Hirdetés

Akárhogy is nézzük, Kanye West éppen teljesen megreformálta a zeneipart

Lehet Kanye Westet teljesen őrültnek vagy éppen zseninek tartani, lehet a zenéjéről nem venni tudomást, vagy meghallgatni, a helyzet az, hogy akármennyire is megosztó, éppen egy olyan teljesen új modellt vezetett be a zeneiparba, ami bebizonyította, hogy nem hogy anyagilag nyereséges, amit csinál, de hetek óta az összes zenei szaklap róla ír, és javarészt ő uralja a zenei közbeszédet is.

Kezdjük az utóbbival, ugyanis a hírekben csak nagyon kevés még meg sem jelent albumról esett annyi szó, amennyit West Donda című lemezéről lehetett olvasni úgy, hogy gyakorlatilag azt sem igazán lehetett tudni, hogy nagyjából mikor jön ki. Hogy ez egy nagyon pontosan, szépen előre megtervezett dolog volt-e, azt nyilván nem lehet tudni, és bizonyára más hasonló kaliberű előadók új lemezének a híre is megér egy-egy megjelenést, de az, hogy a meghallgatós bulin jöjjön rá egy előadó, hogy neki még sincs kész a lemeze, és ott a helyszínen álljon neki javítani, az valóban teljesen új.

Lemezhallgató buli mint új műfaj

Legalább négyszer tolta el a megjelenést West, ami a járvány miatt kiszámíthatatlan 2020 után nem olyan egyedi eset, az viszont mindenképpen az, hogy az egészből egyfajta valóságshow-t csinált. A rajongói a részesei lettek az egész folyamatnak, lassan már mindegy volt, hogy mi, csak végre jelenjen meg az a lemez, amiről mindenki sejtette, hogy valószínűleg úgy sem lesz elég jó se Westnek, se a kritikusainak.

Viszont a leghűségesebb és leginkább érdeklődő rajongóinak lehetőséget biztosított, hogy gyakorlatilag végigkövessék a lemez elkészülését, és ott legyenek az utolsó simításoknál. Több telt házas stadionos eseményen a jegyet váltók nem koncertet láttak, nem zenészeket, hanem egy embert, aki a lemezét hallgatta, közben sétált, fekvőtámaszokat csinált és meditált. Valószínűleg több más előadó is hasonlóan hallgatja meg újra és újra kiadás előtt a lemezét, leszámítva persze a több ezer embert és a stadiont. Sokan egészen biztos, hogy mások véleményét is kikérik, mielőtt kiadnák a lemezt, most ennek a kifejezetten bizalmi körnek lehetett részese az, aki jegyet vett a meghallgatós buliba.

West ezzel egy teljesen új műfajt hozott létre a kiadványok promóciójában, olyan helyzetbe hozva azokat, akiket valóban érdekel a zenéje, mint eddig senki. Az pedig, hogy a hallgatós buli kalózfelvétele nem kezdett el keringeni a neten, azt bizonyítja, hogy a rajongók pontosan tudták, hogy ők éppen valami egészen különlegesnek a részei, és most egy olyan darabot kapnak a kedvencükből, amit mások nem.

Hogy elterjednek-e a meghallgatós bulik, és valóban új műfaj lesz-e, az persze a jövő zenéje, de ha a hír az lett volna, hogy nem Kanye West, hanem mondjuk a Metallica mutatta volna meg megjelenés előtt az új lemezt néhány ezer embernek, és ott a helyszínen gondolja úgy Lars Ulrich, hogy változtatna még a dobtémákon, inkább újra felveszi az egész dobsávot, akkor valószínűleg rengeteg olvasónk irigyelte volna azokat, akik hallották az eredeti, majd az újra felvett változatot is.

Még nincs lemez, de már milliókat hozott

Mi is írtunk már arról, hogy már akkor mennyi pénzt hozott Westnek a lemezelőzetes buli. De az még csak a kezdet volt.

Minden egyes buli 40 ezer főt érdekelt. A sima jegyek 20-50 dollár között fogytak, míg a VIP jegyek, amelyek a díszes boxokba szóltak, hogy hírességek is részesei lehessenek a valóban egyszeri bulinak, nem tudni, mennyiért keltek el. Az első buli után a lemezhallgatós Kanye West-esemény fogalommá vált, mindenki ott akart lenni, aki számít, hiszen csak idő kérdése volt, mikor történik több is annál, mint hogy West áll a stadion közepén, miközben a hangrendszerből szól a zene. Aztán történt is, West felépítette a stadionban saját gyerekkori otthonának mását (állítólag magát a házat akarta odaszállíttatni), megjelent a többszörös szexuális erőszakkal vádolt Marilyn Manson, megjelent a homofób kirohanása miatt parkolópályára tett DaBaby, amikre aztán végképp senki sem számított, de ezen a szinten már azon sem lepődött volna meg senki, ha maga a Kanye West által korábban körülrajongott Donald Trump gyújtja fel a főhőst. Merthogy felgyújtotta magát, hivatalos klip is készült róla:

A jegyeladások mellett ott volt a merch-eladás is. Lemezt értelemszerűen nem lehetett venni, az sem biztos, hogy megjelenik fizikailag, és hát a póló is elég snassz, volt viszont 120 dolláros (35 ezer forintos) hosszú ujjú póló, és 300 dolláros (88 ezer forintos) golyóálló mellény, amiből viszont rengeteget eladott. És akkor még nem is beszéltünk a 200 dolláros stem playerről, amivel mindenki saját kedve és ízlése szerint keverheti az albumot. Azt meg már meg sem említjük, hogy minden Kanye West-buli eleme már, hogy az ott bezacskózott levegőt árulják a neten, és vannak, akik meg is veszik.

Bár nyilvános adatok nincsenek, és arról sincs hivatalos információ, hogy a stadion és a management hogyan osztozott a jegybevételeken, de a Vice az iparági sztenderdek és szakértők bevonásával megpróbált turkálni egy kicsit West zsebében, és arra jutottak, hogy az első két buli olyan 7,5 millió dollárt hozhatott neki még akkor is, ha nagyvonalúan számolnak például abban a kérdésben, hogy mennyi lehetett a 120 dolláros póló bekerülési költsége. Mivel összesen három ilyen bulit tartott, így végül várhatóan 10 millió dollárnál is többet keresett még a lemezmegjelenés előtt.

Milyen változásokat hozhat ez?

Az, hogy ilyen sikerrel járt ez az új típusú kezdeményezés, több iparágnak is fontos információ lehet. A kiberbűnözők például máris vérszemet kaptak. A Kaspersky ki is adott egy közleményt, amelyben azt írják, hogy 2021. július-augusztus között több veszélyes programot és hamis linket találtak, amivel azt szerették volna elhitetni a felhasználókkal, hogy hozzájuthatnak az új lemezhez. A linkek adware-t töltöttek le, vagy teljesen kamuoldalakra vezették az érdeklődőket, ahol azt ígérték, bitcoin milliomosok lehetnek. A személyes adataival visszaélhetnek, a pénze is eltűnhet, és persze se új Kanye West, se bitcoin milliomosság nem várja őket.

De ennél is izgalmasabb, hogy azon kisebb művészek számára is érdekes esettanulmány lehet ez, akik lojális közönségtáborral rendelkeznek. Az előadóknak ez egy teljesen új típusú pénzszerzési lehetőség lehet, ha egy maroknyi, ám annál lelkesebb csoport meghallgathatja jóval a megjelenés előtt a lemezt, esetleg elmondhatja a véleményét is, vagy szavazhat két verzió között. Aztán persze a lemezmegjelenés után jöhet a turné, amivel már szélesebb réteget is meg lehet célozni. A modell pedig 40 ezer fős stadionos meghallgatós bulik nélkül is életképes lehet.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
827FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk