Azt már legkésőbb a Bárányok hallgatnak című klasszikusból tudjuk, hogy sóvárogni csak az után tudunk, amit ismerünk és minden nap látunk. Anthony Hopkins klasszikusában ez a sóvárgás speciel nem valami vidám kimenetelű dolog, de léteznek ennek egészségesebb verziói is: például sóvárogni egy épp most megjelent iPhone 16 után, kicsit dühöngeni, hogy minden nap látjuk, miközben a miénk még valahol úton van Magyarországra, vagy várólistások vagyunk, vagy egyszerűen csak elfelejtettük megvenni. Ismerjük valójában, hiszen tudjuk, hogy mindegyik iPhone jó termék volt, fejből tudjuk, hogy néz ki a menürendszer, de épp ezért csak még jobban szeretnénk a kezünkben tartani, használni, próbálgatni a kameráját, ilyesmi.
Azért jó, hogy ma már nem ott tartunk, hogy ezt a sóvárgást akkor tudjuk a leggyorsabban csillapítani, ha másfél éjszakán át állunk sorba, mert bár megvolt ennek az időszaknak is a romantikája, mégis csak kényelmesebb az, ha például a Telekom ügyfelei vagyunk, előregisztrálunk, és elmegyünk péntek este a Millenárisra Budapesten. Ott volt ugyanis a Telekom iPhone 16 launch partyja, ahol magát a partyt is komolyan vették: a regisztráltak nemcsak különösebb sorbanállás nélkül átvehették vadonatúj telefonjukat, de miután lelkesen megfogdosták, összehasonlították, ellőtték az első szelfit, esetleg az ezzel foglalkozók egy egész unboxing videót is felvehettek a helyszínen, már kezdődött is az erre az alkalomból teljesen ingyenesen megtekinthető Analog Balaton-koncert.
Az, hogy a 17:00-tól kezdődő beengedéskor csak lézengtek az emberek, csalóka: pár kör szendvics, kóla és hasonló kedves fogadtatás után szép lassan mindenki megkapta a maga készülékét, hogy aztán egyszer csak kiderüljön, hogy azért az Analog Balaton fellépése mégis csak tömegrendezvény egy csúcskategóriás telefon elsők közt történő megvásárlásához képest. A 2017-ben alakult, leginkább elektropopban utazó duóra akár azt is mondhatjuk, hogy megfelelő választás volt az okostelefon megjelenési bulijára, hiszen túlnyomó részt olyan fiatalok hallgatják, akik amúgy is az egyik első számú célközönsége az Apple-nek, de ezen túl szerencsére semmiféle kellemetlen termékkapcsolás nem volt.
Volt viszont egy remek koncert, ami ha szigorúan vesszük, elvárt az Analog Balatonnál: bár még mindig fiatal férfiakról van szó, már bőven koncerteztek annyit, hogy értsék, mire van igénye a közönségnek, a hangzás a Telekom-bulikon tulajdonképpen mindig jó szokott lenni, rajongójuk pedig simán van annyi, hogy egy ingyenes péntek esti buli valószínűleg Budapest legjobb programjává váljon aznapra. A jó hangulatú koncert után éjfélig még egy DJ is lezárta az estét, hogy aztán mindenki úgy mehessen haza, hogy van minek örülni: ki egy vadiúj iPhone-nak, ki egy Analog Balaton-koncertnek, ki mindkettőnek.
Jófej dolog ilyen bulit szervezni egy telefon megjelenése alkalmából, és legyünk őszinték: sokkal jobb emlékeket is okoz, mint az utcán sátrazás.