A Quimby-történelem során már rengeteg produkcióval állt színpadra a zenekar, meg a színpadon kívül is ezer más érdekes projektet mutattak be nekünk, most pedig legújabb Class&Roll előadásukra készülnek, amit újból a Danubia szimfonikus zenekarral együtt fognak előadni szombaton az MVM Dome-ban. Ritka alkalmak egyike volt, hogy az összes tagot meg tudtuk kérdezni ennek a koncertnek a különlegességéről. Az Ott Rezső által írt partitúrát a Danubia próbatermében, plexikkel elválasztva gyakorolják, többek között erről és sok minden másról mesélt Kiss Tibi, Varga Líviusz, Gerdesits Ferenc ‘Faszi’, Balanyi Szilárd, Mikuli Ferenc és Kárpáti József ‘Dódi’, azaz az egész Quimby.
2018-ban már felléptetek a Danubia zenekarral, és most az MVM Dome-ban szintén velük fogtok játszani. Miben fog különbözni ez a két koncert egymástól?
Líviusz: Szinte minden részén változtattunk a műsornak. Minden apró elemet, ami a legutóbbi koncertünknél összeállt, azt továbbfejlesztettük, vagy kicseréltük. Csak a lényegi rész nem változik, hogy a Danubia zenekar, meg a Quimby együtt áll a színpadra.
Faszi: A korábbi repertoárhoz képest kicserélődtek a dalok és változtattunk a hangszerelésen is. Illetve az első alkalom a Danubia zenekar kezdeményezésére jött létre, a mostani viszont a mi kezdeményezésünk volt. A 2018-as fellépés során mi kvázi egy kész tervet kaptunk, ebben viszont erőteljesen visszatükröződik a mi ötletelésünk is.
Líviusz: Folyamatosan csiszolunk a műsoron. A festményekhez tudnám hasonlítani, egy kép is akkor van kész, amikor a művész eladja, addig még tud rajta javítani. A legutóbbi közös fellépésünk tanulságait mindenképpen ki akartuk küszöbölni, így a próbák során újabb és újabb ötletek kerültek elő. Van, ahol több kellett, van, ahol kevesebb.
Tibi: Lesznek benne áthallások, de a műsor szerkezete az teljesen más lesz. Sokat tanultunk a 2018-as koncertből. Akkor gyakorlatilag összesen két próbánk volt és úgy hoztuk össze a produkciót. Ezzel szemben most kibővítettük és kibontottuk, mind a hangszerelést, mind a dalokat.
Dódi: Azt is felosztottuk, hogy milyen arányban legyen eloszlatva a műsorban a klasszikus és a rock hangzás. Ez a produkció elég gazdagon hangszerelt, bizonyos dalokat csak a Quimby fogja játszani kíséret nélkül.
Tibi: Az akkori koncertből inspirálódtunk, de ahhoz képest rengeteg minden átíródott. A mostanival szemben a 2018-as koncert inkább hasonlít egy főpróbára, vagy egy inspirációs magra.
Szilárd: Az első fellépésnél egy szinte kész produkcióhoz illesztettek minket. Ott Rezső a mi dalainkból írt egy partitúrát, amiből egy elejétől a végéig tartó közös koncertet hoztunk össze a Danubia zenekarral. Most az akkori tanulságokat levonva egy átgondoltabb és változatosabb műsornak nézünk elébe, itt már vannak olyan dalok, ahol kevesebb helyen játszik a Danubia, van, ahol egyáltalán nem, van, amit csak ők játszanak. Sokkal többet játszottunk a lehetőségekkel, és idén hívtunk két vendégelőadót is, Tóth Sándort, aki szaxofonozik, és Vastag Gábort, aki gitározik.
Ferenc: Meg persze a helyszín is változik. 2018-ban a Margit-szigeten léptünk fel, ami eléggé különbözik az MVM Dome-tól. Zárt helyen nehezebb lesz a két zenekart összehozni, hogy együtt jól szóljanak és a helyszín kialakítása miatt a térbeli eloszlásra is figyelnünk kell, szóval a mostani az technikailag is egy bonyolultabb művelet lesz. Jelenleg a Danubia próbatermében zenélünk, ezt követően pedig egy művelődési házban fogunk próbálni, ahol a színpadon csak a nagyzenekar lesz, mi pedig előtte a széksoroknál, ami már hasonlít az MVM Dome színpadképéhez. Kis lépésekkel közeledünk a produkció teljes talpra állításához.
Mik voltak ezek a hibák, amiket a 2018-as műsorban észrevettetek?
Líviusz: A műsor bizonyos részeibe nagyon sok színes motívum került bele. Ezek papíron, kottában, meg még talán élőben eljátszva is jónak tűntek, viszont amikor a TV felvétel miatt visszahallgattuk keverés előtt, úgy éreztük, hogy néhol kicsit sok volt ez a színesség. Jól el lehetett játszani, de magához a műsorhoz nem tett hozzá. Rájöttünk, hogy a kevesebb néha több. A mostani előadásnál pedig Rezső is új ötletekkel állt elő, belekerültek apró extrák, amik színesítik az előadást. Ebben az esetben viszont a több állt jobban. Dúsabb, gyönyörű hangzás lesz, olyan, mintha egy valódi élő filmzene felvételt hallgatnánk. Kvázi moziba ültetjük be a nézőket, mert a koncert a nagyszabású moziknak a zenéjére fog emlékeztetni.
Faszi: A hangzás miatt is, és a vizuális élmény miatt is. Az egész előadást egy óriási vetítéssel fogjuk megtámogatni. Nem csak a hangélmény, de a látvány sem lesz mindennapi.
Vannak olyan dalok, amik megmaradtak a 2018-as repertoárból?
Tibi: Igen, van közös nevező mindkét műsorban, viszont minimális változtatások ezeken is történtek. Sok mindent átírtunk a korábbi koncerthez képest, de szerepelnek olyan dalok a repertoárban, amik akkor is megszólaltak a színpadon és most is meg fognak.
Említettétek, hogy 2018-ban titeket illesztettek egy közel kész produkcióhoz, most viszont más a munkafolyamat. Hogyan dolgoztok most?
Szilárd: Már tavaly elkezdtünk próbálni, és a meglévő partitúrákat átírni. Az előző előadásnál nem nagyon nyúltunk bele a folyamatokba. Mi összeraktuk a Quimby-t és ehhez társult az Ott Rezső által megírt partitúra. Most kicsit átgondoltabban álltunk hozzá, tavaly novemberben már lepróbáltuk az egész műsort és azóta fejlesztjük, hogy mi mindenen kéne még változtatni. Több lehetőségünk volt variálni a dalok hangszerelésében.
Ferenc: Szerencsére a 2018-as fellépésünket rögzítettük, és azt visszahallgatva tudtuk elemezni, hogy mi az, ami jól áll a nagyzenekarral. Volt olyan, hogy a két zenekar elment egymás mellett, mivel ők kottából játszanak, számolják az ütemeket, nem arra figyelnek, hogy hol tart a szöveg. Nehéz ennyi embert koordinálni még karmesterrel is, hiszen mi meg nem aszerint játszunk.
Összehasonlítható ez a folyamat azzal, mint amikor dalt szereztek és nulláról építetek fel egy új dalt?
Faszi: Ha akarnánk, össze tudnánk hasonlítani, de valójában nem lehet. Dalszerzésnél van egy alapötlet, azt kidolgozzuk és onnan jön a többi ötlet. Jelen esetben pedig több kiforrott produkció kapcsolódását kell összevonnunk.
Líviusz: Úgy kell ezt elképzelni, mintha két művész ugyanabban a térben állítaná ki a képeit, és azokat próbálják összehangolni. Vagy mintha hirtelen találkozna egy versmondó, meg egy gitáros, és ösztönösen nem egymás megszólalására játszanának, hanem egymást kiegészítve, a másiknak aláfestve dolgoznának össze. Mindenki, akivel együtt dolgozunk önálló művész, mind a színészek, a cirkuszosok, az artisták, a komolyzenészek, a költők. De elég csak a saját stábunkra gondolni, a fény és a vizuál megfejtői is önálló művészek. Mi soha nem mondjuk meg nekik, hogy mit csináljanak, ők maguk álmodják meg. Mi azért választottuk őket, mert egyrészt önálló alkotók, másrészt tudnak kapcsolódni a Quimby zenéjéhez. Minket ez inspirál. Sokkal bezártabb lenne az érzés, ha nekünk kéne megmondani, hogy ki mit csináljon.
Faszi: Emellett pedig sokkal fókuszáltabban tudunk foglalkozni a saját feladatunkkal, ami ugyebár a zenélés.
Szilárd: Nagyon érdekes mindkét folyamat. A mostani esetben én nagyon élvezem, hogy visszahallom azokat a motívumokat, amiket lemezen játszottam, de koncerten nem tudom megszólaltatni mindet. Például a fuvola eljátssza azt a szólamot, amit én zongorán a stúdióban. Izgalmas ezt élő hangzásban visszahallani.
Hogyan álmodjátok meg ezeket az óriási volumenű előadásokat, mint amilyen korábban a Cirque du Quimby és a Teátrum is volt?
Líviusz: Ha például színházba megyünk fellépni, akkor a kezdeti szakaszban a darabnak a rendezője felvázolja, hogy mit szeretne hallani, aztán a gyakorlat során kiderül, hogy a való életben működik-e. Amennyiben nem, kénytelenek vagyunk tovább változtatni. Mi végtelen kreativitással szeretünk hozzáállni mindenhez, vagyis folyamatos maga a teremtés meg az alkotás. Ha egyikünknek próba közben támad valami ötlete, akkor azt nem rejti véka alá, hanem felvázolja a többieknek. Aztán megvitatjuk, hogy ezt szeretnénk, vagy sem, vagy valakinek ehhez kapcsolódóan van egy másik ötlete. Nincs egységes módszer.
Faszi: Mindegyik fellépésünk más volt. Még a cirkuszos produkciók is különböztek egymástól. Azzal a show-val felléptünk a Dürer Kertben, a Budapest Parkban, és még jóval régebben a cirkuszban is. Annyit nem tudunk készülni ezekre az előadásokra, hogy megunjuk, nekünk is szórakozás, ami körülöttünk és velünk történik ezalatt.
Líviusz: Volt, hogy önálló napot tartottunk a Szigeten, a Csodaországot. Ilyen esetekben néha pont az inspirálja az embert a játékra, amit éppen lát közben. Amikor a cirkuszosokkal játszottunk konkrétan változtatta a hangulatunkat az, amiket ők csináltak a színpadon. Néha elringatott minket, néha egészen fellelkesültünk és teátrálissá váltunk tőle. Ránk ugyanúgy hat ez játék közben, mint ahogyan a közönségre a zene és a látvány összessége.
Tibi: Ezt mindig közösen hozzuk össze. Általában a másik oldalról van egy kreatív csapat, akikkel összedugjuk a fejünket, és együtt megálmodjuk a teljes műsort. Mi mindig arra ösztönözzük azokat, akikkel együtt dolgozunk, hogy ők is tegyék bele a saját világukat, nem mi irányítjuk az eseményeket. Jelen esetben, amikor a szimfonikusokkal dolgozunk közösen, akkor a híd szerepét tölti be a hangszerelő, Ott Rezső, aki mindkét csapat felé kommunikál, eljön koncertekre, ott inspirálódik, aztán megosztja velünk a gondolatait, hogy melyik dalnak mi állna jól szerinte. Otthon van a rockzenei és a klasszikus zenei miliőben is, és ezt a kettőt össze tudja dolgozni. Azért is fontos az ő elméje, mert mi nem tudjuk pontosan, hogy mik a lehetőségeink, sokkal jobban megérzi, hogy klasszikus vonalról mit érdemes behozni a rockzene világába.
Dódi: Próbán is előfordul, hogy élőben meghallunk olyan dolgokat, amikkel lehet, hogy korábban felvételen már találkoztunk, de az élő zenében kiütköznek részek, amikkel nem értünk egyet, és azokat a csomókat együtt kibogozzuk. Közben is folyamatos a finomhangolás.
Tibi: A mostani próbák alatt, ha valaki éppen nem játszik, akkor beáll a szimfonikusok közé és meghallgatja, hogy hogyan szólnak külön a rezesek, az ütősök, a vonósok, a fafúvósok. Ez azért is nagyon érdekes, mert teljes egészében nem halljuk, amit ők csinálnak. Volt, hogy tökéletesen meg volt írva a partitúra, de az eredeti hangszereléshez képest mi gyorsabban játsszuk a koncertverziónkat, és az a szépen megírt futam ezek között a körülmények között kapkodós lesz, és ezeket ki kell szűrni.
Élőben ti is a színpadon halljátok majd először egyben a műsort?
Szilárd: Csináltunk egy demót, amin Rezső lemodellezte, hogy élőben, hogyan fog szólni. A nagyzenekarhoz hozzáillesztette a próbán felvett dalainkat, így egy vázlatban már hallottuk, hogy hogyan fog szólni, de teljes valójában csak a főpróbahéten fogjuk hallani. A Danubia zenekar csökkentett létszámban vesz részt, mert nem férnének el, és nem is lehet ennyi embert koordinálni, de az utolsó héten a próbákon már mindenki ott lesz, és minden egyben fog szólni.
Ferenc: Már a művházban is úgy fogunk próbálni, hogy minden hangszer külön kap mikrofont, akkor már nagyobb rálátásunk lesz az egész műsorra, de az MVM Dome-ban az utolsó főpróbán fogjuk teljes egészében hallani a műsort.
Tibi: Az egyik hegedűs nagyon aranyos volt, azt mondta, hogy neki ez olyan, mintha óriásokkal játszana adj király katonát! Mint rockzenekar, mi sem szeretnénk, hogy vérző füllel távozzanak a zenészek próbáról, igyekszünk a próbák alatt a lehető leghalkabbra venni a mi hangzásunkat, amennyire ez lehetséges, és a plexik is azért vannak, hogy ők magukat jobban hallják. Koncerten természetesen nem így lesz, de itt muszáj alkalmazkodnunk egymáshoz, mert ők is azt hallják leghangosabban, aki a legközelebb van hozzájuk. Senki nem hallja pontosan ugyanúgy a zenét, nagyban befolyásolja, hogy hol ül. Akkor, amikor majd kifelé ez meg lesz keverve, akkor a közönség fogja ezt teljes egészében hallani, de mindent meg fogunk tenni a monitorrendszerekkel, hogy körülményekhez képest mi is azt halljuk, ami kifelé is megy.
Szükséges ráhangolódni arra a világra, amivel éppen kollaboráltok? Jelen esetben a szimfonikus zenekarral való játék előtt, szimfonikus zenét belevinni a mindennapokba?
Ferenc: Mi alapvetően egy rockzenekar vagyunk, más az indíttatásunk ehhez a műsorhoz. Nem feltétlenül az határozza meg a végeredményt, hogy mennyire vagyunk átszellemülve a szimfonikus hangzáshoz. Ahogy Tibi is említette, a hangerőszabályozásunk az, amit le kell küzdenünk, hogy nem tudunk hangosan játszani, ami ütközik az eddigi szokásainkkal. Nagyon komoly fegyelmet igényel, hogy ennyire vissza kell vennünk magunkból, szinte cincognak a hangszerek, hiába vagyunk plexikkel elválasztva, mégis hangosak vagyunk.
Dódi: Egyik alkalommal úgy éreztem, hogy nekem hangos, amit ők játszottak. Általában a rockzenében elég magas a hangerő, de teljesen más az a hangszövet, amivel ők dolgoznak. Amikor fortissimoban játszottak pár dalt, akkor én is megtorpantam, mert teljesen máshogy hangos az ő szólamuk, mint a miénk.
Ferenc: Olyan hangerőre kell kapcsolni, ami teljesen idegen a rockzenei létformától. Egy próbán az egyik fuvolista jelezte, hogy semmi mást nem hall, csak a basszust. Rápillantottam az erősítőmön a műszerre, ami jelzi, hogy mennyire szól, és a „vad” játék közben alig mozdult meg a mutató. Soha nem játszottam még ilyen visszafogott hangerőn, de most ez a feladat, és ebben kell kiteljesednünk, és alázattal hozzáállnunk a többi zenészhez.
Ezek után a nagy volumenű koncertek után szembeállítható az az élmény, amikor újból csak a Quimby produkcióval álltok színpadon?
Faszi: Sokkal könnyebb lesz, mert végre magunk leszünk és azt csináljuk, amit kell, amihez értünk, és nem kell minden másra koncentrálni. A mi esetünkben ugyan elég sok hangszer van, de mégis lecsupaszítottabbnak érezzük magunkat, amikor csak mi állunk a színpadon.
Tibi: Mindegyik előadásunk különböző, ez benne az izgalmas, hogy mindig más történik. Nagyon élvezzük a nagy koncerteket, de jó érzés utána újból meztelenre lecsupaszodni. Felszabadultság volt ezek után izzadós klubkoncerteket tartani. A változatosság teszi ezt az egészet ilyen széppé, a változatosság pedig gyönyörködtet. Azt már megfigyeltem, hogy miután letudtuk a nagy koncentrációt igénylő próbasorozatokat, egy ideig sokkal jobban játszunk. Mintha kicsit összepakolódnánk a nagy performanszok során.
Szilárd: Amennyire szeretjük ezt a bonyolultságot most, annyira nagy felüdülés lesz majd, amikor megint csak mi leszünk a színpadon. Ez is jó, meg az is jó.
Dódi: Nagyon sok időt töltöttünk az elmúlt években azzal, hogy egymással és saját magunkkal foglalkozzunk, és eljött az idő, hogy ezt a közönségüknek is megmutassuk.
Melyik volt a kedvencetek az eddigi koncertjeitekből?
Líviusz: Nekem a Class& Roll-nak az előképe, amikor a Margit-szigeten léptünk színpadra ezzel a produkcióval. Emlékeim szerint az volt a legmonumentálisabb koncertünk.
Faszi: Én a Budapest Parkos Cirque du Quimby projektet tartom a legemlékezetesebbnek. Ott annyi minden történt, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Sok esetben rettegtem, hogy valaki le fog zuhanni az artisták közül, vagy felgyújtják magukat, esetleg minket, de nem emiatt volt emlékezetes, ezek csak a fűszerek voltak benne. Amikor visszanéztem a felvételt, mint néző is élveztem, szerintem akkor nagyon jól játszottunk, amit ritkán ismerek el, de ott akkor nagyon jók voltunk.
Ferenc: Én a Teátrumot szerettem a legjobban. Minden előadásunkról elmondható, hogy sokszínű, de ott előadás közben, amikor éppen nem játszottam, akkor is elmélyedtem abban a színes érzelmi világban, amit ott megteremtettünk. Emellett pedig a Farsang is meghatározó élmény volt nekem, amikor induló zenekarokat hívtunk, hogy lépjenek fel velünk. Nagyon jó érzés volt, hogy ezzel is hozzá tudtunk járulni a budapesti éjszakai élethez, és mellettünk be tudott mutatkozni pár zenekar.
Szilárd: Nekem a Vízkereszt, vagy amit akartok előadáshoz fűződnek a legviccesebb emlékeim, habár az nem teljesen a mi produkciónk volt, de azt nagyon sokáig játszottuk. Havonta több alkalommal léphettünk színpadra fantasztikus színészekkel.
Dódi: Nekem mindig nagyon nehéz megítélni, mert ritkán gondolok úgy egy koncertre, hogy az a legjobb volt, vagy éppen kevésbé volt jó. Az én szemszögemből mindegyik egyformán fontos és emiatt úgy is élem át őket, hogy egy olyan folyamatban vagyok benne, ami csak jó lehet, ezért nehéz nekem különbségeket tenni.
Tibi: Nagyon nehéz megmondani, mert egyáltalán nem biztos, hogy a legnagyobb bulik a legemlékezetesebbek. Hirtelen a Sziget nulladik napján tartott Csodaország ugrott be, de nagyon sokszor van, hogy eszembe jut egy észak-németországi koncert. Ezekben a produkciókban, amit mi véghez vittünk az elmúlt több mint harminc évben rengeteg emlék van. Én nagyon szerettem a Teátrum-koncerteket, ami szintén nem a nagy show-k közé tartozik, hiszen az egy ülő nézőteres, intimebb előadás, ha a cirkuszhoz hasonlítjuk. Az is egy kiemelkedő emlék nekem, amikor lángoló kalapban énekeltem. Hiába játszunk több évtizede közönség előtt, ritkán lángol az ember kalapja koncert közben.
Dódi: Nem akarom misztifikálni ezt a folyamatot, de van, amikor úgy érzi az ember, mintha valami vezetné őt koncert közben. Keletkezik közöttünk egy olyan szikra, ami a másikra is és önmagunkra is nagy hatással van, és megsokszorozza a teljesítményünket. Ezek az igazán nagy élmények, amiket ilyenkor át tudunk élni.
A mostani Class&Roll után a jövőben készültök hasonló nagy előadásokra?
Faszi: Ezek általában idővel alakulnak. Jelenleg nem gondolkodunk ilyenen, de állunk elébe mindennek. Szerintem, ha érkezik egy ötlet, amiben látunk fantáziát, akkor elképzelhető, hogy lesznek még hasonló koncertjeink.
Líviusz: Egy ilyen hatalmas volumenű produkciónál, ahogy közeledik az előadás napja, az olyan szinten tölti be az észlelés és a kreativitás mezejét, hogy már alig látunk túl rajta. Ilyenkor már nincsenek gondolataink, augusztusra meg március végére sem. Vannak tervek, amiken dolgozgattunk, ameddig ez nem került a célegyenesbe, de most már csak azt látjuk magunk előtt.
A szombati koncertre jegyek korlátozott számban még kaphatók. Részletek a koncert eseményénél, a zenekar illetve az MVM Dome oldalán érhetők el.
