Alice Merton a gyökerek nélküli lányként vált ismertté – ahogy az erről szóló No Roots című zenéje repítette a slágerlisták élére is. Dalaiban nomádként ünnepli az életet, elmondása szerint ott teremt magának otthont, ahol csak akar. Akár a színpadon, akár az úton, így bizonyos értelemben minden fellépése egy hazatérés. Ahogy közelgő budapesti koncertje is, amellyel visszatér első magyarországi koncertje színhelyére, az A38 Hajóra október 29-én.
Alice Merton 2016-os slágerével, a No Rootsszal került fel a slágerlistákra, dalaival Európában és az Egyesült Államokban is többszörös platina- és aranylemezes előadóvá vált. Olyan fesztiválokon lépett fel, mint a Coachella, a Sziget és a Lollapalooza. A MINT és a S.I.D.E.S című albumai után pedig új fejezetet nyitott a 2024-ben kiadott Heron II című album megjelenésével, amellyel az énekesnő egy belső utazásra indult, hogy olyan kérdéseket tegyen fel magának, mint hogy kinek kell lennem? és mennyire ismerem egyáltalán önmagam?, valamint képesek vagyunk önállóan megtalálni a boldogságot anélkül, hogy mindenki más boldogságról alkotott képének szeretnénk megfelelni?
Alice Merton dalai ehhez hasonló belső felfedezésekre invitálják a közönséget, aminek október 29-én az A38 Hajón élőben is részesei lehetünk. A jegyértékesítés június 10-én, 16 órakor indul a www.funcode.hu és a www.livenation.hu oldalakon.