Hirdetés
Hirdetés

A zenei terápiától a slágerlistáig – Crippled Black Phoenix-lemezkritika

Crippled Black Phoenix – (Mankind) The Crafty Ape
(Cold Green)

A Crippled Black Phoenix nem éppen Guns N’ Roses, rajongóinak nem kell évtizedet várni egy-egy új albumra, nagyon gyakran megörvendezteti őket valamivel a brit supergroup. Most éppen egy igen terjedelmes dupla koncept albummal, amelynek kapcsán sokakban nyilván az a kérdés merül fel legelőször, hogy ki fogja ezt végighallgatni. Pedig megéri a fáradozást, mert ugyan nem minden dal tökéletes rajta, ám amelyik jó, az nagyon jó.

Ahhoz képest, hogy a szakemberek évek óta az albumformátum halálát vizionálják, a rockerek, metálosok egyáltalán nem törődnek ezzel, sorra jelentetik meg a hosszabbnál hosszabb, legtöbbször komoly műgonddal elkészített lemezeiket. Bár a zene a legkevésbé sem számháború, de ha csak a tavalyi év jobbféle kiadványaira gondolunk, íme, egy kis lista: Sólstafir – 78 perc, Steven Wilson – 83 perc, The Devil’s Blood – 74 perc, Wolverine – 71 perc, Dream Theater – 77 perc, és ezek mind lényegre törő punklemezek az Amplifier 120 perces dupla CD-jéhez képest. A Crippled Black Phoenix új albuma szintén dupla CD-n jött ki, másfél órás, grandiózus munka társadalompolitikai mondanivalóval a korrupcióról, az igazság kereséséről, három fejezetre bontva.

Más kérdés, hogy a brit supergroup (sok egyéb mellett Mogwai-, Iron Monkey-tagok is megfordultak/részt vesznek benne) előző lemeze, a fele ilyen rövid I, Vigilante pontosan megmutatta, ebből a zenéből annyi épp elég. Amíg az leginkább egy Pink Floyd-újraértelmezés volt a szív közepét eltaláló számokkal, addig az új már valódi posztrock-szörnyeteg, amire sajnos felkerült néhány felesleg is. Az utolsó két dalt például csak kb. minden harmadik alkalommal hallgatom végig, mert a stílusban megszokott módon igen hosszú című és ahhoz méltó hosszúsággal csordogáló instrumentális zenefolyam inkább csak relaxációra jó.

Justin Greaves, az együttes vezetője eredetileg – amolyan zenei terápiaként – magánéletbeli problémákat, betegséget kezelt a CBP megalakításával, ami odáig jutott, hogy most, a zenekar történetében először, egy albuma eladási listára került, nem is akárhol: Németországban. Nyilván ettől nem függetlenül a Laying Trapsre készült videoklipet egy német videomegosztó site-on két nap alatt több mint 120 ezren nézték meg. Pedig épp a klipes szám önmagában kicsit semmitmondó, a lemezen viszont pont jó helyen van, a The Brain/Poznan szikár záró riffelése és a fúvósokkal megbolondított Born in a Hurricane között nem tűnik fel annyira a jellegtelensége. Ez is bizonyítja, mennyire fontos egy album felépítése.

Vannak viszont olyan dalok, amelyek külön és a környezetükben egyaránt működnek, ilyen a lélegzetelállító, a női és férfi ének lehetőségeit maximálisan kihasználó Get Down and Live with It, vagy a szimplán csodás Operation Mincemeat. Amúgy is, a (Mankind)… zeneileg jóval változatosabb, mint az elődje, a Pink Floyd-hatás ugyan továbbra sem tagadható, de nem az egyetlen irány, és szerencsére a poszt rock sem uralkodott el, csak része a játéknak. Itt van például az Anathemára emlékeztető (sőt, a liverpooliaktól konkrét dallamot „kölcsönvevő”) A Letter Concerning Dogheads, de a Black Mountain-es, ősmetálos Release the Clowns is csinos darab – és tekintve, hogy a zenekar egyes tagjai megfordultak például a stoner Gongában, a sludge metal Iron Monkey-ban, a drone doom Teeth of Lions Rule the Divine-ban vagy a doom metal-legenda Electric Wizardban, nem is annyira meglepő. Így aztán hiába a felesleges időhúzások, a sok kiemelkedő dal miatt igazából a maradékra sem lehet haragudni.

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló