Hirdetés

A szerelemnek mindig rossz vége lesz – The Black Keys-lemezkritika

A Black Keys átütő sikere valahol a 2010-es Brothers körül kezdődött, és igazán a 2011-es album, az El Camino kapcsán csúcsosodott ki. Mindkét említett lemez mellé Grammy-díjak is jártak, és a rétegismertségből eljutott velük a zenekar a lemezeladási listák élmezőnyébe. A folytatás, a Turn Blue nemrég jelent meg, megnéztük, átugorja-e a magasra tett lécet.

A Turn Blue a zenekar nyolcadik stúdióalbuma. Danger Mouse, aki producerként már a 2008-as Attack & Release-en is a bandával dolgozott, most ismét részt vállalt a dalok megírásában, csakúgy, mint az El Caminónál. Sőt, még a szintiszólamokat is jó játszotta fel a lemezre. Ennek megfelelően lehet is érezni a korábbi munkáikhoz való hasonlóságot, de az album magán hordozza a Black Keys ismertetőjegyeit: direkt, fantáziadús blues rock ez is, ebből a szempontból talán csak az utolsó szám, a boogie-s Gotta Get Away lóg ki a sorból. Az anyagból valahogy mégsem az a felszabadult, laza atmoszféra sugárzik, ami az El Caminóra jellemző volt. Ez az album egy kicsit törékenyebb, esendőbb, de mindenképpen sötétebb és kevésbé tökös az elődjénél.

Ha az okokat keressük, kézenfekvőnek tűnik Dan Auerbach énekes-gitáros nemrég lezajlott válására gondolnunk. Akár ez van a háttérben, akár nem, a dalok nagy részén érezhető egy hosszú kapcsolat lezárása utáni elkeseredettség, vagy éppen harag, utóbbi legjobban az It’s Up To You Now-ból hallatszik ki. A közel hétperces kezdőszámon, a Weight of Love-on viszont sokkal inkább a kiábrándultság, a tanácstalanság érződik, nagyívű felépítésével és katartikus befejezésével pedig az ember inkább egy album lezárásának tudná elképzelni, semmint felütésének. Ez azonban nem jön ki rosszul, sőt, az egész első szakasz nagyon erős. A Weight of Love után jövő In Time az egyik legjobb szám az albumon, ütős refrénnel (“You got a worried mind/I got a worried heart/You don’t know what to do/I don’t know where to start”). Az ezután következő címadó, lassú Turn Blue is jól sikerült, majd jön az első single, talán a leginkább Black Keys-es és slágeres szám az albumon, a Fever.

Az lemez további része azonban már nem nyújtja azt a minőséget, amit az első négy dal, és nagyjából az egész El Camino. Vannak itt is még jó számok, mint a 10 Lovers vagy a fájdalommal teli, és keserű gitárszólóval záródó In Our Prime. Sőt, azt is el lehet mondani, hogy egyik dal sem igazán rossz, még a langyos-szomorú Waiting on Words sem. Csak ez az egész már nem olyan magával ragadó, kicsit hiányzik az a flow, ami a lemez elején még megvolt.

Ettől persze még nagyon is jó album marad a Turn Blue. Az El Camino szintjét azért nem éri el, de arra mindenképpen jó lesz, hogy a zenekar emelkedő csillagát egy kicsit még feljebb tornássza. Ez abból is látszik, hogy a lemez megjelenése után a Billboard 200-as lemezeladási listájának élére ugrott, míg az El Camino korábban csak a második helyig tudta felküzdeni magát.

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,010FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló