Hirdetés
Hirdetés

Amerikai istenek, magyar ütemek – Rawmatik The Ruler Gods-album és -klippremier

Pontosan három évvel az előző, amerikai előadókkal közösen készített lemeze után új albummal jelentkezik a nyers hip-hop ütemek budapesti szakértője, Rawmatik, aki ezúttal is nemzetközi együttműködésben gondolkodott.

A hip-hop egy univerzális nyelv, amelyet a születése óta eltelt közel öt évtizedben New Yorktól Berlinen át Tokióig milliók tanultak meg beszélni. Ezért értette meg egymást rögtön az aranykor módszereivel és ritmusában alkotó budapesti beatmaker Rawmatik (aki korábban olyan nehézsúlyú MC-kkel dolgozott, mint Edo. G, Termanology vagy Rasco), a New York-i underground veterán G Stats (Bankai Fam) és a baltimore-i mikrofonista Raf Almighty (Dirt Platoon). Bár személyesen sohasem találkoztak, a három nagyváros valamelyikében mindannyian berendezkedtek egy stúdióban, és így is az első pillanattól működik köztük a kémia.

A két amerikai rapper és a magyar producer triója The Ruler Gods névre keresztelte magát, és a súlyos, gyakran kifejezetten sötét boom bap ütemek hátán elhelyezett, a való életre, annak nehézségeire reflektáló rímekből hónapok kemény munkájával egy teljes lemeznyi anyag született. Saját szavait dobta a rím-folyamba a második generációs Duckdown Records-os előadók legjobbika, Ruste Juxx és a nyugati-parti hip-hop poéta, Ras Kass (akiről 2001-ben egy pillanatig mindenki hitte, hogy az L.A. underground után a mainstream hip-hop világot is leigázza majd, mielőtt Van Gogh című albumával együtt a karriercsúcsát is bedarálta a zeneipar). A hazai színeket karc-fronton Sonnykraft és Kool Kasko, a mikrofonnál pedig az NKS képviseli a The Ruler Gods címet viselő lemezen, ami már CD-n és vinylen is előrendelhető, utóbbi a Kush Gong gondozásában jelenik majd meg.

A címadó dal videójához készült animációs klipet a Kriminal Beats vezér Bankos rendezte:

A teljes lemez:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók