás, sőt ugyanúgy gyepálhatták egymást a közönségben, mint eddig. Az egyetlen megkötés az volt, hogy minden látogatónak PCR-tesztet kellett készítenie a fesztivál előtt, a fertőzöttek nem vehettek részt az eseményen, ahol egyébként használni kellett az Egészségügyi Szolgálat (NHS) applikációját, ami monitorozta, kikkel kerültek szoros kapcsolatba, majd az esemény után öt nappal is tesztet kellett készíteni, hogy a kutatók az esetleges fertőzési gócokat vissza tudják követni, és tanulmányozhassák az esetleges fertőzési láncot.

Az eseményen olyan előadók léptek fel, mint az Enter Shikari, Bullet for My Valentine és a Frank Carter and the Rattlesnakes, valamint további 40 angliai előadó, akik mind ingyen vállalták a koncertet, abban bízva, hogy a teszteseménnyel az élőzenei szektor minél gyorsabban újraindulhat teljes kapacitáson. A szervezők pedig nem győztek hálálkodni a közönségnek, akik elmondásuk szerint nagyon együttműködőek voltak, most pedig az adatelemzőkön van a sor, hogy kiértékeljék a hétvégét.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók