Hirdetés

Ákos nyit a VOLTon

A béna Dave Gahan-klónból az egyik legtöbb embert megmozgató művész úrrá vált Ákos nyitja majd a VOLT Fesztivált idén. A buliban az lesz különleges, hogy szemben az összes többi koncerttel, Ákos a fesztivál korábbi helyszínében, a Soproni Sportcentrum nagytermében tartja fellépését július 1-jén, mivel szerinte csak és kizárólag csarnokokban lehet az aktuális produkcióját bemutatni. Mind a szerdai napijegy, mind a VOLT négynapos bérlete esetében 2000 Ft-os plusz költségért váltható olyan belépő, amely Ákos koncertjére is belépést biztosít. Így április elejétől 8990 Ft-ba kerül a napijegy, amely a teljes szerdai napra és Ákos koncertjére is érvényes, a bérlet esetében pedig ugyanez a változat 19900 Ft-ba kerül. Csak Ákosra nem lehet jegyet venni, szóval utána tanácsos visszamenni a hivatalos fesztiválhelyszínre, ahol meg lehet beszélni a szövegek mély tartalmát.

Még több Popcorn

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.

Eladó a Bárányok hallgatnak című filmből ismert horrorház

Buffalo Bill házát egész olcsón meg lehet venni.

Digitálisan felújították és tévében közvetítik a legendás 6:3-as magyar-angol meccset

Onnan indultak, hogy volt egy tévé képernyőjéről kamerával felvett fekete-fehér felvételük.

Kommentek

Tényleg, teljesen megújultunk, de még mielőtt a szívükhöz kapnának sokan, zenéből is még több lesz.
35,017KedvelőTetszik
2,750KövetőKövetés
695FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Manu Delago az A38 Hajón – Kedden este Budapesten lép fel a handpan egyik legnevesebb művésze

Utolsó hetéhez érkezett az idei CAFe Budapest, a régió legfontosabb összművészeti fesztiválja.

Popmetálos kataklizma, kis földtörténeti tanulmánnyal – Meghallgattunk négy metállemezt

Megkritizáltuk gyorsan a Heathen, az Amaranthe (képünkön), a The Ocean és a Kataklysm lemezeit.

Budapestről is jelentkezik majd a 2020-as MTV EMA gála

Magyarország Kormánya is támogatja az eseményt, amit a Little Mix vezet majd Londonból.

Ó, kapitány – Premieren a BAAB legújabb klipje

A BAAB zenekar idén sem tétlenkedett., bár az év számukra sem a tervezettek szerint alakult

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.