Hirdetés
Hirdetés

Action Is My Middle Name – Új dallal lépett fel David Latterman Show-ban Morrissey

morrissey.jpgEgyre erősebb a gyanúnk. hogy Morrissey új szólólemezre készül, hiszen miután több új dalt is bemutatott két éve a BBC 1-on, most a David Latterman Show-ban játszott el belőlük egyet, méghozzá az őrült menő címmel rendelkező az Action Is My Middle Name-et. Az énekes legutoljára 2009-ben hozott ki új nagylemezt, és mivel nemrég új menedzsmentje is lett, ezért nem lennénk meglepve, ha hamarosan bejelentené a következő albumát, hiszen két éve már elmondta, hogy egy rakás új zenéje vár a megfelelő kiadóra. Eközben persze a száját sem fogja be, most éppen a Beckham családot korbácsoltatná szét mindenki szeme láttára, mivel szerinte egyszerűen minden intelligens ember számára fájdalommal ér fel, ha Mr. és Mrs. Beckhamet kell látnia a sajtóban, és egyáltalán nem tetszik neki az ötlet, hogy az Egyesült Államokban élő futballista és felesége nemsokára hazaköltöznek Nagy-Britanniába. Ha már a focinál járt, még annyit hozzátett, hogy már a labdarúgás sem tudja őt megfelelően lekötni, mivel elérte a sport a határait, miközben egyes játékosok 200 ezer fontot keresnek hetente úgy, hogy egy hárfát nem képesek már felismerni. A Latterman Show-s fellépésének videója a hajtás után.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló