Letartóztattak egy férfit Arkansasban, aki meglehetősen jól tud célozni, a poén is jó, de komoly károk keletkeztek az 50 ezer gallon víz tárolására szolgáló víztoronyban.
Kingsland nagyon büszke az egyik legismertebb szülöttjére, Johnny Cash-re. Olyannyira, hogy a helyi víztorony felújítása közben ráfestették a sziluettjét. Timothy Sled úgy gondolta, van egy elég jó poénja, és rálőtt a víztoronyra, a lövés talált, az eredményt pedig mutatjuk.
A város vezetői azért figyelmeztettek mindenkit, hogy ez azért nem annyira vicces, mint ahogyan az elsőre látszik, már csak azért sem, mert a hivatalos szervek becslései szerint napi 30 ezer gallon víz szivárgott ki, és 5 ezer dollár volt a tartály szerelési költsége. egyébként tavaly újították fel a víztartályt, 300 ezer dollárt költött rá a kisváros, akkor került rá a Johnny Cashre emlékező festés is.
Az elkövetőt sikerült a kamerák felvételei alapján kézre keríteni, a rendőrség garázdasággal és létfontosságú közmű működésének megzavarásával vádolja.