Hirdetés

Ahol nincs föld – Premieren az F.O.System új stúdiófelvétele

Lángoló Premier

Harminc évvel az egyetlen F.O.System-stúdiólemez után ismét új felvételt hallhatunk a zenekartól, még ha ebben van is némi csavar. Nem új F.O.-dalról van ugyanis szó, hanem egy különleges feldolgozásról, de erről a zenekar két arca, Mátyás Attila és Jerabek Csaba beszélt bővebben:

“Nagyon fontos, hogy ez nem egy új F.O.-dal, hanem egy új stúdiófelvétel tőlünk” – kezdte Mátyás Attila. „Több más zenekarral együtt minket is megkértek, hogy egy készülő VHK-tribute lemezre készítsük el a saját változatunkat a dalból. Ugyan a kiadvány még nem realizálódott, viszont mi úgy gondoltuk, ha már ennyit dolgoztunk vele, megmutatjuk az embereknek, mit raktunk össze a stúdióban” – folytatta a gondolatot Jerabek Csaba.  „Áthangszereltük, főleg az éneket kellett más fekvésbe helyezzem, ugyanis Grandpierre Attila előadásmódja teljesen más, mint az enyém, a végeredmény sokkal letisztultabb, mélyebb, ha úgy tetszik sötétebb, darkabb, mondhatni pszichedelikusabb hangulatú lett. A VHK világa tőlem valamennyire távol áll, ezért is formáltuk ennyire a saját képünkre a dalt” – tette hozzá Mátyás. „Jelentősen átdolgoztuk a dalt, a basszustémát pedig teljesen újraírtam, lecseréltem” – mondta Jerabek.

Arra a kérdésre, hogy ez a dal bekerül-e a november 6-i koncert repertoárjába, azt nyilatkozták: „Ezen még hezitálunk, pedig ma már próbán elővettük. Tomi most gyógyult fel betegségéből, több mint három hétig nélküle próbáltunk, és nagyon fontos lenne, hogy tökéletesre csiszolhassuk az élő verziót. Szóval még nem mondom, hogy koncertpremier is lesz” – kezdte Mátyás. „Még lehet, mivel végre együtt tudunk próbálni, de maradjunk annyiban, hogy majd a beállás után, amikor a setlistet összeírjuk, akkor derül ki, a közönségnek pedig legyen meglepetés” – tette hozzá Jerabek sejtelmesen.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
874FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk