Hirdetés
Hirdetés

A valóság összemosódott a képzelettel – Luauna-EP-premier

luauna_s_1_kicsi.jpg

A Luauna 2014 elején állt össze eredetileg három gitárosból, de aztán letisztult, hogy ki mit csinál a csapatban. A kezdeti időszakban Csatáry Ádám gitáros-énekes dalait valósították meg, aminek az eredménye lett az Édes kényszer című EP 2015-ben. Ezt 2016-ban követte a Könnyebb időkre keresztelt lemez, ami már jóval szélesebb spektrumát mutatta meg a zenekarnak a folyamatos jammeléseknek köszönhetően. Időközben játszottak a Bohemian Betyars, a makrohang, a Felső Tízezer és a Jurij vendégeként Budapesten és hde vidéken is felléptek. Jelenleg egy hosszabb és letisztultabb album dalainak az írására koncentrál a Luauna, aminek előfutára az Ezer iramban c. EP, amely tükrözi a későbbi számok irányvonalát is. Ennek a premierje van most itt a Lángolón, amit a zenekar némi információval is kiegészít a lejátszó alatt. Lemezbemutató november 9-én a Kuplungban.

Már a Könnyebb idők befejeztével el kezdtünk dolgozni az újabb dalokon, amikkel egy jóval kerekebb hangzást szerettünk volna elérni, megtartva az eddig is jellemző punkosabb lendületet, amelynek eredménye lett a Virágom és a IV.. A felvételeket egy nap alatt készítettük és egyben is játszottuk fel, valamint a zenekar történetében először kerültek fel plusz gitársávok és Tomi vokálja. A képeket és a borítót Ádám barátnője, Silvia Gaggini készítette.

A Virágom még 2015-ben Robi groove-jára történő jamelés eredményeként született, amit később visszahallgatva jutott eszünkbe az az ominózus pillanat, amikor Ádám beesett a saját erősítője mögé szólózás közben. A dal szövegét egy konkrét hölgy és események láncolata ihlette, akivel hosszabb idő után sem sikerült dűlőre jutni. Innen a refrén.

A IV. volt az első új dal, amin el kezdtünk dolgozni, és magunkhoz képest is magasabb tempóra kapcsoltunk. Van egy kis psych-punk felütése a dalnak, amit valószínűleg Ádám töménytelen Thee Oh Sees hallgatásának köszönhet. Szövegében a második lemez felvételének a befejezésére utal, mivel az egynapos tömény zenélés végére annyira kifáradtunk, hogy néha a valóság is összemosódott a képzelettel.

A zenekar tagjai:

  • Csatáry Ádám – gitár, ének
  • Kránitz Róbert – basszusgitár
  • Iklódi Tamás – dob, vokál

A poszt megjelenését az NKA és a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló