Az ORION DAWN visszaült a mozi vonatra és a MONSTER után, most megjelent ANGER című legújabb daluk, ami egy klippel együtt érkezett. A dalról és annak elkészüléséről mesélt Kovács Gábor, a zenekar énekese, dalszerzője és szövegírója.
Az ANGER alapötlete és az elképzelés egészen hamar megérkezett az új dalok írása közben, mivel mindenképp szerettem volna egy monoton, nyomasztó, de egyben monumentális hangulatú számot is a következő lemezre. Az intro témát addig forgattam, amíg teljesen be nem szívott magába az atmoszféra és egyből társult is hozzá fejben a hangszerelésnek a körvonala.
A lassan felépülő ráhangolódás után a konkrét alkotási folyamat már eléggé impulzív módon történt. Egy másik dalnak a felvételeit sikerült egész hamar befejezni, így gyorsan rá is kanyarodtunk az ANGER-re és felvettünk pár témát amiből már el lehetett indulni. Kora este volt, a többieknek mennie kellett már, de Levivel (Barabás Levente, basszusgitáros – a szerk.) mi maradtunk és elhatároztuk, hogy itt az idő a folytatásra. Eszméletlen jó flow-ba kerültünk, egyszerűen csak kiömlöttek az ötletek egymás után a dob, bass, gitár és synth témák, sound-ok, oda-vissza ihlették ennek a masszív hangulatbombának az apró, de annál fontosabb alkotóelemeit. Nagy hiba lett volna otthagyni ezt az állapotot, szóval gyorsan egy mikrofont is magam elé vettem, jött a jól megszokott halandzsa impro és már az első felvétel után érkezett a pillanat, amire minden alkotó ember vár: az a bizonyos összenézés, amikor tudjátok, hogy ez most betalált. Második alkalommal módosítottunk pár dolgot és szinte szünet nélkül hajnalra fel is épült a dalnak a közel végleges változata. Pontosan az ilyen estékért érdemes ezt csinálni.
Természetesen utána írni kellett egy normális szöveget (habár nagyon szívesen így hagytuk volna, aztán mindenki azt képzel oda amit akar), de ahogy a dal, a szavak is úgy gurultak ki egymás után, mintha már meg lettek volna írva. A hangulat adott volt és hozta magával, hogy a harag egy olyan formáját írja le, ami leginkább annak hiányából és elfojtásából fakad.
Ugyanúgy, mint más érzelem esetében, a haragot is meg kell élnünk, utat kell engednünk neki ahhoz, hogy elinduljunk a gyógyulás ösvényén. Az, hogy hogyan kezeled a haragodat és a téged körülvevő világot, csak rajtad múlik, de az biztos, hogy egy ócska “mi lett volna ha”, nem lesz a segítségedre. (…vagy azt képzelsz oda amit akarsz)
Ahogy a nemrég megjelent MONSTER című daluk esetében, a klip ezúttal is teljes mértékben a zenekar berkein belül készült, Barabás Levente, a zenekar basszusgitárosa rendezésében és Kovács Gábor, a zenekar énekese szereplésével, aki a klipforgatás folyamatáról is mesélt.
Éppen végeztünk a bontásra ítélt próbatermünkből való kiköltözéssel és azt éreztük, hogy hatalmas ziccert hagynánk ki, ha az ANGER-hez nem forgatnánk még búcsúzóul egy videót, szóval gyorsan felépítettünk és befényeztünk egy kellően nyomasztó, minimál szettet, amire minden “shitty rig” hívő büszke lenne. Volt ott minden, amit csak el lehet képzelni, meg olyan is amit nem is gondoltunk volna, hogy el lehet képzelni. Mikrofonállványra szerelt, szemetes zsákkal diffúzált reflektorunk (egy idő után már csak olvadt szemeteszsákos reflektorunk), felnivel le- és gumiabronccsal ellensúlyozva, C stand állványokat megszégyenítve működött, mint ahogy tökéletesen funkcionált az épület tetejéről lógatott reflektor is, mint backlight (mindezt persze esőben). Majd ezt még megkoronáztunk egy próbababa lefejezéssel és Széchényből származó kos-humanoid hibrid teremtéssel… Minden darabja aranyat ért és gyönyörű emlékké vált a felkészüléssel és forgatással töltött este.
A dal a harag elfojtásából és annak hiányából fakadó érzést írja le, így arra koncentráltunk, hogy egyszerűen, de minél töményebb módon köszönjön vissza ez a frusztráltság a képeken, és ehhez nagyban hozzájárul a Levi által végzett összes utómunka is.
Az ANGER-rel kitörjük a zenekar kereteinek újabb darabját, megmutatjuk a zenekar egy másik oldalát és kaptok egy kis ízelítőt abból, ami még vár rátok. Az pedig közelebb van, mint gondolnátok: 03.18.
A koncertről bővebb információk hamarosan elérhetők lesznek a zenekar oldalán, addig is a legújabb daluk klippel együtt megnézhető itt: