Hirdetés
Hirdetés

A változatlanság ünnepe – Az Amorphis, a My Dying Bride és a Dark Tranquillity új lemezei

Nem feltétlenül csak a metálzenében jellemző a változásokat elutasító megmerevedett gondolkozás, de kétségkívül itt fordul elő a legtöbbet. Csúnya általánosítás, de a keményzenék hívei nehezen barátkoznak meg a változásokkal, nekik következetesség kell és stabilitás. Ha megvesznek egy Amorphis-, egy Dark Tranquillity- vagy egy My Dying Bride-lemezt, akkor azt várják, hogy hozzák a szintet, de éppen abban a stílusban, amiben már évtizedek óta teszik. A három zenekarban viszont az is közös, hogy mindannyian kikacsintottak már a saját világukból, ezek a próbálkozások viszont egytől-egyig megbuktak a közönség szemében, pedig mind kifejezetten élvezetesre sikerült. Hajtás után visszatekintünk a múltba, és megnézzük mi a jelen.

A múlt

Az Amorphis (képünkön) egy labilis egészségű énekessel két üdítő lemezen is elkanyarodott az elvileg kijelölt iránytól, hogy aztán visszatérjen majdnem ugyanoda. Amikor az Elegyvel tulajdonképpen tökélyre fejlesztették a folkos metálzenét, talán maguk is úgy gondolták, hogy ideje valami másba kezdeni. A Tuonela egy átható atmoszférájú, kifejezetten egyedi metállemez lett, az akkori színtér egyik legnagyobb meglepetése. Utána még jobban elmerültek a színes, pszichedelikus világban, de a zenekar nemsoká lapátra is tette az ezt az érát meghatározó Pasi Koskinent, és csinált egy hátraarcot. Azóta nagyjából ugyanazt megy: folkos, gót, fennkölt metállemezeket írnak.

A My Dying Bride, a brit doom death egyik nagy alakja csak egyszer tért le az útról. Az viszont döbbenetes erejű lemezt eredményezett. Azelőtt stabil és magas színvonalú teljesítményt nyújtottak a maguk keserű, de nagyon tradícionális stílusukban, és valóban szép lemezek fűződnek a nevükhöz, de a 34.788%…Complete ezekhez képest váratlanul modern és előremutató, az elektronikával is kacérkodó zenét tartalmazott. A korábbi értékeket megtartó, de a megszokásokat gátlástalanul sarokba dobó felfogás sajnos nem tartott sokáig, pedig kis túlzással ez az album a metálzene egyik legeredetibb csúcsalkotása (szinte bármelyik dalt elő lehetne hozni, de elég az Apocalypse Woment meghallgatni). A My Dying Bride sosem tartozott a pénzhalmokat számolgató zenekarok közé, ezért valószínűleg nem külső nyomásra tértek vissza a hegedűs, kesergős, klisés doomhoz, de az is biztos, hogy utólag a 34.788%…Complete sem lenne annyira hatásos, ha nem így történt volna.

A Dark Tranquillity a svéd metál fekete báránya, valahogy nekik nem sikerült úgy felépíteni magukat, mint az In Flamesnek, vagy a karriert minőségileg a csúcson befejező At The Gatesnek. Utóbbi persze a feloszlásnak is köszönheti kult státuszát, de az In Flames szépen menetelt a mostani népszerűségig, és mindeddig tartja is. A Dark Tranquillity a cirkalmas, bonyolult svédmetált két lemezig bírta, majd a Projectorral arcul csapta a rajongókat. A zenekar továbbra is felismerhető volt, a sebesség viszont csökkent, és a tiszta ének gyakori használatával kifejezetten elkanyarodott önmagától. A Depeche Mode hatása például nyilvánvaló volt, valójában azonban a rengeteg szintetizátor torzította el a korábbi hangzásukat. A dalok jók voltak, de az ő esetükben talán a váltás hatása nagyobb volt, mint a színvonal. Ezután a billentyűs hangszerek maradtak, a zenét viszont kissé visszavezették a korábbi útra, és a hörgés, károgás újra főszerepet kapott.

A jelen?

Amorphis – Circle
(Nuclear Blast)

amorphis_circle.jpg

Az Amorphis pontosan azt csinálja, mint négy lemez óta. Tomi Joutsen érkezésével a romantikusabb metálzene szívárgott be a stílusukba, és azóta minden lemezen több andalgó, sötéten szép dalt produkálnak. Most az intenzívebb, hörgős megoldások gyakrabban jelentkeznek, de nem számottevően. A dalok színvonala amúgy nem csökkent, de hatásuk valójában egyre inkább. Most már tény, hogy akinek eddig nem kerültek be a látókörükbe, bármelyik mostani lemezzel kezdhetnek, ugyanazt fogják kapni. Lehet rájuk számítani, és ők is számítanak a rajongókra. (3/5 csillag)

Ajánlott dal (talán) azoknak, akik újra a Tuonelát hallanák: A New Day.

My Dying Bride – The Manuscript
(Peaceville)

My_Dying_Bride-The_Manuscript_(EP)-Frontal.jpg

A My Dying Bride egy igazán sötét és reménytelen hangulatú EP és egy átlagos lemez után egy újabb EP-t csinált, most nem egy, hanem négy dallal. Az eset kísértetiesen hasonló az Amorphishoz. Konzervatív felfogású doom szól. Valahogy ez a keserűség sem dönt már le úgy a lábunkról, mint mondjuk az As The Flower Withers idején, de mit is akarunk, hiszen az 20 éve (!) jelent meg. A dalok lassúak, keserűek, nincs változás. (3/5 csillag)

Ajánlott dal (talán) azoknak, akik újra a 34.788%…Complete hangulatára vágynak: Only Tears To Replace Her With.

Dark Tranquillity – Construct
(Century Media)

DT-Construct2013.jpg

A társaságból a Dark Tranquillity az, amelyik a leginkább hozza a váltás hangulatát, sőt olykor popos dallamokra ragadtatják magukat. A lemez egésze viszont kissé szürke, és amúgy éppen az erőltetett károgásnak köszönhetően. A zene teljesen más úton jár, mint az ének. Néha azonban összeér, például a What Only You Know-ban. Maga a dal a lemez legjobbja, sőt, ha a most tárgyalt hármast nézzük a három anyag legjobbja is. Kétségtelenül erős a Depeche Mode hatása, de éppen annyira, hogy még nem zavaró. A lemez maradékát is elhallgatja az ember, mert kifejezetten hangulatos (az utóbbi lemezekhez képest pláne), a színvonal itt is adott, mert nem nyeretlen kétévesekről van szó, de csodát senki ne várjon tőlük. (3/5 csillag)

Ajánlott dal azoknak, akik újra a Projector hangulatára vágynak: majdnem az összes.

Kommentek

[gs-fb-comments]
37,440KedvelőTetszik
2,926KövetőKövetés
1,120FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló