Hirdetés
Hirdetés

Akár új lemezt is készíthet a klasszikus felállású Dismember

Legalábbis ezt mondta a Bandcampnek adott interjújában Fred Estby, a zenekar alapító dobosa, aki egyben az egyik fő dalszerzőnek is számított az aktív évek alatt. A svéd death metal színtér alapcsapata nyolc év szünet után, 2019-ben alakult újjá, és azóta már túl vannak számos fesztiválkoncerten. Eddig viszont nem nagyon hallhattunk a fellépéseken túlmutató tervekről.

Estby így nyilatkozott az újjáalakulásról:

„Nagyon klassz volt, amikor megint összejöttünk 2019 októberében, és egy teljes hétig próbáltunk a koncertek előtt. Nagyon jó móka volt újra látni a srácokat, megint együtt lógni. Mintha nem is telt volna el tíz év. Ugyanazokon a dolgokon nevetünk. Még mindig ugyanazok az emberek vagyunk. Senki sem változott igazán.”

Az interjú végén pedig – melyben egyébként az összes eddig megjelent Dismember-albumot is véleményezi – a következőket mondta a jövőbeni tervekről:

„Szóba került, hogy írjunk új dalokat. A kérdés csak az, hogy mikor. Egy csomó 2019-re és 2020-ra lekötött, de a járványhelyzet és minden egyéb miatt későbbre halasztott koncertet mostanában pótoltunk, és ahogy mostanában az európai metalfesztiválok működnek, ahogy az egyiknek vége, máris árulják a jegyeket a következő évire. Szóval megyünk majd pár helyre, ami biztosan jó lesz, de közben arról is beszélünk, hogy új dolgokat is fel kéne vennünk.”

Mivel idén már 15 éve lesz annak, hogy megjelent a zenekar legutóbbi albuma, ebben a felállásban pedig az 1997-ben kihozott Death Metal óta nem készítettek lemezt, a stílus iránt érdeklődők valószínűleg nem dőlnének kardjukba, ha valóban így alakulna a történet.

Advertisement
39,010KedvelőTetszik
3,066KövetőKövetés
4,620FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló