Hirdetés
Hirdetés

Állatokkal farsangozik holnap este a Kistehén, Lazlo Angliában igyekszik befutni

Nagyszabásúnak és jópofának ígért farsangi bulit tart holnap este, március másodikán, pénteken Állatok Farsangja címmel az A38-on a Kistehén. Kollár-Klemencz László zenekara mellett a bulin fellép még a Fran Palermo, a Mary Popkids, valamint Kollár-Klemencz Gergő Lucrecia Protellor nevű hálószobaformációja is, uténuk lemezeket pakolni pedig BOV & Chocolizer fognak. Kistehén a tervek szerint egyébként áprilisban adja ki következő, sorban a hatodik nagylemezét, amiről a Hagyjatok aludni című szám már elérhető a SoundCloudon. Kollár-Klemencz László eközben Anglia meghódításán is nagyon rajta van új, Lazlo nevű projektjével, aminek jegyében kiadott egy ingyenes kislemezt is. A lapozás után a teljes EP hallható és néhány Kistehén-koncertvideót is raktunk.

Szóval Kollár-Klemencz a britekkel az alábbi, Venus című kislemezzel igyekszik elhitetni, hogy egészen eddig csakis a Lazlo nevű punkrock-projekt eljövetelére vártak, amiről (feltételezhetően) a legendagyártás érdekében szándékosan csak homályos infókat csepegtet a külföld felé. Az EP-ről az I’m The Man című dalt egyébként már 2010-ben posztoltunk itt a Lángolón.

Aki pedig a mondjuk a holnapi farsangi bulira akar ráhangolódni, annak itt vannak például a következő videók.

A Kistehén Jó csávó a Markó című száma a zenekar fesztiválokra
tervezett programját és felállását (Kistehén Dinamó) bemutató januári, Gödörben tartott koncertjéről:

A Mélybúvár című dal a Kistehén akusztikus programjából (Kistehén Melankó) egy szintén januári koncertről:

A Bizottság Konyhagyeplő című számának feldolgozása ugyanarról az akusztikus koncertről:

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló