Hirdetés
Hirdetés

Ami azonnal utat talál – Egy eredetileg Hiatus Kaiyote koncertajánlónak szánt cikk 

Október harmadik vasárnapján az Akváriumban lép fel a Hiatus Kaiyote. Az ausztrál négyes zenéje legegyszerűbben a jazz-funk és a neosoul keverékeként írható le, ugyanakkor, ahogy ez más, hozzájuk hasonlóan teljesen egyedi megközelítésű formációkra is igaz, a száraz stílusmeghatározások most sem fedik megfelelően azt a zenei dimenziót, ami ennek a zenekarnak a sajátja. És akkor hétköznapi esetben itt jönne egy koncertajánló, ahogy az ilyenkor szokás, informatív stílusban, érdekességekkel a zenekar történetéből, meg minden ilyesmivel.

Hirdetés

Van az úgy, hogy találomra meghallgatok egy lemezt, és nem tudok vele mit kezdeni. Sokszor udvarias, „néha köszönünk egymásnak” viszony lesz az ilyen találkozásból. És néha, nagyon néha, de akkor általában azonnal tudom, hogy valami kivételes dologra bukkantam. Ritka vendég ez az érzés. Számomra a teljesség igénye nélkül ilyen volt például a találkozás tizenévesen The 3rd and the Mortal lemezeivel, pár éve a Beyond Dawn zenekar sajnálatosan későn megismert munkásságával, vagy két éve Kirsti Huke Weaving projektjével, ami az egyik legjobb kortárs jazz anyag, amihez valaha szerencsém volt, anélkül, hogy azzal akarnék kábítani bárkit is, hogy szakértője vagyok ennek a műfajnak. És igen, a legfrissebb ilyen élményhez a Hiatus Kaiyote lemezeinek meghallgatásakor volt szerencsém.

Vannak ugyanis olyan előadók – annak ellenére, hogy értelemszerűen mindig és mindenkin hallhatók a saját előképei és ihletői -, akiknek minden daluk annyira markánsan hordoz egy egyedi, senki másra jellemző karaktert, és voltaképpen bármit csinálhatnak, átüt rajta a zenekari entitás kézjegye. Esetünkben erről a gitáron is játszó énekesnő, Nai Palm, a basszusgitáros Paul Bender, a billentyűs hangszereken közreműködő Simon Mavin, és a dobos Perrin Moss gondoskodnak. A játék neve pedig lehet akár elektronikával ötvözött jazz-alapú kísérletezés tört ritmusokkal, akár emelkedett, hetvenes évek hangulatát idéző, mégis friss, dús vokálszólamokkal felütött neosoul, akár látszólagos egyszerűségében gyönyörű, zongorás, vonósokat is felvonultató ballada, Nai Palm, nem túlzok, a könnyűzene legnagyobb neveit idézően kifejező énekével, melynek hallatán azon kapod magad, hogy már percek óta abbahagytad, amivel épp foglalkoztál, és csak arra tudsz figyelni, amit hallasz, nos igen, az ilyen pillanatokért érdemes dolgokat felfedezni. Meg amikor rájössz, hogy akár sima popzeneként is élvezhetők ezek a dalok, de ha odafigyelsz a részletekre, akár mosolyogva csóválhatod is a fejed, amikor a zenészek elengedik a kezüket, és odatesznek valami érdekes, váratlan fordulatot, de olyan lazán, mintha csak farzsebből húznák elő.

Aztán elolvasod a szövegeket, amelyek úgy adnak olykor hihetetlen mélységet és hitelességet a hallottaknak, hogy közben erre megírásukkor jó eséllyel semmilyen direkt szándék nem volt. Elkezd érdekelni az ember zene mögött. Kik ezek, mik ezek? Elolvasod, amit tudni lehet, a korán elhunyt, öt gyermekét egyedül nevelő, képzőművész és koreográfus anyától a vadállatok számára fenntartott menhelyet vezető nevelőszülőkön, majd az időszakos hajléktalanságon át a zenekar megalakulásáig. És persze olvasol mindarról, ami azóta történt. A kezdeti sikerekről, a sorra érkező szakmai elismerésekről, majd a Choose Your Weapon album Grammy-jelöléséről, aztán egy pár évvel ezelőtti diagnózisról, majd az énekesnő küzdelméről ugyanazzal a betegséggel, ami annak idején édesanyát is elvette tőle. Meg egy lemezről, aminek a dalai részben ezt az időszakot dolgozzák fel. És nézel megint magad elé, mert vannak dolgok, amik akkor is hallhatók egy zenében, egy előadásban, ha épp egy hideg őszi délutánon, az idei diótermés bezsákolása közben hallasz valamit először, a szövegek vagy a háttér ismerete nélkül. Az ilyesmi azonnal, szavak nélkül utat talál.

Én pedig azon gondolkodom, mivel lehetne úgy lezárni ezt a cikket, hogy az méltó legyen mindahhoz, ami a Hiatus Kaiyote zenéjével való találkozás kapcsán eszembe jutott. Mert végül is ez egy programajánlónak indult, nyereményjátékkal páros belépőért, meg minden hasonlóval. De van, amikor jobb, ha nem az eredeti terv valósul meg. Szóval a továbbiakban szolgálati közlemények következnek, egy eséllyel arra, hogy a Liszt Ünnep és a Lángoló vendégeként ott legyetek a koncerten október 16-án, vasárnap az Akváriumban. A helyetekben élnék a lehetőséggel.

A játékban összesen három nem túl bonyolult kérdésre várjuk a választ. Természetesen nem kötelező, de megköszönjük, ha valamilyen formában segítségünkre vagytok a koncert promóciójában. Megoszthatjátok a cikk linkjét az idővonalatokon, kommentben ajánlhatjátok a játékot, vagy magát a koncertet ismerőseiteknek. A jelentkezési határidő október 12, szerda éjfél. Rákövetkező napon sorsolunk, a nyertest e-mailben értesítjük. A játék során beérkezett adatokat a sorsolás után töröljük az adatbázisunkból. Ha pedig valaki további izgalmas produkciókra kíváncsi, annak ajánljuk az Isolation Budapesttel kapcsolatos ajánlónkat, ahol szintén van lehetőség arra, hogy páros belépőt nyerjetek!

További információk a Liszt Ünnep weboldalán, valamint a kapcsolódó Facebook-eseményen!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,011KedvelőTetszik
3,068KövetőKövetés
4,580FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók