Fura érzés volt szombat este az A38-on lenni. Olyan, mintha valami nyolcvanas évekbeli metálpanoptikumba érkezett volna az ember. Voltam már rengeteg metálkoncerten, de itt mintha időutazáson vettem volna részt. Az ember azt gondolná, hogy a Tormentor visszatérő koncertjére csupa negyvenes, de inkább az ötvenhez közeli ember megy majd, de nem velük volt tele a hajó. Rengeteg huszonéves rajongó akarta látni a legendás magyar blackmetal-zenekar visszatérését, és ehhez durván autentikusan öltöztek fel. Pumacipők, szűk farmerek, hosszú haj, nagy bajusz, felvarrók, olyan embereken, akik még meg sem születtek, mikor a Tormentor már nem létezett, de hogy nagyon kicsik voltak, az biztos. Köztük mászkálva viszont feltűnt, hogy szinte mindegyikük külföldről jött. Nem túlzás, hogy a teletömött hajó fele nem magyar volt, szóval ha valakinek kétségei lettek volna afelől, hogy a Tormentor tényleg nemzetközi legenda, az itt rögtön rádöbbenhetett a valóságra. (Képek: Kozmári Attila)
A Tormentor úgy írta bele magát a történelembe, hogy gyakorlatilag csak két demót adott ki (bár a második már nagylemeznek készült). Amikor viszont ezek kijöttek, az underground kazettamásolgatás, cserélgetés éppen a csúcson járt világszerte, szóval annyira nem meglepő, hogy eljutott például Norvégiába is, ahol akkor éledezett a black metal második hulláma. A nevük bekerült a körforgásba, az éppen zenekar nélkül tengődő Csihar Attila énekes meg a Mayhembe, majd a norvég blackmetal-balhék végleg meghozták Csiharnak és a Tormentornak is a hírnevet. Azt mondjuk el nem tudom képzelni, hogy a népszerűsége csúcsán földbe állt Tormentor után Csiharnak milyen érzés volt, hogy beszáll egy egyre jobb nevű norvég zenekarba, ami a lemezfelvétel után fel is oszlik, mert a basszusgitáros meggyilkolta a gitárost. Most már végül is mindegy, Csihar 2004-ben visszament a Mayhembe, azóta is ott van, plusz a többi zenekarának köszönhetően is a zenei élet egyik legérdekesebb figurája lett belőle.
Szóval az underground legenda Tormentor most azért éledt újjá, hogy megünnepelje az Anno Domini című lemezük harmincadik születésnapját. Ráadásul csaknem abban a felállásban, ahogy 1991-ben feloszlottak. Azért csaknem, mert csatlakozott hozzájuk az a Buday Tamás is, aki az első demó, a The 7th Day Of The Doom idején gitározott a csapatban, így lett gyakorlatilag teljes a klasszikus felállás. Ebből eredően már a buli meghirdetésekor tudni lehetett, hogy a 2000-ben megjelent, Csihar és Machát Zsolt Tormentor-dobos által összerakott, black metalnak nem nevezhető Recipe Ferrum! 777 című Tormentor-lemezről szó sem lesz.
Igazából el nem tudtam képzelni, hogyan fog szólni egy olyan zenekar, ami 27 éve nem játszott együtt. Minden benne volt a pakliban, az is, hogy kegyetlen égés lesz, meg az is, hogy az év koncertje. Utóbbi lett, eddig legalábbis biztos, hogy nem voltam ennél jobb buliban idén. Egész egyszerűen tökéletes volt minden. Pedig féltem, hogy berozsdásodott, széteső lesz az előadás, de alig lehetett érezni a majdnem harminc év szünetet, a legtekerősebb témákat is precízen adták elő, úgy ahogy a stúdióverziókon van. Az elején még azért feszült volt kicsit mindenki, de a szövegeket is kiabáló közönség lelkesedése elsöpörhette minden félelmüket, és a végére csak vigyorgó fejeket lehetett látni a színpadon. Ez egyébként Csihartól kifejezetten érdekes volt, lévén az utóbbi időben leginkább színházi előadást kapunk tőle akár a Mayhemet, akár a Sunn O)))-t, akár a szólóprojektjét nézzük, de itt a Tormentorban, az arcfestés ellenére klasszikus frontemberként viselkedett, aki többször beszélt is a közönséghez. A gitárosok közül Buday görcsmentesebbnek tűnt, de a Dead Kennedys-pólós Szigeti Attila is felengedett menet közben. Talán csak Farkas György basszusgitáros volt végig nagyon komoly. Mondjuk fura lett volna, ha ezzel a hellraiseres, pókhálós fejfestéssel vigyorog. Az egyedüli érthetetlen momentum egy lány színpadon való átvonulása volt, aki a végén még meg is hajolt a zenekarral, de lehet csak én nem figyeltem eléggé, hogy mi is volt a szerepe. (Ő szintizett néhány dalban, mint kiderült egy kedves olvasónk hozzászólásából.)
A Tormentor ezután a klubbuli után csak nyári fesztiválokon játszik majd (köztük a Rockmaraton pénteki napján), aztán hogy utána mi lesz, az rejtély, de nem csodálkoznék, ha valahogy folytatnák a közös zenélést. Az viszont biztos, hogy az A38-on diadalt arattak. Egy rakás ember most láthatta őket először élőben (megkockáztatom, hogy csaknem a teljes hajó), és ezt nem múltidéző haknival hálálták meg. Inkább végre igazságot szolgáltattak a régi dalaiknak, mert így, élőben azért teljesen más hallani ezeket a számokat, mint a ki tudja már milyen forrásból sokszorosított lemezverziókat. Szóval aki kihagyta, irány a Rockmaraton, nehogy lemaradjon az egyetemes metáltörténelem egyik fontos szeletéről.
