Június 25-én jelent meg az HBO Max-on a részben közösségi finanszírozásból készült misztikus szkeccsfilm, A Karantén Zóna. A film alkotóinak egy része – Zsótér Indi Dániel rendező, Szegedi Márton zenei producer és Kisteleki Márton operatőr – különleges pszichedelikus klippel jelentkeznek, a film egyik fontos betétdala, a „Mások álma” című számhoz.
A klip Lakatos Máté főszereplésével készült, aki a mozgásművészet segítségével reflektál a dal elkeseredett hangulatára. Lakatos viszont nem csak a klip, hanem A Karantén Zóna „Sehol” című epizódjának is főszereplője, mely epizód a részletei ugyancsak megjelennek a klipben. Zsótér így emlékszik vissza a koncepció kialakítására:
„A 90-es évek végén volt az divat, hogy egy filmhez kapcsolódó videóklip abból állt, hogy a betétdal közben random részleteket látsz a filmből, ami azért önmagában nem olyan érdekes. Tudtam, hogy Máté mozgásművészettel is foglalkozik, gondoltam biztos hozzá tudna adni valamit azokhoz a képsorokhoz, amiken egyébként ő maga szerepel. Belekeveredtünk tehát egy nagyon furcsa meta-meta-meta szituba. A klip főszereplője mások álmáról énekel (valójában Marci énekel, nem Máté), miközben lehet, hogy saját magát nézi egy laptopon keresztül, ami amúgy egy klip része, amire a táncával reflektál. Mi nézők pedig mindezt valószínűleg valamilyen digitális kijelzőn nézzük.”
Szegedi Szegedi Márton nem csak a „Mások álma” című dal szerzője, hanem A Karantén Zóna zenei producere is, aki a belga zeneszerzővel, Lennert Van Raemdonckkal közösen hozta létre a sötét és abszurd, néhol nyomasztó film atmoszférájának zenei világát. Szegedi zenei pályafutása a hazai független szcénából indulva New Yorkban ért be a 2020-ban megjelenő „Az értelmetlen lemez” című első albumával. A közös munkára így emlékszik vissza:
„Dani a munka során végig teljesen szabad kezet adott nekem a film végső zenei világának kialakításában, ezért hasonlóan szabad kezet kapott tőlem abban, hogyan interpretálja videoklippé az egyik legszemélyesebb dalomat.”
A szerzett zenén túl a film kulcsjelenteiben további betétdalok is megszólalnak, mint Jobbágy Bence (A Bence kalandjai) és a Blahalouisiana egy-egy száma, illetve az Imre Fia Imre kifejezetten A Karantén Zónához írt betétdala, a Bújócska is – amelynek premierjére a film megjelenése előtt közvetlen a Lángolón került sor -, illetve Szegedi Márton legutóbbi saját szólólemezének dala, a “mások álma” is. Ez utóbbi kettőhöz a film univerzumának kitágításaként készültek videóklipek Zsótér rendezésében A Karantén Zóna alkotói stábja segítségével.
A premierhez az alkotók számos werkfotót is a rendelkezésünkre bocsátottak. Aki szívesen belenézne a videó készítésének folyamatába, annak ajánljuk a most következő galéria megtekintését. A képek Torják Orsolya munkái.