Hirdetés

Ahol a tűz szavak nélkül ég – Új videóval jelentkezett Sára Hélène, plusz a teljes In Our Nature EP-t is meghallgathatod

sh_03_3x2.png

Tavaly decemberben jelent meg Sára Hélène In Our Nature, Pt. 1 című négyszámos dalsorozata, amely mindenképpen érdekes lehet azok számára, akik kedvelik a jazz és soul elemeivel ötvözött világzenét. A lemez Wordlessly című dalához egy érdekes képi világú, vizuális effektekben gazdag videóklip készült, amelyet először itt, a Lángoló Gitárokon nézhettek meg. Mindezek mellett a teljes anyagot is bemutatjuk nektek dalról dalra. 

Bori Sára Hélène holland-magyar énekesnő, dalszerző és szövegíró, illetve Szedlár Dávid basszusgitáros-producer (10bel) hosszabb távú zenei együttműködése 2011-ben indult el. Árnyék című daluk a 2012-es 90.9 Jazzy Dalverseny döntősei közé került és szerepel a 2014-es Fragments című albumukon is. Sára a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon döntőbe jutott Wars for Nothing című dal szövegírója, melyet Boggie adott elő. Jelenleg Hollandiában él és dolgozik, dalaihoz főként utazásaiból merít ihletet, melyeket rendszerint nemzetközi zenészekből álló zenekarával szólaltat meg nemcsak Hollandiában, de időnként hazai környezetben is.  

Általában a lemezről

Az In Our Nature – part one – egy olyan sorozat első albuma, melyhez az inspirációt egyértelműen a természet adja, kiegészítve mindazzal, ami benne elválaszthatatlanul emberi. Ön- és környezettudatosságra sarkall, még nem létező világokról álmodozik és összefogásra, elfogadásra ösztönöz. Az első rész négy angol nyelvű dalt tartalmaz, amelyeket a szél vezet,homokszemeken, sziklákon és vízen átoda “ahol a tűz szavak nélkül ég”, ahogy ez a Wordlessly című dalban is elhangzik. A dalok különböző stíluselemeket ötvöznek, elsősorban az igényes popzenéből merítve, de a világzene, jazz és soul műfajok is fontos alkotóelemei ahangzásnak. 

Grains of Sand

Sára: A Grains of Sand, szerzőtársam, a basszusgitáros-producer Szedlár Dávid egy hangszeres ötletéből lett énekes dallá. A szöveget is a hangszerelés inspirálta.

Dávid: Szerintem a különböző loopok úgy épülnek egymásra, mint kis homokszemek: a formájuk különböző, de együtt mégis olyan tömeget alkotnak, ami képes együtt mozogni. Többféle zenei motívum és ütemjelző váltakozik, így a különböző részek kevésbé kiszámíthatóak, de azok ismétlődése és egy mély basszushang mégis összefogja a dalt. Olyan egyensúllyal mozognak a homokszemcsék ezen az alapon, ahogy az emberiség tud amikor képes az együttműködésre. A dalszöveg egyébként ön- és környezettudatosságra sarkall és az ember a természettel való
elválaszthatatlan egységét hangsúlyozza.

As Stones Turn Colder

Sára: Ez a dal slam poetrynak indult, de aztán meghangszereltük. Bár a szöveget sokféleképpen lehet értelmezni, számomra a dal a változásról szól és azon dolgok elkerülhetetlen eltűnéséről, amikhez sokszor feleslegesen ragaszkodunk. Ez az elkerülhetetlen elmúlás lehetőséget ad arra, hogy néha nálunk fontosabb dolgokra koncentráljunk. Azért, hogy ami igazán lényeges, továbbra is létezhessen, miután elmúlunk.

Wind

Sára: Dél-Franciaországban íródott és vándorok történetét meséli. Sára: Sok időt töltöttünk természetben, túráztunk a hegyekben és egy folyó mellett aludtunk. Szóval dalszerzéshez ideális környezetben voltunk. A dal az útitárs ukulele segítségével született, a folyó zubogása adta az alapritmust és hazatérés után, korábbi utazások alatt Etiópiában és Ugandában szerzett dobokkal érte el végső, akusztikus formáját.

Wordlessly 

Sára: Bár melankolikus lelkiállapotból született, mégis pozitív üzenetet közvetít. A dal absztrakt világában a szólásszabadság nem tartalmaz hideg szavakkal való dobálózást. A diverzitás adott és hozzá elfogadás társul illetve a természet folyamatai folytatódnak, függetlenül attól, hogy mennyire szeretnénk irányítani őket. Dáviddal együtt írtuk a dalt. Ő ukulelén elkezdett játszani egy témát, én pedig imprózgattam rá – ami elég gyakori dalszerzési folyamat nálunk egyébként. Ebből lett a refrén dallamvilága.

Ahogy a szöveg is összefogásra ösztönöz, úgy a dal végső formája is a világ több pontjáról érkező zenész együttműködéséből állt össze. Simone Cesarini (gitár), Marco Apicella (zongora) és Nello Biasini (dobok) olasz zenészek, Lilith Merlot és Marvin Timothy, holland énekes- dalszerzők, a brit Streaky (mastering) valamint a holland Nadine Dekker és spanyol Pablo Rodriguez (hegedű), és Pablo Kleinsmann (brácsa) és Thomas van Geelen (cselló) vonósnégyese mindmind hozzájárultak a dal hangzásához.

A dalsorozat elérhető a Spotify-on és az iTunes-on. A Wordlessly-hez egy vizuális effektekben gazdag videó is készült, amit a brit Chris Turner és a magyar-görög filmrendező Yfantidis Márk rendezett. A rendezők így mutatták be az elkészült kisfilmet: 

A Wordlessly szerintünk egy gyönyörű dal egy utazásról, aminek célja nem földrajzi hely, hanem inkább egy tudatállapot. Ez egy olyan út, amit egyedül kell bejárnunk azért, hogy aztán amikor mások is csatlakoznak hozzánk, újra harmóniában lehessünk együtt. Mégha egy olyan világ, ahol az emberek elfogadják egymást anélkül, hogy mindenben egyetértenének, első hallásra nem is tűnik utópiának, ilyen szélsőséges időkben pont olyan elképzelhetetlen vagy futurisztikus, mint az önvezető autók és videóhívások voltak a hetvenes években. Ezért azt akartuk, hogy a klip egyfajta szabadulástörténet legyen, egy utazás a melankóliából a harmóniába, az ismertből az ismeretlenbe. Sok kortárs filmkészítő inspirált minket, köztük Spike Jones legújabb Apple Home videója és Hiro Murai gyönyörű videói. A projekt legnagyobb kihívása az volt, hogy egy forgalmas parkból a civilizáció minden jelétől mentes erdőt varázsoljunk és persze azok a jelenetek, ahol Sára a felhők fölött egy fatörzsön egyensúlyozik. Szóval a klip sok vizuális effektet tartalmaz. Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel, különös tekintettel arra hogy ez egy kis költségvetésű film.

Sára a forgatásról következőket mondta: 

Ahogy Márk és Chris is fogalmaztak, a vizuális effektek határozzák meg a videó képi világát és az ismeretlenbe való utazás tematikát. Egyébként Londonban forgattunk, mivel a srácok ott dolgoznak. Napközben estem be a Márk nappalijába, egész éjjel forgattunk és a reggeli erdős jelenetek után már indultam is vissza Hágába. Alvásból nem sok jutott arra a hétvégére, de kreativitásból és jó hangulatból nem volt hiány.

További információk a zenekar weboldalán, Instagramján és Facebookján.  

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
845FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló