Hirdetés
Hirdetés

A válás rettenete – Új dal és klip a Stu33-tól

Az itt bemutatkozó It’s OK a hamarosan megjelenő Stu33-kislemez második elkészült dala, a teljes kislemez pedig valamikor még az év során megjelenik. A dal a szerző elmondása alapján mondanivalóját tekintve egy megvalósult és előre kiszámítható rémálom, ami az élete egy szakaszát leképezi. A mostani premierünk rendhagyó, a klipet már fentebb meg lehetett nézni, alább viszont a dal hátteréről lehet olvasni egy mélyebb szöveget Máté Istvántól, azaz Stutól.

Az emberi mivoltunkból adódóan, mindig csak akkor jövünk rá milyen kárt, pusztítást okoztunk, mikor már visszafordíthatatlanul megléptük a sokak által elképzelhetetlent. Utána nem marad már más csak a romok takarítása és a felismerés. (Mindennek iszonyatos ára van és hatalmas áldozatokkal jár.)

Az elmúlt néhány évben sok hasonló esetet hallottam, láttam és néztem végig komoly tusákat, ahol mindig van egy pont ahol próbáljuk ki és megmagyarázni az egészet, de a tapasztalat az, hogy nagy átlagban a tények nem minket igazolnak.

Ez a dal még 2015-ben született szöveg nélkül, aztán néhány hónapra rá egy barátom megírta. Már akkor megmosolyogtam, milyen vicces, hogy a dallam vezetése mennyire játékos, a szövege pedig fájdalmasan lesújtó.

Próbáltam vizsgálni, mi lehet az oka ennek a kor jelenségnek, amiben élünk és szembesülünk napi szinten vele. Valaha szégyellték ezt az emberek, manapság már minden harmadik-negyedik ember dönt úgy, hogy ez az helyes megoldás. Berendezkedtünk arra, hogy nem kell harcolunk egymásért (tisztelet a kivételnek), hanem inkább válasszuk azt, hogy tovább lépünk, vagy átlépünk egymáson. Félreértés ne essék, semmiképpen sem célom bárkit elítélni, hiszen minden egyes párkapcsolat, házasság egy külön történet és nem lehet párhuzamot vonni.

Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a család, a házasság általánosan pozitív megítélése napjainkban változóban van. Emellett, a család, mint társadalmi intézmény számos válsággal is küzd. A válságjelenségek megnyilvánulnak olyan tényekben, hogy egyre kevesebb a hagyományos, ideálisnak tekintett családmodellben élők aránya, hiszen csökken a házasságkötések száma; változatlanul magas arányú a válás; a csökkenő termékenység mellett egyre több gyermek születik házasságon kívül. Emellett a családi élet válságával minden bizonnyal szorosan összefüggenek olyan jelenségek is, mint az alkoholisták, a különféle pszichiátriai betegségben szenvedők, a veszélyeztetett gyerekek vagy az öngyilkosok magas száma.

A társadalom megítélése a házassággal kapcsolatban változóban van, vagy már meg is változott. Úgy tűnik, a házasság, mint a párkapcsolat preferált formája elvesztette kizárólagos fontosságát. Előtérbe kerültek, felnagyítódtak a házasság negatívumai: a házassággal járó elköteleződés több hátrányt, mint előnyt hordoz.

A válás szerepe a családi viszonyok rendezésében fokozatosan nőtt az elmúlt évtizedekben.

Az elmúlt évtizedek során a válás nemcsak elfogadottá vált, hanem egyúttal a leginkább ismert, leginkább preferált házassági konfliktus-megoldó stratégiává vált.

A válás által megszűnő házasságok háromnegyed részében gyerek is van. Az elromlott házasságok felbontásának ma már nem látják akadályát az emberek akkor sem, ha az gyereket is érint. (forrás

Ebben az egészben a félelmetes azok a borzasztó sérülések, óriási pusztítás és fájdalmak amik meghúzódnak mögötte, amit egyesek egy egész életen át hordoznak magukban. Gondolok itt verbális bántalmazásra, lelki terrorra, amiben éveken át folyamatosan torzul az ember identitása, személyisége, a fizikai bántalmazásról nem is beszélve, hiszen ezek olyan tabu témák, amit szégyellnek a bántalmazottak.

Számomra ami még ennél is ijesztőbb és elszörnyeszt, amit a gyerekek élnek meg, élnek át ebből az egészből és innentől kezdve beszélhetünk generációs problémáról. (Egy biztonságos közeg szétbomlása gyerekszemmel, fejjel, számomra bele gondolni is fájdalmas.)

A válás ma is, akárcsak évtizedek óta, sokakat érintő, egyéni, családi és társadalmi feszültségeket generáló kérdés. Mivel napjainkban a válás nem ritka, keveseket érintő esemény, hatása sem nevezhető egyirányúnak. Az elmérgesedett, véglegesen kiüresedett kapcsolatok felbontása esélyt teremt az emberek számára új párkapcsolat építésére. Ugyanakkor a válás a benne érintett felnőttek és gyerekek életét mindenképpen megváltoztatja, nemritkán negatív irányba. (forrás)

Felfogva ezt a  hatalmas felelősségünket, nagyon nehéz elfogadni a tetteink következményeit, ami visszahangzik nem csak a mi, hanem a gyermekeink életében is.

A klipben két kiváló, hivatásos színész barátomat kértem fel, hogy segítsenek eljátszani a szülők szerepét, ami nekem nagyon megtisztelő volt. Látni, ahogy néhány pillanat alatt képesek voltak olyan súlyos, drámai hangulatot teremteni, hogy néha kellett egy kis szünet kérni amíg mi feldolgozzuk. Hosszas keresés után az én egyik csodálatos unokahúgom lett a főhőse a klipnek és néhány pillanatra a barátom végtelenül kedves kisfia is szerepel benne.

Mindez napjainkban egy nappaliban!

Nagymértékben emelkedik az egyszülős családok száma. Európában 2016-ban átlagosan a gyermekes családok 15%-kaélt együtt egyedüli szülőként gyermekével. Magyarországon az egyszülős családok aránya az elmúlt 50 évben megduplázódott, arányuk 20 százalék. Ezek döntő többségében az anya él együtt gyermekével vagy gyermekeivel. A következő generáció egyharmada így nevelkedik.

Európában átlagosan a házasságok fele végződik válással. Magyarországon a válással megszűnő házasságok körülbelül  60 százalékában van kiskorú gyermek. Az érettségizőknek már csak 57 százaléka él mindkét biológiai szülőjével együtt. A kisiskolások 5-8 százaléka az egyik vérszerinti szülőjével, az idősebbik gyerekek közül már minden tizedik. (forrás)

Advertisement
38,931KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló