Az underground rap közegben mozgó, a tavalyi Kikeltetőben debütáló Bongor új EP-vel jelentkezett. A Kirschner Péter, oszlopos Müller Péter Sziámi AndFriends- és a Bródy János zenekar-tag által recmixmasterelt Plexi című anyagon Bongor továbbra is szokatlan elemeket egyesít: új számaiban a rap, a színház, a népi- és elektromos zene különleges szövetségre lép, kiváló alapot és eszköztárat adva ezzel a mély, pszichologizáló témák kidolgozására. Alább meg is lehet hallgatni az EP-t, illetve Bongor maga is elmond minden általa fontosnak tartott dolgot róla.
Az EP-ről általánosságban:
Az kislemez a Plexi címet kapta, ami nálam egyrészt a hiúság önviszonyításait jelenti, de a félelmek, az álmok és az utazások is ugyanitt tükröződnek vissza. Akár az űrsisak plexijén. Az űrben való bolyongás nálam valahogyan összefonódott a tudat rejtelmeivel, melyek olyan behatárolhatatlannak tűnnek mint a kozmosz. Saját elménk felfedezői, asztronautái pedig mi magunk lehetünk, ha eléggé figyelünk magunkra.
Nagyon szerettem ezen az anyagon dolgozni. Még ha kissé keserű szájízt is hagyhat maga után (habár ezt majd mindenki maga eldönti) én csöppet se vagyok borúlátó. Csupán reális problémákra szeretném felhívni a figyelmet. Célomul is azt tűztem ki, hogy a maga nyersségében szemléltessem a valóságot, azáltal, hogy folyton azt keresem: engem mi akadályoz a tisztánlátásban? Vannak-e még hazugságok, amiket be tudok etetni magammal?
A dalokról egyenként:
A Csillagpor című nyitótreki egy ilyen sebes, épp ezért nem mindig kellemes kis űrkört ír le. Helyszín a bongor-trip rocket ship, ahol minél inkább kapaszkodsz, a hajó annál jobban ráng. Egy rakétakisérlet a “narráló én” elhagyására, elrugaszkodási próba azoktól a történetektől, amiket nap, mint nap mesélünk magunknak, magunkról. Az elengedés sokszor nehezebb tud lenni, mint a ragaszkodás kényelme félelmeinkhez és megbánásainkhoz. Ezért is választottam a rakétakilövést, mint keretszituációt.
A Lámpaláz kis kiruccanás egy álmomba. Egy évek óta stagnáló vonaton találkozom az öregkori énemmel, aki valamiért nem túl büszke rám. Egyszer csak közbelép a kalauz, mint az egó megkisértése, egy rövidebb utat láttatva a sikerig és a fogyaszthatóságig, tartalmatlanság által. De szerencsére:
“Ma utoljára még lehet váltani másik bérletet,
másik életet… És erre ébredek”A Nista Instával egy jóval testközelibb, szélesebb réteget érintő problémát szerettem volna feldolgozni. Néhány friss kutatás szerint a depresszió és a feszültség mutatói (főleg a lányoknál) 2010 óta különösen növekvő tendenciát mutatnak. A 10-14 éves lányoknál az önvagdosás aránya 189%-kal emelkedett. A kutatások szerint ez annak tudható be, hogy a közösségi médiának köszönhetően rendkívül átalakult az agresszió minősége a serdülő korban, és sokkal kegyetlenebb módokon nyilvánul meg. Az egymás név nélküli megalázása, anonim nevetségessé tétele, plusz a végeláthatatlan küzdelem egy felkínált ideálért, önviszonyítási horrorshow-vá alakult.
A Mehetnék egy párkapcsolati dráma, amelyben egy szoros viszony törékenységét mutatom be egy kölcsönös megcsalás történetén keresztül. Egy gyomorszorító, mégis ismerősen csengő ellentét ez, egyik oldalon az elvágyódással, a mehetnékkel, a másikon pedig a féltékenységgel, a fájdalommal és a szerelemmel. A dal formailag dialógusként jeleníti meg a friss házaspár élet-krízisét. A lány szerepében Jordán Adél működött közre.
“Úgy összecsiszolódtunk, hogy bele is koptunk.
Te bújsz én meg kereslek: jövőnket a múltunk.
Elszámolok százig,
És már nem találom az utat a számtól a szádig.”A Tükörreflex című záródal egy útravaló a kamaszkori énem számára. Egy kis biztatás, egy kis önszeretet, egy kis loving kindness. Ez a dal számomra egy új, önfeledtebb korszakba lépés lehetősége, melyben végre összetöröm a gyerekkori szorongások tükreit, hogy azok ne verhessenek vissza több fájdalmat és szomorúságot.
“Csak gondoltam szólok, hogy minden rendben,
Ugyanúgy utazunk a rapben””Ez egy tükör a múltba, összefutunk húsz év múlva.
Ha néha elfáradsz az útba, majd segítek, hogy elkezdd újra”
