Hirdetés
Hirdetés

Amszterdamról énekel a Manökken Proletarz

manoken_01.jpg

A Manökken Proletarz saját meghatározása szerint agglomerációs, alternatív popzenét játszik, amely azonban közel áll a brit gyökerű, kortárs nemzetközi gitárzenéhez. 2004 óta működik a zenekar, és a műfaji meghatározásba azért került be az agglomerációs jelző, mert a tagok mindegyike vidékről, illetve főváros-környéki kisvárosokból került Budapestre. (Egészen 2012-ig, amikor a zenekar két Miskolcról származó taggal bővült.)

A csapat egyébként magyar nyelvű szövegekkel működő zenekarként kezdte, ennek ellenére 2006-ban bekerültek a kommerszebb műfajokat kedvelő Viva TV tehetségkutató versenyének a döntőjébe. Ezt követően azonban jórészt az fővárosi alter helyszíneken tevékenykedtek egészen a tavaly megjelent Nagylátószög (Virágokat sodor a szívem) című dalukig, amelyet már a Petőfi rádió is huzamosabb ideig játszott, és amely a zenekar nagykorúságának kezdetét jelentette.

A zenekar idén ősszel hozza ki új albumát. Ennek promózásaként már most megjelenti róla az első dalt és a hozzá készült videoklipet, az Amszterdamot.

A zenekar énekesnője, Kerekes Sugárka szerint a dal tulajdonképpen arról szól, hogy milyen úgy kimenni Amszterdamba haverokal bulizni, hogy az ember nem szeret füvezni. Meg persze van benne egy szerelmi szál is, mint ahogy minden igazi dalban.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló