Árilis 14-én, hétfőn ismét Budapesten, a Turbina Kulturális Központ színpadán lép fel a műfaji határokat feszegető dán szintipop duó, a First Hate, akik dalaikban olyan témákat dolgoznak fel, mint az érzelmek, az önvizsgálat, a bajtársiasság, vagy épp a queer szerelem. A most zajló turnéra eredetileg tavaly novemberben került volna sor, de egy lábtörés okán a csapat az utolsó pillanatban el kellett, hogy halassza az egész körutat. Most viszont, a koncert előtt néhány nappal alkalmunk nyílt egy last minute interjúra az énekessel, Anton Falck-kal, akit a baleset és annak utóhatásai mellett olyan témákról is kérdeztünk, mint a zenekar belső dinamikája, hatásai, vagy épp a jelen és a közeljövő aktualitásai.
Szia Anton, remélem, jól vagy! Néhány napja már elindult a tavaly elhalasztott turné, így az első és legfontosabb kérdés: hogy van a lábad, és hogy bírod a koncerteket?
Helló Attila, remélem, nálad is minden rendben! Nos, egy héttel az eredetileg tavaly novemberben induló turné előtt háromfelé törtem el a lábam, illetve a bokán… Bár a lábtörés is elég szexi volt, jó érzés újra a táncparketten lenni.
Ha érzékeny a téma, nem muszáj kifejtened, de ahogy a Facebook-oldalatokon is láttam a fotókat pár napja, elég komoly volt ez a baleset, több hónapig tartott a felépülés. Hogyan lehet „jól” viselni egy ilyen kényszerszünetet, miből merítettél erőt, motivációt ahhoz, hogy újra színpadra állhass mielőbb?
Nagyon könnyen elunom magam, tényleg csak másodpercek kérdése. Szóval vettem egy olyan térdrobogót, amit Kim Kardashian használt, amikor eltörte a lábát, meg ezt az iWalk nevű, fából készült lábprotézist is, amit a lábadra szíjazhatsz, és úgy járhatsz benne, mint egy kalóz. Aztán két héttel a műtét után úgy döntöttem, hogy elmegyek Rómába, ennyire makacs vagyok. Igazi kihívás volt így közlekedni azokon a középkori köves utakon, vagy nyolcszor oda is csaptam magam a földhöz, haha. De nagyon megérte: ez volt az első alkalom, hogy Rómában voltam, imádkoztam az igaz szerelemért a Vatikánban, és egy hónappal később összefutottam azzal, aki úgy tűnik, életem szerelme. Ez egy igaz történet.
A mostani turnéval kapcsolatban van még egy kuriózum: Joakim ezúttal nem tart veled – ha jól olvastam, gyermeke születése miatt – és Daniel Berj helyettesíti majd. Bemutatnád az olvasóknak őt, honnan ismerhetjük esetleg? A kérdés második fele, hogy néhány koncert már lement ebben a felállásban, hogy sikerültek, miben más esetleg a produkció dinamikája, mint általában?
Igen, a mi kedves Joakimunk szívből jövő üdvözletét küldi. Nagyon szeretett volna itt lenni, és nekünk is nagyon hiányzik, de a műsornak most nélküle kellett folytatódnia, mivel ezúttal az imádnivaló fia iránti elkötelezettsége élvez elsőbbséget. Daniel kiváló munkát végez. És hogy ki ő? Az a helyes srác, akivel körülbelül egy hónappal azután találkoztam, hogy hazajöttem Rómából, haha. Ő egy nagyon tehetséges Dj és zenész, május 2-án jelentetni majd meg új kislemezét „That Boy / Lovestory” címmel, érdemes rá figyelni. Nagyon jól érezzük magunkat a színpadon, és még egy kis duettre is sor kerül az egyik dalban.
Alkotói szempontból egyébként hogyan oszlanak meg a szerepek a zenekaron belül? Van olyan tényező – zene, szöveg, koncepció -, ami kifejezetten valamelyikőtök feladata, vagy nem különülnek el ilyen élesen a szerepkörök?
A First Hate egy olvasztótégely. Azt mondanám, hogy a dalszövegeket leginkább én írom, de Joakim szavai, véleménye és más hozzájárulásai is nagyon sokszor bekerülnek ezekbe. Minden más úgy fele-fele. Néha Joakim hozza a dalok alapjait, néha én, néha pedig egy vendég producer vagy külsős szerző viszi új irányba a dalt. Minden elég képlékeny, szóval az az általános vélekedés, hogy én vagyok az énekes, Joakim meg a zenész, elég messze áll az igazságtól.
Ha a First Hate dalaira, lemezeire gondolsz, szerinted mi a legfontosabb, csak rátok jellemző ismertetőjele a zenéteknek, a szövegeiteknek, vagy összességében mindannak, amit csináltok?
A First Hate hangzása, hogy úgy mondjam, egyfajta dallamleves. A zeneelméletről fogalmunk sincs. Az elején sokan hasonlítottak minket a Depeche Mode-hoz, és elméletem szerint ez azért van, mert a korai időkben az ő zenéjük nagy része is monofonikus dallamokból állt, akkoriban a polifonikus szintetizátor még nem állt rendelkezésükre. Kezdetben mi sem tudtuk, hogyan kell akkordokat összerakni, így az összes korai dalunkat rengeteg egymásra rétegzett monofonikus dallam alkotta. Nem is igazán ismertük a Depeche Mode-ot, amíg nagy meglepetésünkre mindenki azt kezdte mondani, hogy a hangzásunk hasonlít rájuk. Így aztán meg kellett hallgatnunk őket.
Számomra nagyon érdekes, hogy a hatásaitok sok szempontból felismerhetők, mégsem egyértelműen beazonosíthatók, hiszen – nekem legalábbis – olyan a zenétek, mintha a szintipop stílust kiragadnánk a megszületésének környezetéből, és egy kortalan időkapszulába zárnánk. Kik azok, akik inspirálnak titeket művészi téren, változtak-e ezek a hatások a First Hate indulása óta, és ha igen, miben?
Azt mondanám, hogy mindkettőnk hatásai nagyon különbözőek, és csak a magam nevében beszélhetek. A zenekar indulásakor engem olyan svéd bandák inspiráltak, mint a The Tough Alliance, vagy a JJ. Azóta millió más dolog került az említett levesbe. Abban, hogy „rosszul csinálsz zenét”, az a jó, hogy amikor megpróbálsz lemásolni valamit, ami inspirál, akkor a végén kudarcot vallasz, és a saját dolgaidat csinálod helyette. Szóval, amiről az emberek azt hiszik, hogy inspirált minket, az általában nem az, ami valójában hatással volt ránk, csak „kudarcot vallottunk”.
A 2022-es Cotton Candy és az ugyanabban az évben megjelent The Remix Experience óta a tavaly januárban megjelent Down in the Rabbit Hole EP volt az első hivatalos kiadványotok. Mennyiben jelentett számotokra ez az anyag új fejezetet, és mikor várható esetleg folytatás, akár egy következő teljes album?
Tavaly Németországba költöztem, most fejezem be az első szólóalbumomat. Joakim is dolgozik további zenéken Angel Wei néven, és a másik zenekara, a halo+-is kihoz valamit hamarosan. Ez nem azt jelenti, hogy búcsút mondjunk a First Hate-nek, de mindketten azon a ponton vagyunk, amikor zeneileg más területeket akarunk felfedezni, hogy létrehozzunk egy másféle hangzásvilágot. Mindkettőnktől számíthattok azonban gyilkos zenékre, és talán van néhány kiadatlan First Hate kislemez a tarsolyunkban, de ezzel kapcsolatban egyelőre többet nem árulhatunk el.
Április 14-én értek Magyarországra a turnéval. Mire számítasz a budapesti koncerttel kapcsolatban, és mik a terveitek a turné után, az év hátralévő részére?
Mindig is szerettünk Budapesten játszani. Sokat jelent számunkra a városra jellemző kettősség, a bombasztikus szépség és a zord underground kultúra gyönyörű keveréke, A magyarok pedig mindig is nagyszerű energiájú közönségnek bizonyultak, úgyhogy nagyon sokat várunk a koncerttől. Rég jártunk már erre, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk, hogy visszatérhetünk! A turné után rögtön Koppenhágába megyünk, hogy részt vegyünk az új dán queer film, a Sauna galla premierjén, amelynek a nemrég megjelent All The Pretty Boys című kislemezem a főcímdala. És aztán…
